Skip to main content

A szerény sziget

Vissza a főcikkhez →


Az iskolaháborújáról elhíresült Dabas-Sári mintegy négyezer lakosának többsége ma is szlovák. „Sári nyelvi sziget” – mondják a helybeliek. Az egyesítés Dabassal nemcsak azt jelentette, hogy a központ kisvárossá fejlesztésének a periféria – a korábban önálló – Sári út- és közműfejlesztésének elmaradása volt az ára. A falubeliek úgy érezték, addigi szigetlétük veszélybe került. Sáriban soha nem volt szlovák iskola, a hívők a katolikus templomban soha nem hallhattak szlovák nyelvű misét. Intézmények hiányában maradt az óvatos elzárkózás. A családok otthon anyanyelvükön beszéltek, a gyerekek csak az iskolában tanultak meg jól magyarul, arra azonban soha nem gondoltak, hogy Sáriban szlovák iskolát létesítsenek, bár a létszám ezt lehetővé tette volna.

A rendszerváltozást követően fordult a kocka, az önkormányzat főleg Sári és a másik „kolonizált” falu, Gyón területére koncentrálta a közműfejlesztéseket. Mindennek súlyos politikai ára volt, a sári és gyóni képviselők minden előterjesztést megszavaztak, amit a város tényleges urai, a kisgazda polgármester és Győző atya eléjük tettek. Így kerülhetett sor a sári iskola átadására a katolikus egyháznak, noha a döntés – ha az eredeti tervek szerint hajtják végre – megfosztotta volna a világi oktatást választó gyerekeket az iskolai szlovákórák látogatásától. A világi iskola teljes legázolását végül sikerült megakadályozni, de a sáriak maradék bizalmukat is elveszítették a képviseleti demokrácia hatékonyságában. Ez határozza meg a kisebbségi önkormányzattal szembeni elvárásaikat is.

„Helyzetünk miatt szóba sem kerülhetett közvetett kisebbségi részönkormányzat – panaszkodnak a kezdeményezők. – Mindennek az egykori községegyesítés az oka.” A sáriak meg vannak győződve arról, hogy a „függetlenség” visszaszerzéséig számukra nem terem fű. Ezáltal azonban elszalaszthatják a tényleges lehetőségek kihasználását. Ambícióik csak addig terjednek, hogy a kisebbségi önkormányzatnak vissza kellene szerezni a 17 000 forintos kiegészítő oktatási normatívát, amit – elmondásuk szerint – eddig a város egyszerűen beolvasztott az oktatási költségvetésbe. Kellene szlovák könyvtár, szlovák művelődési ház, de megvalósulásában nem nagyon hisznek. Sáriban egyelőre változatlanul jobban bíznak az elzárkózásban, mint a harcos érdekérvényesítésben.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon