Skip to main content

Szabó Zsolt, a VII. kerületi önkormányzat lakásügyi bizottságának elnöke

Vissza a főcikkhez →


„A kormánykoalíció Budapestet lassú pusztulásra ítélte”

Beszélő: Mi a véleménye a lakástörvényről?

– Ez a jogszabály valójában nem más, mint egy privatizációs törvény. Az előzmények alapján számítani lehetett a vételi jogra, amely egy már korábban elrontott privatizációs folyamat végére tesz pontot.

Beszélő: Hogy érinti Erzsébetvárost a bérlők vételi jogának törvénybe foglalása?

– Már a tanácsi vezetés kijelölte a körúti és a Rákóczi utcai házakat eladásra. Az 1300 épületből eddig mintegy 530 épületet adtunk el, illetve a 35 000 lakásból hozzávetőlegesen 10 000-t. További 10 000 lakás ki van jelölve eladásra, tehát a folyamat végigfut a korábbi jogszabályok szerint is. A számítások szerint tehát összesen 20 000 lakást fognak megvenni a bérlők. Lényegében csak műszaki, városfejlesztési okokból vannak tilalmi listán lakások. Körülbelül 20 rehabilitált ház van a kerületben, azaz olyan épület, amelyet nemcsak teljesen felújítottak, hanem a lakókörnyezetet is emberibbé tették.

Beszélő: A gyors privatizáció hívei azzal érvelnek, hogy a bérlők a jogbizonytalanság miatt veszik meg a lakásaikat.

– A VII. kerületi lakások egyharmada nem komfortos – 20 százalékuk komfort nélküli, 10 százalékuk félkomfortos. Szociális segélyezésre évente 200 milliót költünk. A családok egyharmada létminimum alatt él. A nyugdíjasok aránya 40 százalék felett van. Ebből az következik, hogy valószínűleg a lakások egyharmadát nem fogják megvenni, illetve ha megveszik, akkor a tulajdonosok nem lesznek képesek fenntartani őket. Egy komfortos lakás havi lakbére 15 Ft/m2 volt eddig, ha társasházzá alakul, akkor az új tulajdonosok kénytelenek lesznek havi 30-35 Ft/m2 közös költséget megállapítani azért, hogy működtessék a házat. A jobb állapotú házakat olcsóbb üzemeltetni, ott lakik a jobban kereső népesség, így az várható, hogy a jobb állapotú házak karbantartása lesz megoldva, a rosszabb állapotú házak állapota tovább romlik. Ettől a tehertől az önkormányzat látszólag megszabadul, ám a gond a kerületben marad, és évek múlva ez majd visszaüt. A rehabilitált házakat eddig 70 százalékos vételáron terveztük eladni. A most elfogadott törvény 50 százalékban maximálja a vételárat. A felújított lakásokra négyzetméterenként átlag 30 ezer Ft-ot költöttünk, ez a pénz most jórészt elúszik, tehát nem jön vissza a lakásszférába. Sok lakást a volt bérlő irodának ad el, az árkülönbözet sem folyik vissza a lakásszférába.

Beszélő: Változtat-e a törvény az erzsébetvárosi gyakorlaton?

– Az eddig eladott lakások többnyire az átlagnál jobb épületekben vannak, komfortfokozatuk is magasabb. Eddig az volt a gyakorlat, hogy a testület akkor foglalkozott az adott ház kijelölésével, ha a vételi igény meghaladta a 35 százalékot, mivel e küszöb alatt többe kerül a privatizáció, mint amennyi a vételár. Talán még 50 olyan ház van, amely nincs tilalmi listán, és ahol a vételi igény meghaladja a 35 százalékot. Most arra lehet számítani, hogy azokban a házakban, ahol a vételi igény nem haladja meg a 35 százalékot, akad azért egy-két lakó, aki meg akarja venni a lakását. Erre az önkormányzat ráfizet.

Beszélő: A jogszabály szerint a helyiségbérlőket is vételi jog illeti meg. Mit jelent ez a kerület számára?

– A lakásszférát csak a helyiségbérleti díjakból lehetne szubvencionálni, ugyanakkor a belső kerületekben a helyiségek több mint 50 százalékát albérletbe adják. A hetedik kerületben például a volt Kelet-pesti Vendéglátóipari Vállalatból a Németh-kormány által létrehozott privatizációs szabályok szerint átalakult Orient Rt. jórészt az általa olcsón bérelt helyiségek albérletbe adásából él. Négyzetméterenként évi 1000-2000 forintért bérli a helyiségeket az önkormányzattól, és 15-20-30 ezer forintért adja albérletbe, ami a kezdő, tőkeszegény vállalkozásokat teszi tönkre. Az új törvény szerint viszont az Orient Rt. most a forgalmi érték 60 százalékáért vásárolhatja meg a helyiségeket. Így nem fog Magyarországon kiegyensúlyozott piacgazdaság kialakulni. Tudni kell még, hogy 1990-ben 20 milliárd forint volt a kerületben a felújítási elmaradás, amit a helyiségbérek piaci szintre emeléséből tíz év alatt fedezni lehetne. Így azonban a privatizációból körülbelül 7 milliárd forint folyik majd be. Ennek a törvénynek az elfogadásával a kormánykoalíció Budapestet lassú pusztulásra ítélte.






















Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon