Skip to main content

Hol van az a bál…

Vissza a főcikkhez →


„Ma már nem tudok egy sváb bált összehozni” – dohog a budakalászi német kisebbségi önkormányzat kezdeményezője, Koller István. Németül csak pár mondatot tud, így van ezzel a nyolcezer fős Budakalász mintegy ezer sváb polgárának többsége. A nyelvfelejtés időszaka az ötvenes évekre tehető, Koller szülei a négy fal között még németül csevegtek, de utcán ez már nem volt tanácsos. Apjának cukrászdája volt, amíg be nem zárták, nagyapjának cséplőgépe, amíg a hatóság ripityára nem törte. Koller azért nem panaszkodik. Felesége magyar, lánya olaszul tud, veje – aki cigány – anyanyelvein kívül angolul. Németül még csak véletlenül se beszél senki a családban.

„Volt már igazi sváb bálban?” – teszi fel a költői kérdést Koller. Ma már ő is Vecsésre, Soroksárra, Pilisvörösvárra jár, arrafelé még van élet, és a svábok közül is többen értik a németet. Vecsésen például német tannyelvű iskola is alakult, Budakalászon ez szóba se kerülhet, a gyerekek az alapfokon kezdik a német nyelvtan tanulását az iskolában. A kisebbségi önkormányzat célja egyelőre inkább csak szimbolikus; jó lenne megint sváb zenekar, meg persze sváb bál.




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon