Farkas Zsolt

„…valódi érdem íly sikert mikép arathat?”
G. E. Lessing:
Egy bizonyos költőre (Soltész Gáspár)

A minap a tévéhíradó záróriportja, slusszpoénja arról tudósított, hogy Gyuszi bácsi fogadta a gyerekeket. Régi jó hagyomány ez. Persze lényeges különbség is van ama régi szlavjanooszmán keletbolsevikhoz képest, imhol Európa. Nem volt, vagy legalábbis nem mutatták, hogy virágot adnak át a nép első férfijának, és a dicső vezér sem nyomott csókot a zabálnivaló édes kisgyerek orcácskájára, mint annak idején Joszip bácsi – vagy legalábbis nem mutatták. Mutattak viszont egy másik bácsit, sőt beszélni is hagyták, aki elmondta „a társadalomnak” (ez – apró, kb. százezer fős kiegészítéssel – az a feltétlenül a mi vezetésünkre szoruló csőcselék, akit az előző turnus „a magyar népnek” hívott), nyíltan bele a szemébe, a kamerába, hogy bizony a gyerekek is panaszkodtak (demokrácia van, még nekik is szabad) (de hát itt vagyunk mi, a közt szolgáló közszolgálati közszolgák, és minden idegszálunkkal azon vagyunk, hogy segítsünk), szóval azt mondta ez a bácsi, nem a Gyuszi, hanem a szolgája, hogy „és volt egy pont, amikor Horn Gyula elérzékenyült”, és azt mondta, mármint a Gyuszi, hogy nahát ez az a terület, ahonnan nem engedek lefaragni.

Amint arról az igeragozás is tanúskodik, Gyuszi bácsi nagy ember, személyesen diszponál a területek fölött. Ne legyünk demagógok. A demokrácia nem azt jelenti, hogy abba mindenki belepofázik. És főleg nem a gyerekek ellenségei, akik mindenüket arra tették fel, lefaragjanak az ő területükről. És reméljük, odaszól Keleti ezredesnek, hogy az egész katonai elhárítást állítsa rá ezekre az elvetemült gaztevőkre, akik el akarják venni a pénzt a gyerekektől.

Ennek a fenti riportnak különösen nagy – úgy a jelentősége, mint a hírértéke. Hírül adja ugyanis, hogy izmosodni látszik az oly hőn áhított konzervatív újságírás, legalábbis a gazsi értelemben. TGM nemrégiben azt a költői kérdést intézte nemzetéhez, hogy miféle konzervatív kormány az, ti. ez az előző, amelyik mínusz perc alatt százezer törvényt hozott. Tehát ez egy teljesen ávángárd-forradalmi kormány volt. Nem úgy a médiája, benne a boldogult emlékezetű MDF-Híradóval. Ők számos hírközlési technikát konzerváltak az ancien régime-ből. És most fel-felbukkannak ugyanezek az állítólagosan baloldali-liberális Híradóban. És másutt. Hiába festi a falra az ördögöt a gazdag hagyományok aggódó, nagy szószólója, mégiscsak létezik kontinuitás, higgadt konzervativizmus.

TGM persze most is meghaladta korát. Ő már leteremtette azt a még nem is létező baloldali értelmiséget, amely e nagyon szép, formális definíciója értelmében vett konzervativizmusnak a legtöbb ellenfele lehet; amely a gyanú filozófiájának mákonyától bódult; amely megátalkodott makacssággal le akarja leplezni, amit a konzervatív konzerválni akar; amelynek különös, perverz esztétikájából adódóan sosem tetszett a szentek kezének íve; és amelynek – némely nyugat-európai és észak-amerikai képviselője szerint – mindenkori feladata lenne, hogy a mindenkori hatalom kritikáját adja, mert ez nézete szerint természetéből következően hatalma konzerválására tör, ami persze természetes, de legalább szembesítse őket valaki azzal, hogy a mandátumuk nem egészen erre szól.

De, hál’ istennek, az előző, forradalmi kormány megbuktatásában elévülhetetlen érdemeket szerzett „igen tisztelt” sajtó tényleg, a legcsekélyebb mértékben sem baloldali. Szépen, higgadtan, mindennapi kanalas orvosságként beadja nekünk a kormánypolitikát. A pokolba az állandó kritikával és elégedetlenkedéssel, elég volt ez a négy év anarchia, az országnak nyugalomra van szüksége. A szent hírt szabad vélemény rostálja, szerkeszti és adagolja. A hatalom is sokkal intelligensebb, mint volt. A gyerekeket szeretik. Már Lezsákkal se lehet ijesztgetni őket: nyilván a mi pénzünkből fizetett píármenedzsere javaslatára időközben megcsináltatta a fogsorát, a mi pénzünkön, mindegy, túl vagyunk rajta, kibírtuk, Curkaštefi, Der Stürmer 28 milkójával, Pálfi Tisztességes G. István 5 milkójával együtt, de hagyjuk.

Tiszta szívből kívánjuk, hogy megbuktatása után Gyuszi bácsi is igénybe veszi majd a Péter bácsi egyik utolsó rendelete által önmagának megszavazott és jól megérdemelt apanázsát, az utolsó tételéig, a szolgálati autóig a 30 000 km benzinpénzzel, biztosítva azt is, hogy halála esetén mindezek a feleségre automatikusan átszálljanak. Hiszen láttuk, a gondoskodás és a jóság egyszerűen a természetéből következik. Minden rendben tehát, érdemek és sikerek sohasemvolt összhangja, bel cantója ez, s nekünk, írástudóknak nincs más feladatunk, mint hogy zengjük a dalt üde, mámoros ajkkal.

• Költői kérdés