Révész Sándor

Nyomtatóbarát változat

A televízió dolgozóinak lapja, a Telehír különkiadványaként Láng Tamás főszerkesztésében – lapzártakor még nem ismeretes következményekkel – megjelent egy dokumentumkötet East Side Story címmel, ami sok mindenről sok mindent elárul, csak önmagáról semmit. Lehet (legalábbis elvben, gyakorlatilag nemigen) egy megadott körben minden dokumentumot közreadni, s akkor a szerkesztő néma maradhat. Lehet (gyakorlatilag kell) a dokumentumok között válogatni, akkor viszont a szerkesztő nem maradhat néma, közölnie illik, milyen elvi és gyakorlati szempontok alapján került be, ami bekerült, és maradt ki, ami kimaradt. (Például miért maradtak ki Pálfy G. és Chrudinák munkajogi perének dokumentumai, miközben a Benda ügyében hozott ítélet bekerült.) A szerkesztő kifejezheti a viszonyulását a közreadott anyaghoz, de dönthet úgy is, hogy nem fejezi ki. Ha viszont a szerkesztő demonstratív módon magára hagyja az olvasót a dokumentumokkal úgy, hogy egyetlen eligazító szót sem enged meg magának, akkor ezzel a demonstrációval nem fér össze a véleményjelző, sugallatos címek és alcímek használata. Ettől azonban még a Nyilvánosság Klub Kurázsi-díjával kitüntetett főszerkesztő érdemei és a kötet értékei vitathatatlanok.

A háromszáz nagyobbacska oldalra összezsúfolt dokumentumtengerből sok tanulságot lehet leszűrni. Mi most azt szűrjük, amelyik a kompromisszumkészség képtelenségéről és a kompromisszumképtelenség képességéről szól.

Idevezetett az ellenzék kompromisszumképtelensége, mondták az MDF galambjai zárt és félig nyitott ajtók mögött tavaly ősszel, amikor az alelnökök már páros lábbal rúgták szét a talpuk alá adott médiumokat.

Bebújt a szög a zsákba

„Az én felelősségem annyi – nyilatkozta Kulin Ferenc a Magyar Hírlapban 1993. január 2-án, néhány nappal a médiatörvény bukása után és a médiaelnökök lemondása előtt –, hogy azt az egy évvel ezelőtti gyanúmat, mely szerint az ellenzékkel lehetetlen megállapodni, nem mertem határozottan kimondani. Egy kicsit ámítottam a saját pártomat azzal, hogy van esélye a megegyezésnek.” Ezek szerint Kulin gyanúja az alelnökök bizottsági meghallgatása idején, 1992 februárjában még igen fiatalka gyanú lehetett, nem is volt még veszélyérzete. Részlet Nahlik és Csúcs bizottsági meghallgatásának jegyzőkönyvéből: „Kulin Ferenc: Nyilatkoznak (az ellenzéki képviselők – r. s.), és így nyilatkoznak, hogy nem tartják alkalmasnak a két jelöltet, ami még jobban megerősíti azt a benyomásomat, hogy nincs esélye a konszenzuskeresésnek. És ez azt is jelenti – gondolom –, hogy a tisztelt ellenzék pontosan tudja azt, hogy ezzel a döntésével a kormány kezébe adta a médiák irányításának ügyét. (Derültség az ellenzék oldaláról.) Haraszti Miklós: Történelmi szavak. Rendszerváltó szavak. Kulin Ferenc: Pontosan így van.” Balázsi Tibor, az MDF másik galambja ugyanezen a meghallgatáson azt fejtegette, hogy „…az ellenzéknek… talán értékelnie kellene azt a gesztust, hogy a két alelnökjelölt valóban szakmaiságot testesít meg, valóban olyan értékeket testesít meg, amelyek valóban távol állnak a politikától”.

Valóban, görög volt a falóban

A falónak ebben az esetben nem volt kitüntetett harcászati jelentősége, miután a demokratikus tömegkommunikációt nem védte várfal. Két lehetőség maradt: a demokraták félreteszik az intranzigens Haraszti Kasszandrát, és bölcs kompromisszumkészséggel segítenek a falovat bevontatni a médiába, vagy pedig kompromisszumképtelenségük büntetéseként tehetetlenül végig kell nézniük, hogy a görögök egyedül tolják azt be.

Nahlik, aki a tudomásom szerint a Demokratikus Chartát is aláírta, a kulturális bizottság előtt úgy beszélt, mint aki Hankiss-sal egyetértésben kíván munkálkodni azon, hogy olyan műsorok készüljenek, amelyek „a sokrétű véleménynyilvánítás, többségi és kisebbségi véleménynyilvánítás lehetőségét jobban kibontakoztatják”. Akkor, amikor már meglehetősen elvadult a médiaelnökök elleni kampány, s a kormánykoalíció kisebb pártjai hivatalos állásfoglalásokban követelték a médiaelnökök lemondását, az alelnökjelölt úgy nyilatkozott, hogy: „Hankiss Elemért olyan szakembernek tartom, aki a modern szervezeti formákat ugyanolyan jól ismeri… mint én. Egészen biztos, hogy meg tudunk egyezni, hiszen nyilvánvaló, hogy egy felső szintű vezető egy adott szervezeti kultúrának a tiszteletéből vállalja el ezt a feladatot, és nem pedig ellenében.” Továbbá: „Hankiss Elemért jó szakembernek tartom – akit a tudományos munkásságáért külön nagyra becsülök –, és ilyen értelemben egyetértek azokkal a törekvéseivel is, amelyeket levelében megfogalmazott. Erre már utaltam korábban is; amikor a versenyszellemet felélesztette, amikor a különböző intézkedésekkel a Magyar Televíziónak a versenyképességét igyekezett előmozdítani, és itt – véleményem szerint – igen nagy sikereket értek már el a Magyar Televízióban.”

Az a Nahlik, aki nemrég ötéves szerződést kötött Pálfy G.-vel, és kijelentette, hogy amíg ő az elnök, addig csakis Pálfy G. lehet a Híradó és A Hét főszerkesztője, 1992 februárjában a HVG-ben még azt nyilatkozta, hogy „régen mindig megnéztem a Híradót és A Hetet, mert akkor még érdekesek voltak”. Ekkor, úgy látszik, még nem volt érdekes a Pálfy-féle Híradó.

Nahlikból, mint emlékszünk, már működésének első óráiban kibújt Chrudinák, a görög…

Ezt a falovasdit azután még 1992 decemberében, Hankiss felfüggesztése után is eljátszották, de ez már valóban csak rituális játék volt, mert nem lehet kétszer ugyanabból a falóból kitörni.

Az elnök felfüggesztése után tartott sajtótájékoztatón Nahlik az alábbiakat közölte: „Meg kell mindenkit nyugtatnom afelől is, hogy semmiféle mélyreható, de még talán felszínes szervezeti változtatásról sem lehet szó egy ilyen időszakban. Így például teljesen természetes, hogy pontosan a kényes témákban, a politikai műsorok esetében – a Híradó, az Egyenleg, az Aktuális, a Napzárta, sorolhatnék még sok műsort – semmiféle változást nem szabad tervezni, még gondolni sem szabad ezekre. Ezek a műsorok menjenek a maguk normális medrében, abban a megszokott módban, ahogy ezeket élvezzük, és ahogy ezeket megszerettük.” Néhány héttel ezután Nahlik benyújtotta a kormánynak a korábbitól teljesen eltérő szervezeti rendet felállító SZMSZ-tervezetet, az Aktuális és a Nap-zárta júniusban, az Egyenleg októberben megszűnt, és most már az Egyenleg normális medrében is a Híradó folyik.

Tanulság

Nem arról van szó, hogy Hankiss Elemér és a kompromisszumképtelenek beleláttak volna Nahlik-faló veséjébe, és ott felfedezték volna a görögöket. Haraszti és Molnár egyaránt hangsúlyozták, hogy nem a személlyel van problémájuk, a jelölt kiválasztását (a korábbi jelöltekéhez képest) szerencsésnek tartják, szakmai kvalitásait elismerik, a korábbi jelöltekről (különösen Chrudinákról, Király Editről, Rózsa T. Endréről) való lemondás a konszenzus alapja lehet. Úgy értesültem, hogy zártkörű találkozón Nahlik az ellenzéki képviselőkre is igen jó benyomást tett.

Nahlikról mindenki el tudta képzelni, hogy nincs benne görög. Antallról nem lehetett elképzelni, hogy feladta az ostromot, és görögtelen falovat ad ajándékba Hankiss törekvései alá.

Elég sokszor hallottuk, hogy ha ezt vagy azt a személyi ajánlatot elfogadta volna az ellenzék, akkor most nem kellene elviselnünk a Nahlikot. Egyes hírek szerint most is készülnek személyi ajánlatok, más hírek szerint nem készülnek. De akár készülnek, akár nem: hol van és hol volt az a személy, aki kevesebb okot adna a bizalmatlanságra, mint adott – kinevezéséig – a Nahlik…?

• Belföld