„Meglehetősen kókadtan üldögéltem az 1977-es kiállításom utolsó termében lovak és virágok meg tizenhét darab népi Krisztusom között, s erre minden okom meg is volt. (…) Egy japán baba jelent meg, és szaladt, nem, repült felém, mint egy pillangó, méghozzá az én fekete alapon világító virágaim mintáját viselte a csakugyan japánosan bő fekete felsőrész és nadrág szövetén. A haja is fekete volt, fényes, sima, a szeme keskeny fekete holdkaréj – Szabó Magda állt meg előttem lihegve, kis fekete tárcát tartva a kezében, nagy fekete táskát a hóna alatt szorongatva.
– Hol kell itt fizetni? – kérdezte, minden lényegtelen külsőséget (szervusz, hogy vagy, jó, hogy éppen itt talállak stb.) mellőzve.
– Fizetni? – bámultam rá bután. – Miért?
– Képért. A kék szemű lovad kell nekem. Eladó, nem?
– Jaj, istenem. Persze, hogy eladó. De ne most vedd meg, ez galériaár. Utána majd nálam a műteremben megbeszéljük, jó?
– Nem. Nekem most kell. Nem érted? Én megígértem magamnak, hogy ha sok pénzem lesz, és megtetszik valami, azt rögtön megveszem, és ha kép, akkor megveszem, és tüstént felakasztom otthon. Az enyém lesz.
– Most már értem. Eriggy fel az irodába, első emelet. És szólj nekik, hogy tüstént tegyék rá a megvették cetlit.
Csakugyan, most már értettem, mindent, a ruháit is, visszamenőlegesen és előre is.”
Szántó Piroska Akt című (Európa, 1994) könyvének Szabó Magdához születésnapján című fejezetéből
Az 1974-es nemzeti színházi előadást 20-án, szombaton sugározza a Kossuth rádió. Rendezte: Marton Endre
- Rábeszélő [5]