Hogy vagy? – Hogy vannak szüleid, hogy van nővéred, fivéred? – Jól; rosszul; már jobban vagyok. – Nem érzem magamat jól. – Jó színben vagy. – Nagyon rossz színben vagy. – Mi bajod van? – Fáj a fejem; fogam; torkom; hasam. – Meghűltem.
Mint hazánkban talán nem igazán köztudott, ezen a héten van a zsidó újév.
Na sag’ schon, nem egy nagy ügy. Van az minden évben.
Egyébként sem valami jeles ünnep, még Izraelben sem. Sokkal inkább a hűvös, csillagászati időszámításhoz, semmint a vallásos áhítathoz fűződik. Megülik persze, de nyomába sem ér a jövő héten esedékes Jom Kippurnak, az elszámolás és vezeklés napjának, vagy akár a Szukkótnak, Hanukának, Pészachnak.
Pedig Izraelben a vallásos ünnepek köré szerveződik az egész év, hozzájuk alkalmazkodnak a bolti nyitva tartások és az iskolai szünetek, a buszjáratok és a hivatali félfogadás. Az étrendről nem is szólva. „Apa böjtöl. Anya böjtöl. Chava böjtöl.” – így kezdődik az egyik, nem ivrit anyanyelvű gyerekek számára készült nyelvtankönyv, hiszen az iskola körülbelül a hosszúnapi böjt idején kezdődik meg igazán. (Aztán jön még egy mondat: „Miért böjtöl apa?” – de erre nincs válasz. Ezt azért tudni kell. Ilyeneket nem kérdezünk, fiacskám.)
Megkérdezted már az orvost? – Hívd a mentőket; a rendőrséget; a tűzoltókat. – Benn vagy a betegpénztárban? – Rokonom a kórházban fekszik. – Mióta? – Tizennégy napja. – Nővér (betegápoló), kérek egy pohár vizet! – Segítség! – Részt veszek bajodban (fogadd részvétemet).
Milyen lehet egy félig-meddig teokratikus országban élni?
Nagyjából olyan, gondolom én, mint amiben részünk volt az elmúlt négy évben: rendkívül bosszantó és módfelett mulatságos. Kibírhatatlanul idegesítő és nagyon vicces. Azzal a nem lényegtelen különbséggel, hogy nincs remény arra, hogy ezeket le lehetne cserélni, mondjuk, négy év múlva; ráadásul ezek sok izraeli szerint az Állam lényegét testesítik meg – hol is lennénk, ha nem lett volna és nem lenne most is ennyi elszánt és odaadó vallásos, kik teremtettek volna országot, ha nem a nacionalisták, Izraelt, a zsidóságot és a zsidó vallást azonosító rajongók?
Hogy ez így van-e vagy sem, nehéz megítélni. Az izraeli társadalom mindenesetre megtanult együtt élni ezzel az elképzeléssel, no meg azzal, hogy magánéletét (étkezési, utazási, öltözködési szokásait) átjárja a vallási rítus.
Ha és amennyire hagyja.
A városban, ahol laktam, péntek este minden bezárt, egyetlen étterem, kávézó vagy trafik sem volt nyitva szombat estig – és a buszok se jártak. Néhány élvhajhász fiatal a legbigottabb környéken parkoló gépkocsikat kicsit befestegette (csak finoman, lemosható és ártatlan festékkel), s a szélvédőkre biggyesztett röplapokon tudatta a szombat szentségéhez ragaszkodókkal, hogy bizony, nekik, vallástalan ifjaknak is fáradságba, kellemetlenségekbe és pénzbe kerül az, ha péntek este szórakozni szeretnének. A szomszéd városkában viszont a rabbik tiltakoztak, mert a moziban péntek este is volt előadás. A városi tanács elnöke vállrándítással intézte el a dolgot: végül is nem kell moziba járni, ha valaki nem akar.
Jeruzsálemben történt, hogy egy péntek este autóval végighaladt egy nő azon az úton, amely két szigorúan vallásos városrészt köt össze; ez az utca nem volt lezárva (a nagyon vallásos környékekre ugyanis be sem lehet hajtani ilyenkor). Az autót fekete kaftános, kiabáló, átkozódó haszidok fogták körül, s nemcsak megakadályozták, hogy elmenjen, hanem repült néhány féltégla is. A kétségbeesett, zokogó nő belehajtott az előtte ágáló tömegbe, szerencsére semmi komolyabb sérülés nem történt. A tanács választott képviselője (Merec-párti, azaz szabadelvű) másnap azt nyilatkozta, hogy ez volt az egyedül helyes megoldás, életveszély állt fenn, a nő nem tehetett mást. A vallásos pártok, rabbik, városi notabilitások azonnal a tanácsnok lemondását követelték, s nem sok hiányzott, hogy antiszemita arabbérencnek titulálják.
Mennyi bélyeg kell egy levélre …-be? – Tegnap légipostán levelet küldtem Erec Jiszráélbe. – Mivel szolgálhatok nektek? – Én egy fél kenyeret akarok, egy palack tejet; egy tojást és 20 dkg kolbászt. [!!!]
A jelenlegi kormánykoalíciót a szalonna tartja össze.
Olyan pártházasságok köttetnek, amelyek a mi kis alakuló pártrendszerünkben teljes agyrémnek látszanának. A szélsőségesen jobboldali és vallásos Sasz párt összefogott a parlamenti többség szélén egyensúlyozó Munkapárttal, ennek fejében annyit kért, hogy törvényileg korlátozzák a nem kóser hús (disznóból és más tisztátalan állatokból származó készítmények) importját. Megkapta.
Vásároljatok hazai terméket! – Mi hallatszik Erec Jiszráélről? – Mikor mész Erec Jiszráélbe? – Miért izgatod fel magad annyira? – Megőrültél? – Menj az ördögbe! – Ez szemtelenség! – Buta vagy! –Isten hozott; jó napot; Isten veled.
Beduin csak ott van, ahol víz is van.
Ha az utazó sivatagos területekre jut – akár Jeruzsálemtől a Holt-tenger felé vezető úton, akár a Negevben –, és állatbőrökből összetákolt sátrakat, látszólag a puszta homokon legelésző, lézengő barna juhokat és szamarakat lát, biztos lehet benne, hogy valami nem teljesen kiszáradt vízmosás, csermely vagy kút van a közelben.
A mindenkor lojális beduinok elképesztő hely- és terepismerettel rendelkeznek. A hadsereg előszeretettel foglalkoztatja őket nyomolvasóként, szigorúan őrzött területek bejáróiként. Letelepítésük nem teljesen reménytelen – de minek? Érdemes beleszólni az ősidőkben kialakult és megszokott életformába, amely senkit nem zavar (legföljebb bizonyos fejlesztési, betelepítési, városbővítési terveket), s amely még változni, alkalmazkodni is képes? A beduinok sokszor aggregátorral vándorolnak, a legközelebbi országúton autó parkol. Másfelől viszont az a beduin falu, amit láttam, s amit a végleges letelepítés szándékával alakítottak ki, nem utcákból, hanem elszórt házakból áll, közöttük elegendő hely marad a legeltetésre, s a kőházak mellett ott állnak a sátrak is.
Vizet lelni és a sivatagot virágzóvá tenni – ez az izraeli virtus. A beduinok lelegeltetik a sivatag satnya növényzetét, és odébbállnak – a zsidók hatalmas pálmaültetvényeket, gyümölcsösöket és tejfarmokat telepítenek a sivatag legközepébe, a kietlen, holdbéli táj három percre, amíg elhalad mellette a busz, buja, trópusi vidékké változik. Izraeli felfogás szerint a sivatag egyetlen hatalmas, konstans természeti katasztrófa, sajnálatos eltévelyedés: ezért nem az eredeti természet megőrzése, hanem gyökeres átalakítása vezethet el az ökológiai egyensúlyhoz.
Hogy mondják héberül …? – Szeretlek. Szeretsz engem? – Nagyon sajnálom. – Nagy sajnálatomra. – Igazad van. – Mi a véleményed? – Minden rendben van. – Érdeklődsz ez ügy iránt? – Ez nagyon érdekes. – Mily szép; mily jó; mily kellemes.
A zsidó nem buzi.
A haláltáborok homoszexuális és leszbikus áldozatainak emlékére a Holocaust Emléknapja alkalmából megemlékezést tartottak a nyáron a Jad Vasemben, a világháborús zsidó népirtás legnagyobb kutatóközpontjában és múzeumában. Az előkészítés hírére neves rabbik tucatjai írták alá azt a petíciót, amely egyértelműen leszögezi: a judaizmus és a homoszexualitás nem fér össze, mert a zsidó etika emberközpontú moráljának erkölcsisége stb. stb., és egyébként is, felháborító, és passz.
A megemlékezés némi atrocitásokkal lezajlott. A Jerusalem Post hasábjain pedig összecsapott Jael Dajan (munkapárti képviselő, igen, a félszemű Dajan gyermeke) és egy rabbi. Dajan kétségbeesetten és retorikusan kérdezi: ki hatalmazta fel a knesszet alelnökeit, hogy „perverznek” minősítsék az áldozatokat és a róluk megemlékezni kívánó hozzátartozókat? Mi a különbség az ártatlan arabokra, világi zsidókra és melegekre támadó fanatikusok között, a knesszet és a Jad Vasem falai között? Macy Gordon rabbi viszont a specifikus zsidó értékekre hivatkozik, amelyek között nem lehet helye az azonos neműek iránti vonzalomnak, pláne nem annak, hogy valaki erre még büszke is legyen.
(A dologhoz hozzátartozik, hogy Tel Avivban tavaly nyílt meg a melegek első izraeli zsinagógája, amely enyhén szólva nem aratott osztatlan elismerést vallásos körökben. A régi vicc szellemében: És mondd, rabbi, azért buzi lehet zsidó?)
Meddig maradsz az országban? – Megkaptad a beutazási engedélyt (certificat)? – Hol van a határ… között? – Van valami elvámolnivalója? –Kérem, hol van …utca? – Vajon ez a helyes út …-ba? – Egyenesen kell menned; jobbra; balra. –Abban az utcában elsőrangú szálloda van. – Én itt idegen vagyok. – Vigyázat!
A nemzetközileg is jelentős Jerusalem Post minden héten szemlézi a világsajtó Izraellel foglalkozó cikkeit, a nagyobb rádió- és tévéállomások izraeli tárgyú tudósításait. Végkicsengése szinte mindig ugyanaz: báncsák a zsidót. A cikksorozat szerint kimondva vagy kimondatlanul, nyíltan vagy burkoltan, az egész világ Izrael és a zsidóság ellen van, az ártatlannak látszó könyvkritikától a libanoni háborús tudósításig, a BBC-interjútól a New York Times vezércikkéig. Elfogultak, gonosz előfeltevésekkel élnek, tájékozatlanok vagy egyenesen antiszemiták. Ilyen tehát a helyi Közakarat Egyesület vagy Sajtószabadság Klub. Csakhogy elbizonytalanítja az embert, hogy az elemzések kifejezetten jó fülre, érzékeny (bár nyilván legtöbbször túlérzékeny) észrevételekre alapulnak. Mintha mégiscsak lenne és lehet is miről vitatkozni.
Én egy nyakkendőt akarok, egy tucat zsebkendőt, egy inget és egy pár cipőt. – Mi ennek az ernyőnek az ára? – Ez nagyon drága; ez nagyon olcsó. – Kérem, váltson föl egy fontot! – Isten veled, kedvesem!
- Kultúra [6]