Skip to main content

Az örökkévalóság fölött érzett meghatódás rettenete

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
„Mit tettél ártatlan szívemmel, gyalázatos kor, felelj meg” (Karinthy Frigyes)


Ó, boldogtalan gyermekeim! Kislányaim… Mi vár rátok a jövőben? Éjszaka van, nézem nyugodt, álomba merült arcotok, és sírok. Hogy mitől? Magam sem nagyon értem. Az éjszakától. A ti nemtudástól tiszta és fénylő arcotoktól. Két alvó arc a rosszkedvű tél hullámaiban, valahol a Föld, Moszkva peremén… Nem tudok könnyek nélkül rátok nézni, talán mert valóra nem vált reményeimet siratom. Én EGÉSZ valómat akartam az életnek adni, és nem kellett neki. A nagy és bölcs életnek. Most pedig, amikor bennetek látom ugyanezt a vágyat, amikor látom, hogyan cibál benneteket a szenvedélyes, vad életöröm, akkor – félek. Mert tudom, mi áll még előttetek, mekkora csalódás. Amikor odaszaladtok hozzám, és mesélitek, hogy a tónál a fiúk kővel megdobtak egy kiskacsát, hogy a kutyák szét akarták tépni, hogy a felnőttek el akarták kapni és meg akarták sütni, de ti mégis megmentettétek… Most itt van nálunk a sánta kiskacsa, aki nem repülhetett el a többiekkel, melegebb tájakra… Velünk fog élni, mert az élet jobb a halálnál. Nézem a kis jövevényt, és arra gondolok, inkább ott pusztult volna, el attól a kőtől, vagy tépték volna szét a kutyák. Repülni és utódokat világra hozni sohasem tud már, és nem arra teremtetett, hogy a mi sötét előszobánkban gubbasszon egy darabka szőnyegen. Én ezt is tudom már az életről, kislányaim. De micsoda tudás az, hogy a halál jobb lehet az életnél! Mert a halál örök. És a halálban nincs fájdalom. Rátok nézek, akik megmentettétek ezt a szárnyas lényt. Ó, mennyi harag és tűz van bennetek az igazságtalanság láttán, és mennyi élet és szeretet, ha a rossz fölött győzedelmeskedik a jó… Én meg sírok, kislányaim. Mert én nem tudom már úgy elítélni a rosszat, ahogy ti; mert én eltévedtem, mert néha nem tudom eldönteni, mi a jó és mi a rossz, és tudom azt is, hogy a rossz olykor jobb a jónál, a jó pedig néha a nagyobb rosszhoz vezet. Lám, micsoda kása van a fejemben, kislányaim. S ezt az egész filozofikus szemétgödröt nektek még ezután kell megismernetek. Aludjatok, kicsikéim… Álmotokban eljő hozzátok Isten, mindig veletek lesz, mert Isten szereti a gyerekeket és az állatokat… Így mondtam nektek, és ti hittetek nekem. Elhittetek minden mesét, hogy a Jó legyőzi a Rosszat, mint ahogy én is elhittem volt valamikor… De aztán egyre több és több csalódás ér benneteket, és végül rájöttök, hogy nincs Igazság, hogy elhagyta ezt a világot. Vagy hogy valahol középen van. Tudom, a túlélés szava ez, de mennyire gyűlölöm! Kislánykáim, ti ne adjátok fel, harcoljatok a kiskacsa életéért, ameddig csak lehet. Az egyenes igazmondás jogáért, azért, hogy meg tudjátok különböztetni a fehéret a feketétől. Ameddig csak lehet. Hiszen előbb-utóbb úgyis rájöttök… hogy az Igazság középen van. Hogy minden átmeneti és ingatag, hogy a tiszta hóból egyszer csak szennyes, bűzös pocsolya lesz, hogy a remény tengere a tekintetetekben gránittá dermed, melyből félistenek emlékműveit vésik ki. És még Istent is gyanúsan Jónak és megbízhatatlanul Öröknek látjátok majd. És eljön majd az idő, amikor világra kell hoznotok a következő életet, s ahogy most én, sírni fogtok ti is, amikor megértitek, hogy egyszer ez a kis életgombóc is MEGHAL… De nincs még itt az ideje a szomorúságnak. Aludjatok, aludjatok, csillagaim. Álmotokban veletek van a mi Istenünk, Krisztusunk. Elmúlik ez a nap, jön az éjszaka, eltűnik az űrben a pillanat, amikor írom ezt, s eljön majd a következő, amikor valaki, ugyanúgy, mint én, sírva fakad a gyerekei ágya fölött, megrettenve az ÖRÖKKÉVALÓSÁG FÖLÖTT ÉRZETT MEGHATÓDÁSTÓL. De sok-sok pillanat múlik még el, mire megértitek, hogy a hideg és minden élővel szemben közömbös NAGY ŰRNEK tökéletesen mindegy a mi létünk, de az ember elől, a másik ember iránt érzett szeretet elől meghátrál, és akkor a pillanat, az év, az évezred mind semmiséggé válik ama pillanat mellett, amikor gyöngéd csodálattal nézlek titeket: alig néhány évpillanattal ezelőtt még nem voltatok, s lám, már vagytok, szuszogtok… éltek. Eltelik valamennyi idő, és megértitek, hogy a hatalmas, üres örökkévalóságot csak az én könnyeim melegíthetik át… Sok-sok évpillanat múlik el, mire fölnyitjátok a szemeteket az álomból, és azt látjátok, hogy itt az Újév, a karácsonyfa alatt ott vannak az ajándékok, melyeket Ő hozott nektek, Ő, akiben még hisztek. És én, aki tolvaj módra odacsempésztem az ajándékokat, én is bizonyságot kapok Őróla, látván a ti hiteteket. Aludjatok, drágáim, Ő veletek van, és így velem is. Aludjatok, aludjatok… Könnyeim őrzik álmotok.

(Fordította: Morcsányi Géza)




Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon