…vagyis majdnem az: az Orpheus ötödik évfolyamának első számát a Szent Orpheus breviáriuma szerzőjének, a magyar próza nagy mesterének szentelte, s bizony erősen úgy fest, hogy ezzel ez a szám belekerül a „Híres különszámok” sorába.
Az összeállítást az a Tompa Mária vendégszerkesztette, aki Szentkuthy titkárnője, mindenese, alkotótársa volt, halála után műveinek gondozója, a Szentkuthy-élet és -életmű tökéletes ismerője. Az ő – inkább életrajzi jellegű, háttérinformációkat szolgáltató – rövid írásai mellett Rugási Gyula kissé szárazabb, filozofikus, Vikár György oldott, pszichologikus és Fekete J. József tömör, értő elemzései igazítják el az olvasót – márpedig az olvasó, hiába, rá is szorul erre. Bár Szentkuthy sokszor kommentár nélkül is igen élvezhető, sziporkázó metaforái, vad anakróniái sodorják azt, aki hagyja magát – mégsem árt felfedezni azokat a sajátos alkotói módszereket, például a napló és a mű egyenrangúságát és egymást kiegészítő jellegét, amit ez a nagy bohóc a magáénak vall.
Mert nem vitás, Szentkuthy bohóc is volt, a frivolitás és a hitvallás, a blaszfémia és a rajongás ugyanúgy jellemezte őt, mint írásait. Szeretett alakoskodni és gúnyolódni: fényképei is erről tanúskodnak. Ennek a számnak amellett, hogy megjelentetett eddig publikálatlan vagy régi, hozzáférhetetlen lapokban közzétett szövegeket, az a másik nagy meglepetése, hogy húszoldalnyi fényképblokkal indul: Szentkuthy rajzai és rajzok róla; Szentkuthy a tanár és Szentkuthy tökkel a fején; Szentkuthy-báb és Szentkuthy, a Bíboros. S ehhez még lányának, az Olaszországban élő Mariellának visszaemlékezései, válogatás a Szentkuthy-dedikációkból és beszélgetés róluk – gazdag, lapozgatni való, könyvespolcra kéredzkedő gyűjtemény.
- Rábeszélő [6]