[Zolnay János]

Vissza a főcikkhez →

Ma még nem lehet pontosan tudni, hogy mi okozta a halálos áldozatot is követelő omlást. Elképzelhető, hogy a tavaly szeptemberi békásmegyeri katasztrófához hasonlóan most is gondatlanság okozta balesetről van szó. A terézvárosi bérház részleges pusztulása azonban azt is példázza, hogy folytatódik az átgondolatlan gazdálkodás az ingatlanvagyonnal.

A fővárosi kerületi önkormányzatoknak abban kellett dönteniük, hogy eladják-e a lakásokat, helyiségeket, vagy inkább kíséreljék meg az ingatlanvagyon hasznosítását piaci bérbeadás vagy vállalkozás által. Többnyire kompromisszumos megoldás született, a kétféle törekvés azonban összeegyeztethetetlennek bizonyult, s a tulajdonképpeni stratégiai cél, a pótlólagos forrásteremtés enyészett el. Az épületek vállalkozói hasznosítását bérlőik vásárlási szándéka akadályozza. Ha viszont a lakásokat privatizálják, de a padlásokat, pincehelyiségeket nem adják el a társasháznak, akkor az új tulajdonosokat, illetve az épületet „fosztják meg” a felújítás egyetlen forrásától.

A VI. kerület polgármestere a teljes körű, a képviselők többsége viszont az óvatos privatizáció híve volt. Az 1991-ben megalkotott rendelet a forgalmi érték 20%-ában minimálja a vételárat, csökkentő tényezőnek tekintve azt, ha a bérlők több mint 50%-a az eladási ajánlat kézhezvételétől számított 90 napon belül bejelenti vételi szándékát. A testület nem elsősorban az árbevételt szerette volna növelni, hanem a tömbrehabilitáció, illetve a nem lakáscélú helyiségek, a padlások és pincék hasznosítása elől kívánta elhárítani az akadályokat. Terézvárosban az önkormányzat minden hasznosítható helyiséget megtart, illetve igyekszik garanciát szerezni, hogy az új tulajdonosok nem akadályozzák esetleges rehabilitációs vagy privatizációs terveit.

• Belföld