Skip to main content

Pilisvörösvár: svábok, romák, grafológusok

Vissza a főcikkhez →


A tizenhárom ezer lakosú Pest megyei nagyközségben két kisebbségi önkormányzat felállítását is kezdeményezték. Az egyik a XVIII. században letelepült és azóta is a falu lakosságának nagy részét adó sváboké-németeké (frankoké); a másik, a különösen 1945 után egyre nagyobb lélekszámú cigányságé lehet.

A tehetős nagyközséget mind a mai napig sváb településként tartják számon, dacára annak, hogy a nagyszámú betelepülő lényegesen módosította az etnikai arányokat, és az őslakosok is meglehetősen eltávolodtak eredeti kultúrájuktól, nyelvüktől. Már a háború előtt általánossá vált a kettős identitás, ami később mindinkább magyarrá egyszerűsödött.

A nyolcvanas évek etnikai reneszánsza nem kerülte el a falut, mind többen tudatosították magukban saját svábságukat. Különösen Pilisvörösvár fiatal értelmisége számára lett ez fontos. Egyfajta ellenzékiséget jelentett a polgári tradíciójú németséghez (NSZK-hoz) való tartozás. Ezt tovább erősítette a rendszerváltás, amely után egyre-másra alapultak a nemzetiségi hagyományőrző, kulturális egyesületek. A Németország számára is vonzó magyarországi német Werischwarnak rögtön három testvértelepülése is lett: Gerstetten, Gröbenzell és Werheim. Ez komoly támogatást jelentett. A bajor tartományi önkormányzat például 1 millió márkával segítette a gimnázium építését, de érkezett mentőautó, német óvónő, tanárnő és pályázati pénz is Vörösvárra.

A 1990-es önkormányzati választások eredményeképp a képviselő-testületben az MDF lett a legerősebb párt, de a legtöbben – különféle pártok színeiben – a sváb képviselők vannak. Azt nem lehet mondani, hogy a pártérdekek eltörpültek a svábságé mellett (pl. a derék fórumosok egy általános iskolai igazgatói állással kínálták meg a Szív utcából elüldözött Gordos Dénest), de mindig akadt pénz a nemzetiség különböző ügyeinek finanszírozására. A képviselő-testület mellett – példaszerűen – még egy nemzetiségi bizottság is alakult, melyben az egyetlen nemzetiségi képviselőként (szószólóként) az önkormányzatba jutott volt tanácselnök elnökölt.

Emellett több hagyományőrző egyesület is működik a faluban, amelyek mindegyikét pénzzel is támogatja az önkormányzat.

Ezek közül négy (a Heinmat Verem, a Hagyományőrző Egyesület, a Nemzetiségi Kórus és a Gradus Egyesület) határozott úgy, hogy kisebbségi önkormányzatot kezdeményez. Müller Márton, a Gradus képviselője lapunknak elmondotta, hogy bár jogosítványokat nemigen kapnak, mégis hallatni kívánják hangjukat minden kisebbségüket érintő kérdésben, beleértve akár a kárpótlási földalap kijelölését is. Arra a kérdésünkre, hogy miben tér el egy sváb többségű „nagyönkormányzat” és egy sváb kisebbségi önkormányzat érdeke, Müller Márton nem tudott választ adni. „Ezen még nem gondolkoztam.” Azt azonban fontosnak vélte, hogy a mostani szavazás feleletet adhat arra a kérdésre, hogy hányan érzik ma svábnak magukat a faluban. A listára kerülésért és a megszerezhető öt mandátumért komoly vetélkedés várható.

A jóval alacsonyabb számú helyi cigányság érdekképviselete közel sem megoldott, és úgy tűnik, nem lesz ez másképp eztán sem. A megbízott polgármestertől, Krupp Lászlótól (KDNP) megtudtuk, hogy a romák által benyújtott kezdeményezést a helyi választási bizottság formai okokra hivatkozva elutasította, mert az először leadott magyar nyelvű támogató ívek és a később benyújtott cigány nyelvűek aláírásképei nem egyeztek.

A választási bizottság elutasító határozata több ponton támadható. Egyrészt a kezdeményezést elég egy nyelven és egy példányban eljuttatni (a túlbuzgóság sem nem jutalmazható, sem nem büntethető). Másrészt a grafológiai hitelesítést a törvény nem írja elő és nem is teszi lehetővé: a bizottság csupán ellenőrzi, hogy a kezdeményező rajta van-e a választói listán, és a rovatok mindegyike ki van-e töltve.

A romák mindenesetre fellebbezhetnek. Ha elutasítják őket, már csak az MSZP-ben bízhatnak. Úgy hírlik ugyanis, hogy Werischwaron egyedül ők kívánnak cigány származású önkormányzati képviselőjelöltet indítani.


















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon