A köztársasági elnököt már sokszor akarták sarokba szorítani, de ritkán sikerült. Most se. Az ellenzéki pártok olyan döntéshelyzetbe hozták Göncz Árpádot, amelyben bármit dönt, őket igazolja. Az önkormányzatokról és az önkormányzati választásokról szóló törvények módosításának és a törvénymódosításhoz szükséges alkotmánymódosításnak a megszavazása után az ellenzéki pártok levélben kérték az elnököt, hogy ne írja alá az ellenzéki pártok kivonulása után, a kormánypártok egyoldalú döntésével elfogadott módosításokat, hanem küldje vissza azokat a parlamentnek, hadd toporogjanak még, ahogy Csurka mondaná, a konszenzuskeresés homokozójában.
Ha az elnök aláírja a módosításokat, akkor igazolja az ellenzéki pártok őt érintő vádjait: a köztársaság elnökének csak addig volt fontos a konszenzus, amíg a mostani kormánypártok politizáltak kisebbségben, most már nem védi a kisebbséget a parlamenti többség diktatúrájától, most már nem „uszít egyetértésre”. Ha az elnök nem írja alá a módosításokat, akkor a saját tekintélyével igazolja a kormánypártokat érintő vádakat: még az SZDSZ-ből vétetett köztársasági elnök is a kivonulókkal azonosul.
Az ellenzéki pártok hitelét növeli, és a kormánypártok hitelét rontja az elnök akkor is, ha az egyik fél javára dönt, akkor is, ha a másik fél javára. Az elnök álláspontja egybeeshet, és az elmúlt években többször egybe is esett a vitatkozó felek egyikének álláspontjával, amennyiben alkotmányossági aggályokról vagy alapvető szabadságjogok sérelméről van szó. Most azonban az ellenzék sem nevezett meg egyetlen alkotmányos alapelvet, egyetlen alapjogot sem, amit sértenének az elfogadott módosítások. Alkotmányellenes helyzet akkor állna elő, ha az elnök eleget tenne az ellenzék kérésének, mert akkor úgy járna le az önkormányzati testületek mandátuma, hogy nem lehetne megválasztani az újakat. A parlament ugyan meghosszabbíthatja a testületek mandátumát, de erre a köztársasági elnök nem kötelezheti.
Elvileg a régi törvény alapján is kiírhatja az elnök a választásokat, de az aztán igazán abszurd lenne. Az a vélemény, hogy a régi törvény alapján kellene választani, mint politikai álláspont nem abszurd. El lehet fogadni, el lehet utasítani, de nem abszurd. Az az abszurd, hogy a köztársasági elnök döntse el a törvényhozók túlnyomó többségének döntésével szemben, hogy milyen szabályok szerint bonyolítsák le a választásokat.
Az elnök igen elegánsan kitáncolt abból a sarokból, amelyikbe be akarták szorítani. Az ellenzék szempontjából ennél rosszabb nem történhetett. Az elnök nem döntött mellettük, nem döntött ellenük, nem lehet támadni, nem lehet a kormánypártok támadásához fölhasználni. Göncz Árpád azt tekintette kiindulópontnak, ami az ellenzék bevallhatatlan szándékaival ellentétes, de bevallható szándékaival nem lehet az, hogy tudniillik az idén választani kell. Az elnök visszahozta, már amennyire a maga eszközeivel visszahozhatta, azt a konszenzuskényszert, amit az ellenzéki pártok a tavaszi nagy vereséggel eljátszottak. Újra lehet a konszenzussal „csibészkedni”, csak a választásokat nem lehet elcsibészkedni. A sakkóra az ellenzék oldalán ketyeg.
- Néző-pont [6]