Polgári joggal a gyűlöletbeszéd ellen

Gárdos-Orosz Fruzsina [1]

A Beszélő szeptemberi számában Pap András László írásában [2] olvashattunk arról, hogy az új Polgári Törvénykönyv közzétett normaszöveg-javaslatának1 személyhez fűződő jogokat tárgyaló része milyen dilemmák elé állítja a gyűlöletbeszéd elleni fellépés lehetőségeit fontolgató jogalkotót.2

A kormány 2007. szeptember 14-én módosítási javaslatot nyújtott be a hatályos Polgári Tör­vény­könyvről szóló, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) személyhez fűződő jogokat szabályozó részéhez (a továbbiakban: törvényjavaslat).3 A törvényjavaslat indokolásában azt olvashatjuk: „A Javaslat mintegy előrevetíti az új kódex egy nagy fontosságú rendelkezését. Az előterjesztő álláspontja szerint ezért e rendelkezésnek az új Polgári Törvénykönyvben is szerepelnie kell.” A törvénytervezet azonban lényegét tekintve tér el az új Polgári Törvénykönyvnek attól a normaszöveg-javaslatától, amelyet az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium e tárgyban társadalmi vitára bocsátott. Az új Polgári Törvénykönyv normaszöveg-javaslata ugyanis „abból indul ki, hogy gyűlöletbeszéd esetén a Ptk. szabályaiból levezethető az egyéni fellépés le­he­tősége. […] A Javaslat […] – elismerve a gyűlöletbeszéd személyiségi jogokat sértő jellegét – nem kívánja a gyűlöletbeszédet a személyhez fűződő jog szabályai között külön szabályozni.”

Az előző hónapban az olvasók megismerhették azt az álláspontot, melyet az új polgári törvénykönyv alkotói mindeddig helyesnek véltek, most azonban egy hirtelen fordulattal ugyanaz a minisztérium egy koncepcionálisan teljes mértékben eltérő törvényjavaslattal állt elő. Ezt az új elképzelést fogjuk elemezni. A módosítás előzménye, hogy az elmúlt időszakban rendkívül sok olyan eset történt, amikor nem egy adott személyt, hanem egy közösséget illettek sértő szavakkal. Ezen kívül az Alkotmánybíróság már 1992 óta utal arra határozataiban, hogy a rendre alkotmányellenesnek minősített büntetőjogi megoldások helyett talán magánjogi eszközökkel kellene a társadalmi probléma megoldásába fogni. A Legfelsőbb Bíróság elnöke ezért tavasszal az Alkot­mány­bíró­ság­hoz fordult a vonatkozó magánjogi rendelkezések értelmezését kérve.

1. Az alkotmányossági vita tárgya

Ha „gyűlöletbeszédet” említünk, „összefoglalóan azokra a kifejezésekre utalunk, amelyek a demokratikus politikai rendszer alapjai ellen irányulnak – elsősorban totalitáriánus ideológiák elemeit idézve. Közelebbről rasszista, etnikai vagy nemzetiségi-nemzeti felsőbbséget hirdetnek, illetve e megfontolásokból gyűlöletet keltenek.”4

A gyűlöletbeszéd jellemzője az, hogy a magatartás egy közösség ellen irányul, a közlés a csoport tagjainak azt a közös tulajdonságát becsmérli, amely a csoporthoz tartozás alapját képezi, és az ember személyiségének lényegi vonása (pl. vallási meggyőződés vagy nemzeti-etnikai hovatartozás). Másképp, a „véleménynyilvánítás ebbe a csoportjába azok a be­szédek tartoznak, amelyekkel a beszélő – általában előítélettől vagy éppen gyűlölettől vezérelve – a társadalom faji, etnikai, vallási, nemi csoportjairól vagy azok egyes tagjairól a csoporthoz tartozásukra tekintettel mond olyan véleményt, amely sértheti a csoport tagjait, és gyűlöletet kelthet a társadalomban a csoporttal szemben”.5

A gyűlöletbeszéd mint véleménynyilvánítás esetén az egyén véleménynyilvánítási szabadságának biz­tosításához fűzött alkotmányos érdek ütközik az egyén emberi méltósághoz való joga állami védelmének kötelezettségével. A Ptk. személyhez fűződő jo­go­kat szabályozó részének feladata a személyek méltóságának és a méltóságból fakadó szabadságának együttes védelme. A magánjogi érdekek mérlegelését azonban az alkotmányjog által megszabott kereteken belül lehet elvégezni, így a köz érdekei mindenkor érvényesülnek a magánjogi szabályokban is.

A polgári jogi szabályozás során abból kell kiindulni, hogy a polgári jognak a természetes, a jogi személyek és a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok lehetnek alanyai. A közösség mint olyan nem jogalany, nem alanya a polgári jognak, személyisége sincs, így polgári jogi védelemben sem részesülhet. A polgári jog eredeti logikája szerint tehát közös­ségnek, például egy etnikai kisebbségnek nincs személyhez fűződő joga, így a polgári jog nem tudja megteremteni azt a lehetőséget, hogy maga a közösség lépjen fel a közösséget sértő állításokkal szemben. A jogérvényesítés lehetősége ezért csak a közösséghez tartozó egyének számára biztosítható, ha a közösséget ért sérelem esetében megállapítható az egyéni jogsérelem is. A jogalkotó emellett vagy ezen kívül dönthet úgy, hogy meg kívánja teremteni a köz­érdekű igényérvényesítés lehetőségét. Míg a személyhez fűződő jogsértések esetén a sértett lép fel az őt ért sérelem orvoslását keresve, addig közérdekű igényérvényesítés esetén nem egyes személyeket, ha­nem magát a társadalmat ért sérelmek orvoslását teszi lehetővé a jogrendszer. Ebben az esetben a jogalkotónak meg kell határoznia, hogy mely személyt vagy szervezetet jogosítja fel a köz érdekében való fellépésre, és az így feljogosított személy mit követelhet a jogsértőtől. Ilyen személy vagy szervezet lehet például az ügyész vagy az egy adott közösség érdekeinek védelmét szolgáló szervezetek.

A szabályozás kialakítása során szem előtt kell tartani azt, hogy a gyűlöletbeszéd elleni fellépés, a rasszizmus és a homofóbia visszaszorítására irányuló igyekezet nemcsak az egyes személyhez fűződő jogok védelméről szól, hanem a demokratikus berendezkedés, az alkotmányos értékek védelméről. Álságos len­ne ezért a vitát csupán magánjogi értelmezési ke­re­tek közé terelni, hiszen – ahogy az az elsőként idézett definícióból kitűnik – a gyűlöletbeszéd elsősorban alkotmányjogi, közjogi kérdés. Ezt a két olvasatot a törvényjavaslat is jól tükrözi, hiszen az egyéni jogérvényesítés mellett megteremti a közérdekű igényérvényesítés lehetőségét is.

Az alábbiakban azt vizsgálom, hogy a benyújtott törvényjavaslat megfelelő megoldás-e a gyűlöletbeszéd problematikájára. Ennek során egyaránt beszélek alkotmányossági és ésszerűségi szempontokról.

2. A törvényjavaslat szabályozási koncepciója

2.1 A törvényjavaslat

A kormány a személyhez fűződő jogok megsértése elleni hatékony fellépés lehetőségének megteremtése érdekében nyújtotta be a törvényjavaslatot; első bekezdése, amelyet érdemes figyelmesen végigolvasni, így szól:

„A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959 . évi IV. törvény a következő új 76/A. §-sal egészül ki:

„76/A. § (1) A személyhez fűződő jog sérelmét jelenti különösen az a sértő megnyilvánulás, amely faji hovatartozásra, nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozásra, vallási vagy világnézeti meggyőződésre, szexuális irányultságra, nemi identitásra vagy a személyiség más lényegi vonására irányul, és személyek e vonással rendelkező, a társadalmon belül kisebbségben lévő körére vonatkozik .

(2) A jogsértő nem hivatkozhat arra, hogy sérelmezett magatartása nem közvetlenül és felismerhetően az (1) bekezdés szerinti sérelem alapján igényt érvényesítő fél vagy felek ellen irányult.

(3) A 84. § (1) bekezdése szerinti igények érvényesítésére az a közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet vagy alapítvány is jogosult, amelynek célja az emberi és állampolgári jogok védelme. A 84. § (1) bekezdés e) pontja szerinti igényt az említett szervezetek csak a sértett közösség érdekében és az e célra létrehozott valamely közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú alapítvány javára érvényesíthetik.”

A törvényjavaslat szándéka egyértelmű, ám a bevetni kívánt jogi eszközök kontúrjai nehezen fedezhetők fel. Véleményem szerint számos módosításra lenne szükség ahhoz, hogy a születő rendelkezés ki­elégítse az alkotmányosság és az ésszerűség diktálta feltételeket. Ezeket a kritikus pontokat szeretném most felvázolni. Értelmezést igényel az, hogy mi minősül a személyiség lényeges vonásának, mi lehet eléggé sértő megnyilvánulás, hogyan állapítható meg a kisebbséghez tartozás az egyes szituációkban. Ha a sértő megnyilvánulás nem érinti felismerhetően a személyt, akkor hogyan állapítható meg az őt ért sérelem, és mi a lényege a (3) bekezdésben foglalt közösségi jogérvényesítésnek, mely szerint társadalmi szervezetek és alapítványok jogosultak polgári pert indítani akkor, ha egy kisebbségi csoport elleni sértő megnyilvánulásnak, gyűlöletbeszédnek lehetünk tanúi.

A törvényjavaslat rendkívül összetett, a jogalkotó mind a sérelmet szenvedett egyénnek, mind a közösségnek jogi eszközt kíván a kezébe adni annak érde­kében, hogy a jogsértés kompenzálható legyen, és a gyűlöletbeszéd ne harapóddzon el társadalmunkban. A praktikus probléma azonban ott kezdődik, hogy ezek az eszközök nem mindig kompatibilisek egymással, illetve e rövid törvénymódosítás megkérdőjelezi a magánjog természetét is, ahogy ezt alább részletesebben kifejtem. Először azonban röviden tekintsük át, hogy melyek azok az alappillérek, amelyeket a gyűlöletbeszéd szabályozása kapcsán az Alkotmánybíróság rögzített, hiszen ezeket kell elsősorban figyelembe venni a törvényjavaslat értékelésénél.

2.2 Az Alkotmánybíróság gyakorlata

A 30/1992. (V. 26.) AB-határozatban foglaltak szerint a sértő kifejezés is élvezi a véleménynyilvánítás szabadságának védelmét, ezért korlátozására csak akkor kerülhet sor, ha kimutatható, hogy a közlés alanyi jogokat sért, és a korlátozás szükséges és arányos az elérni kívánt céllal. Ez azt jelenti, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának nincsenek belső korlátai, alkotmányellenes a tartalom szerinti megkülönböztetés.6 Külső korlátot képez azonban mások alkotmányos jogainak a védelme.7 A jogalkotó nem dönthet tehát úgy, hogy azért rendel hátrányos jogkövetkezményt egy adott magatartáshoz, mert annak tartalma akár más egyénre nézve, akár a társadalomra nézve káros. A jogalkotó csak akkor léphet közbe, és korlátozhatja a véleménynyilvánítás szabadságát, ha az más személyek konkrét alanyi jogait sérti.

A gyűlöletbeszéd legveszélyesebb formáinak a Büntető Törvénykönyvről szóló, 1978. évi IV. törvény (Btk.) 269. §-ában foglalt tilalmát az Al­kot­mány­bíróság már több határozatában is vizsgálta.8 Az alkotmány rendelkezései mellett a hivatkozott AB-határozatokban foglaltak, az Alkotmány­bíró­ság által általános éllel megfogalmazott követelményrendszer határozza meg a gyűlöletbeszéd elleni büntetőjogi fellépés alkotmányos kereteit. Nem büntethető például mások becsmérlése, megalázása, illetve annak állítása, hogy a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási ho­va­tartozás alapján valamely személy vagy a személyek egy csoportja alsóbb- vagy felsőbbrendű. Nem büntethető a törvényben megjelölt közösségek ellen, nagy nyilvánosság előtt sértő vagy lealacsonyító kifejezés használata vagy a közösségek ellen gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekmény elkövetése; a közösségek elleni gyűlöletre izgatás, illetve még az erőszakos cselekmény elkövetésére való felhívás sem, amennyiben ez nem éri el azt a mértéket, amikor a büntetőjog eszközei már alkalmazhatóvá válnak.

A 18/2004. (V. 25.) AB-határozat egyes megállapításai egyértelművé tették, hogy a gyűlöletbeszéd kérdése nem feltétlenül a büntetőjog eszközrendszerével kezelendő. A büntetőjog ultima ratio, csak akkor alkalmazandó, ha más jogági eszközök már nem elegendőek.9

Mindezek alapján az AB következetes álláspontja, hogy a jogalkotó a gyűlöletbeszédhez kapcsolódó tényállások hatályos szabályozásával eljutott a büntetőjogi szankcionálás határáig, ezért a gyűlöletbeszéd problémaköre a büntetőjogi tényállások körének növelésével vagy tágításával alkotmányosan nem ke­zelhető.

2.3 Az „átsugárzás” mint az egyéni jogsérelem alapja

Sértő, bántó kifejezés bármely közösség ellen irányulhat. Önmagában a sértő kifejezés azonban – a már idézett 30/1992. (V. 26.) AB-határozat szerint – élvezi a véleménynyilvánítás szabadságának védelmét, ezért korlátozására csak akkor kerülhet sor, ha kimutatható, hogy konkrét alanyi jogokat sért. A törvényjavaslat indokolása szerint az alanyi jog sérelme akkor következhet be, ha az adott közösséghez tartozás olyan szorosan kötődik az egyén önazonosságához és integritásához, hogy a közösséget ért sérelem „átsugárzik” a kö­zös­ség tagjaira is. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, a sértő magatartásnak mindenképpen a személyiség lényegi vonására kell irányulnia, és az érintett közösségnek kellően körülhatárolható, a társadalmon belül kisebbséget alkotó közösségnek kell lennie. A jogalkotó szerint ezekben az esetekben teremthető meg a véleménynyilvánítás szabadságát polgári jogi eszközökkel korlátozó jogkövetkezmény alkalmazásának lehetősége.

Az Alkotmánybíróság a vallási meggyőződést és a kisebbséghez tartozást minősítette a személyiség lényegi vonásának.10 A jogalkotó és a bírói gyakorlat hozzátesz a példálózó felsoroláshoz, a lényeg azonban az, hogy nem mindenféle tulajdonságra vonatkozó kijelentés szankcionálható, csupán az, amely a személyiség lényeges vonását érinti. A legtöbb emberi tulajdonság ugyanis nem jellemezhető olyan csoportképző ismérvként, amely a közösség és az egyén között az önazonosságra közvetlenül kiható, szoros kapcsolatot teremtene. Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló, 2003. évi CXXV. törvény (Ebtv.) 20. §-a11 szintén a személyiség lényegi vonását érintő sérelemhez köti a jogvédelmet.

A gyűlöletbeszéd szabályozására törekvő törvényjavaslat a személyiség lényegi vonásai közül megnevezi az Alkotmánybíróság által már elismert vallási, lelkiismereti és a nemzetiségi-etnikai hovatartozást, ezen kívül a faji hovatartozást, a szexuális irányultságot és a nemi identitást. Ezen kívül a jogalkotó utal arra, hogy az igényérvényesítés lehetőségét a személyiség más lényegi vonására irányuló sértő megnyilvánulás is megalapozhatja. A jogalkotó tehát nem ad és nem is adhat taxatív felsorolást a személyiség lényegi vonásairól.

A személyiség lényegi vonásainak meghatározása után további kérdés az, hogy a közösségre vonatkozó kijelentés hogyan sugárzik át az egyénre. Ezt a konstrukciót a jogalkotó egyértelműen azért kívánja bevezetni, hogy a jelenleg bevett Ptk.-­ér­tel­mezésen változtasson.12 A német alkot­mány­­bí­ró­sá­gi gyakorlat úgy fogalmaz, hogy „[e]lsősorban az et­ni­kai, faji, testi vagy szellemi tulajdonságokkal össze­függő kijelentéseknél fordulhat ez elő, ha a kijelentésből egy egész személyi körnek és egyben e személyi kör minden egyes tagjának ki­sebb­rendűsége levezethető”.13

A törvényjavaslat úgy rendelkezik továbbá, hogy a gyűlöletbeszéd csak abban az esetben szankcionálható, ha a jogsértő kijelentés a társadalmon belül kisebbségben lévő körre vonatkozik. A bíróság feladata lenne annak vizsgálata, hogy az adott esetben ez megvalósult-e.14 Ez a javaslat egyúttal azt is magában foglalja, hogy egyéni jogérvényesítésre is csak a kisebbségben lévő személyeknek nyílik lehetőségük. A gyűlöletbeszéd specifikumaként határozza meg a jogalkotó tehát azt, hogy az csak a kisebbség tagjai ellen irányulhat.

2.4 Közérdekű igényérvényesítés

A közérdekű igényérvényesítés természete egészen más, mint az egyéni jogérvényesítésé. Annak alapja az a tézis, hogy az egyén nem mindig képes jogainak sérelmét belátni, és végigvinni azt a procedúrát, ami az igényérvényesítéshez szükséges. A társadalom érdeke azonban az, hogy egyes magatartások ne maradjanak szó nélkül, valamilyen szankció fenyegesse azokat, akik a társadalom szempontjából káros magatartást tanúsítanak. A jogalkotó dönthet úgy, hogy nem egyes személyeket jogosít fel a jogérvényesítésre, hanem egyes szervezeteket. Ilyenként az ügyészség és azok a társadalmi szervezetek jöhetnek szóba, amelyek alapszabályában a szervezet céljai között szerepel az emberi és állampolgári jogok védelme.15

A törvényjavaslat a következő személyeket nevezi meg a közérdekű igényérvényesítés jogosultjaiként: a közhasznú vagy kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet vagy alapítvány, amelynek célja az emberi és állampolgári jogok védelme. A törvényjavaslat tehát az ügyészt kihagyta az igényérvényesítésre jogosultak köréből. Ez a döntés valószínűleg tudatos, az okok meghatározására alább kísérletet is teszek. A társadalmi szervezetek feljogosítása mellett mindenesetre az szól, hogy ezek a szervezetek rendelkeznek a hatékony perléshez szükséges elméleti és gyakorlati ismeretekkel. Az egyenlő bánásmód követelményének megsértésével kapcsolatos eljárások igazolják a fenti állításokat. A 2003. évi CXXV. törvény hatályba lépése óta a társadalmi szervezetek több sikeres eljárást is indítottak.16

A közérdekű igényérvényesítés a törvényjavaslatban párhuzamosan jelenik meg az egyéni igényérvényesítéssel. Ez azt jelenti, hogy az „átsugárzásos” elmélet alapján az egyéneknek lehetőségük támad a bírósághoz fordulni, azonban mindezt helyettük, illetve mellettük, de mindenképpen akaratuktól függetlenül megtehetik a feljogosított társadalmi szervezetek is. A felek perbeli rendelkezési jogáról az Alkotmánybíróság összefoglalóan az 1/1994. (I. 7.) AB-határozatában szólt. Itt kimondta, hogy a peres feleket megillető rendelkezési jog azt jelenti, hogy a fél anyagi és eljárási jogaival szabadon rendelkezik. A szabad rendelkezés magában foglalja az igényérvényesítést és az arról való lemondást egyaránt. Ha a szervezeteket is megilleti a jogérvényesítés lehetősége, az nyilvánvalóan azzal jár, hogy előfordulhat olyan eset, amikor az ember nem kívánja érvényesíteni a jogait, az őt ért sérelmet a jog eszközével nem kívánja orvosolni, ám a megtörtént esetből mégiscsak ügy lesz, mivel a társadalmi szervezet úgy ítéli meg, hogy a köz érdekében fel kell lépnie a gyűlölködő ellen. Hangsúlyozni kell, hogy ez esetben nem a sérelmet szenvedett egyén jogait érvényesíti a társadalmi szervezet, hiszen ez ellentétben állna az Alkotmányba foglalt önrendelkezési joggal.

3. Kritikai észrevételek

3.1 A gyűlöletbeszéd értéktartalma

Hogyan lehet a véleménynyilvánításhoz fűződő szabadságjogot tovább korlátozni az alkotmány diktálta kereteken belül? A probléma gyökere ott keresendő, hogy a jogalkotónak nehéz az alkotmányos egyensúlyt megtalálnia akkor, amikor a gyűlöletbeszéd – ahogy azt már fentebb kifejtettük – nyilvánvalóan veszélyezteti a de­mok­ratikus értékrendet, ugyanakkor a gyűlöletbeszéd repressziója – az alkotmányos rend védelme és a diszkrimináció elleni küzdelem jegyében – szintén az állam demokratikus berendezkedését veszélyeztetheti.17

Az Alkotmánybíróság a sokszor idézett 30/1992. (V. 26.) AB-határozatában úgy fogalmaz, hogy a gyalázkodás tényállása azért alkotmányellenes, mert a vélemény értéktartalma alapján minősít, s ehhez a köznyugalom sérelme csak feltételezés és statisztikai valószínűség révén kapcsolódik. Bár az Alkot­mány­bíróság egy fél mondatával utal arra is, hogy a ma­gán­jogi szankciókat alkotmányosan elfogadható eszköznek tartja a probléma kezelésére, ennek a lehe­tő­ség­nek a konkrét kidolgozása komoly dilemmák elé állítja a jogalkotót. Pontosan azért, mert a szóban forgó esetekben nehéz elkerülni azt, hogy a véleményt önkéntelenül is az értéktartalma szerint minősítsük akkor, amikor igényérvényesítésre adunk lehetőséget a társadalmon belül kisebbséget alkotó közösségekhez tartozó egyéneknek és társadalmi szervezeteknek az egész társadalom és a kisebbségben lévő csoportok védelme érdekében.

Ezt a dilemmát a jogalkotó is minden bizonnyal felismerte akkor, amikor kihagyta az ügyészt a közérdekű igényérvényesítésre jogosultak köréből. Az Alkotmány kimondja, hogy „[a] Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség gondoskodik a ter­mészetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogainak a vé­delméről, valamint az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény következetes üldözéséről”.18

Láthatjuk, az ügyész szerepéhez közel áll az a jogosítvány, hogy közösségeket ért jogsértések esetén – az állam nevében – fellépjen. Feltételezhető azonban, hogy a jogalkotó az ügyész igényérvényesítésének kizárásakor azt tartotta szem előtt, hogy az állam maradjon tartalomsemleges, az ügyész mint az állam képviselője ne ítélkezzen a káros vagy hasznos közléstartalom kérdésében. A jogalkotó csupán eszközt kívánt biztosítani a jogvita szereplői számára, ennél tovább azonban nem kívánt a konfliktusban részt vállalni. Bár alkotmányjogilag érthető ez a magyarázat, mégis azt gondolom, hogy ez a jogászi csűrés-csavarás nem fedi el azt az egyértelmű koncepciót, mely szerint a jogalkotó most leteszi a voksát amellett, hogy a gyűlöletbeszéd káros tartalom, és ezért a jog eszközével kell fellépni ellene.

3.2 Egyéni versus közérdekű igényérvényesítés

A törvényjavaslat szerint az egyéni jogérvényesítés alapja az úgynevezett „átsugárzási” teória. Az egyéni jogérvényesítést a Ptk. jelenleg is lehetővé teszi, a bírói gyakorlat azonban nem ismeri el azt, hogy az egyénnek akkor is keletkezhet nem vagyoni kára, ha a sértő közlés őt nem konkrét, beazonosítható módon illette, hanem a közösségére vonatkozott.

Ennek eklatáns példája dr. Ádám Györgynek ifj. Hegedűs Loránd kijelentése („Rekeszd ki őket [a galíciai jöttmenteket]! Mert ha te nem teszed meg, ők teszik meg veled!”) miatt indított pere. A 2005 tavaszán lezárult eljárásban az első fokú bíróság elismerte a felperes perbeli legitimációját, és kérelmének helyt adott.19 Az alperes fellebbezése nyomán a másodfok és a Legfelsőbb Bíróság a felperes perbeli legitimációjának hiánya miatt elutasította a felperes kérelmét.20 A bíróság érvelése szerint a személyiségi jogvédelem csak akkor érvényesíthető, ha a jogsérelem valamely felismerhető személlyel hozható kapcsolatba. A bíróság szerint a vitatott cikk olyannyira általánosított, hogy az kizárta a megjelölt közösség bármely tagjának felismerhetőségét.

Mivel a jelenlegi normaszöveg mellett a fenti gyakorlat alakult ki, valóban szükséges a jogszabály szövegének a módosítása akkor, ha a jogalkotó az egyéni jogérvényesítést lehetővé kívánja tenni. Egyéni jogérvényesítés esetében a kártérítésre az lenne jogosult, aki a közösséghez tartozónak vallja magát. Ennek a megoldásnak az az előnye, hogy szervesen beilleszthető a Ptk. rendszerébe, mivel az egyénnél felmerült nem vagyoni kárt ismeri el a jogalkotó a közösséget ért sérelem esetében, és ennek megfelelően biztosít jogorvoslatot.21 Amennyiben elismerjük, belátjuk azt a tételt, hogy a közösséget ért sérelem bizonyos esetekben képes az egyénre átsugározni, ez a megoldás alkotmányos problémákat a to­váb­biakban nem vet fel.

Ha a jogalkotó azonban megelégedne azzal, hogy a jogrendszerben csak a személyes igényérvényesítési forma fér el, egyúttal azt is üzenné, hogy a gyűlöletbeszéd azoknak az embereknek a magánügye, akiket ez érint. Ez a tétel pedig nyilvánvalóan nem igaz, hiszen a szűkebb és tágabb értelemben vett közösséget legalább annyira sérti a gyűlöletbeszéd, mint a csoporthoz tartozó egyéneket. Mi több, a gyűlöletbeszéd elsősorban épp egyes közösségek ellen irányuló magatartási forma.

A magánjog rendszerében azonban nehezen kezelhető a közérdekű igény. A személyek rendelkezési jogának az elvonása, illetve helyettesítése a közérdekű igényérvényesítés esetében mindenképp sérti az Alkotmány 57. § (5) bekezdését, mivel alkotmányosan indokolt kivételektől eltekintve senkinek sincs joga ahhoz, hogy más jogát a jogosult akaratától függetlenül bíróság elé vigye. Jelen esetben ezért fontos belátni, hogy itt nem erről van szó. Köz­ér­dekű igényérvényesítés esetében a feljogosított szervezet nem az egyes személyek érdekeit védi, hanem a szűkebb és tágabb értelemben vett közösség érdekeinek védelmében lép föl. Ez a megoldás azonban teljességgel idegen a polgári jog logikájától, amely az egyéni sérelmeknek a sértett általi érvényesítésének rendszerére épül.

Tisztább helyzetet eredményezne ezért az, ha a szabályozást nem a Ptk.-ban helyezné el a jogalkotó, hanem a közjogi sajátosságokat tiszteletben tartva közjogi tárgyú törvényben. Így lehetőség nyílna arra is, hogy a fellépés eredeti célját tükrözve közjogi jellegű szankciórendszer (pl. közérdekű bírság, állam javára marasztalás) is sújtsa a gyűlölködőket.22

3.3 Szankciók

A törvényjavaslat szerint az összes személyhez fűződő jogsértés esetére meghatározott jogkövetkezmény alkalmazható a gyűlöletbeszéd esetében is. A közérdekű igényérvényesítés azonban speciális, hiszen nem a sérelmet szenvedett személy lép fel a jogsértővel szemben. Ez azonban a törvényjavaslat értelmében az érvényesíthető szankciókra nem hat ki: kö­z­­érdekű igényérvényesítés esetén kártérítés is köve­telhető, annak ellenére, hogy az igényérvényesítésre feljogosított szervezeteknek nem keletkezik nem vagyoni káruk, mivel a jogsértés nem ellenük irányult.

Elképzelhető egy olyan magánjogi megoldás – ha ez a perbeli önrendelkezéssel összhangban áll –, hogy a társadalmi szervezet a jogsértés megállapítását vagy eltiltást kérhet a bíróságtól. Amennyiben viszont a közérdekű jogérvényesítés kikerül a polgári jog rendszeréből, érdemes elgondolkozni egy közérdekű bírság jellegű jogkövetkezmény alkalmazásán.23

További kérdés, mivel indokolható az, hogy az igényt társadalmi szervezet és alapítvány érvényesítheti, viszont a megítélt összeget csak alapítvány javára lehet felhasználni. Nehezen követhető, hogy miért maradt ki a társadalmi szerv a poten­ciális felhasználók köréből.24 Ezek az észrevételek is arra igyekeztek rámutatni, hogy egyelőre rendezetlen a közérdekű igényérvényesítés terepe és a meghatározó játékszabályok ésszerűsége és alkotmányossága.

4. Összegzés

Úgy értékelem, hogy a gyűlöletbeszéd elsősorban közjogi kérdés, magánjogi aspektusokkal. A magánjogi vonatkozásokat természetesen a magánjogi törvénynek kell rendeznie. Lehetőséget kell teremteni arra, hogy ha valakit személyes sérelem ér, akkor képes legyen megvédeni a jogait. Ezt a jelenlegi rendszer is biztosítja, ám a bírói jogértelmezés hibás, szövegmódosítással egyértelművé kell ezért tenni a jogalkotó akaratát. Az „átsugárzás” korlátait azonban pontosan meg kell határozni, mert annak széles körű alkalmazása a szólásszabadság aránytalan korlátozásához és így alkotmányellenességhez vezethet. A közérdekű igényérvényesítés lehetőségének pedig a magánjogi sajátosságokat elismerve a magánjog körén kívül érdemes helyet keresni.

Mindebből az következik, hogy a jelenlegi törvénymódosítás koncepciója és szövege nem alkalmas arra, hogy más jogi normákkal összhangban, a jogrendszer koherenciáját megőrizve lépjen fel a gyűlöletbeszéd ellen. A törvényjavaslathoz jelenleg is rendületlenül érkeznek be a módosító indítványok, így jó esély van arra, hogy a néhány héten belül elfogadásra kerülő jogszabályszöveg átlátható és alkotmányos megoldást fog kínálni a fölvetett társadalmi problémára.

Az itt közölt írás alapjául az Állam- és Jogtudomány 2007/3. számában megjelenő terjedelmesebb tanulmány szolgált.

Jegyzetek

1   http://www.irm.gov.hu/?mi=1&katid=193&id=217&cikk­id=3308 [3].

2   Pap András László: A polgári törvénykönyv esete a gyűlöletbeszéddel. [2] Beszélő, 2007/9. 34. o.

3   T/3719 számú törvényjavaslat a Polgári Törvény­könyvről szóló, 1959. évi IV. törvény módosításáról,  http://www.mkogy.hu/internet/plsql/ogy_­irom.­irom_­adat?p_ckl=38&p_izon=3719 [4].

4   Sajó András: A szólásszabadság kézikönyve. Bp., KJK, 2005, 133. o.

5   Halmai Gábor – Tóth Gábor Attila: Emberi jogok. Bp., Osiris, 2003, 462. o. Lásd még: Halmai Gábor: Kom­mu­ni­kációs jogok. Bp., Új Mandátum, 2002, 114. o.

6   A gyökere annak, hogy az Alkotmánybíróság a vé­le­ményt annak érték- és igazságtartalmára való tekintet nélkül védi, az is lehet, hogy az 1990. évi XL. törvény az alkotmányt úgy módosította, hogy a 2. §-ból törölte az 1989 októberében – éppen a pluralizmus példájaként – szerepeltetett fő eszmei irányzatokat. Lásd Legény Krisztián: Szólásszabadság és tolerancia. Belügyi Szemle, 2004/6., 189. o.

7   „A szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi. Egyedül ez felel meg [...] az ideológiai semle­ges­ség­nek...[...] A véleménynyilvánítás szabadságának külső kor­­látai vannak csak; amíg egy ilyen alkotmányosan meg­húzott külső korlátba nem ütközik, maga a vé­le­mény­nyil­vánítás lehetősége és ténye védett, annak tartalmára tekintet nélkül. Vagyis az egyéni véle­mény­nyilvánítás, a saját tör­vényei szerint kialakuló közvé­lemény, és ezekkel köl­csönhatásban a minél szélesebb tájékozottságra épülő egyéni véleménynyilvánítás lehetősége az, ami alkotmá­nyos védelmet élvez. Az Alkotmány a szabad kommunikációt – az egyéni magatartást és a társadalmi fo­lya­matot – biztosítja, s nem annak tartalmára vonatkozik a szabad véle­mény­nyilvánítás alapjoga. Ebben a pro­cesszusban helye van minden vélemény­nek, jónak és károsnak, kellemesnek és sértőnek egyaránt, különösen azért, mert maga a vélemény mi­nősítése is e folyamat terméke.” 30/1992. (V. 26.) AB-határozat, ABH 1992, 179. o.

8   30/1992. (V. 26.) AB-határozat; 12/1999. (V. 21.) AB-határozat; 18/2004. (V. 25.) AB-határozat

9   18/2004. (V. 25.) ABH 2004. 303., 319. o.

10  A vallási meggyőződést a 4/1993. (II. 12.) AB-ha­tá­ro­zat­ban, a kisebbséghez tartozást a 22/1997. (IV. 25.) AB-határozatban minősítette az Alkotmánybíróság a személyiség lényeges vonásának.

11  Az Ebtv. 20. §-a szerint (1) Az egyenlő bánásmód kö­ve­telményének megsértése miatt bíróság előtt személyiségi jogi pert, valamint munkaügyi pert indíthat

     a) az ügyész,

     b) a hatóság,

     c) a társadalmi és érdekképviseleti szervezet,

     ha az egyenlő bánásmód követelményének megsértése vagy annak közvetlen veszélye olyan tulajdonságon alapult, amely az egyes ember személyiségének lényegi vonása, és a jogsértés vagy annak közvetlen veszélye személyek pontosan meg nem határozható, nagyobb csoportját érinti.

     (2) A társadalmi és érdekképviseleti szervezet a hatóság előtt az (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesülése esetén eljárást indíthat.

     Az Ebtv. 20. §-hoz fűzött indokolás kimondja, hogy „[a] perindítás további feltétele, hogy az egyenlő bánásmód követelményének megsértése olyan tulajdonságon alapuljon, amely a személyiség lényegi vonásának tekinthető, vagyis a személyiség lényegéhez közvetlenül kapcsolódjon”.

12  A sajtó-helyreigazítás körében kimondott szabályokat a bíróságok nemcsak sajtó-helyreigazítási eljárásokban alkalmazzák, hanem azokat minden személyiségi jogi perre kiterjesztik. A gyűlöletbeszéd esetében felmerült személyiségi jogi kereseteket is a PK. 13-ra alapítva utasítják el a bíróságok. A PK 13. számú állásfoglalás a sajtó-helyreigazítási per indításának feltételei kapcsán kimondja, hogy „[s]ajtóhelyreigazítást az kérhet, aki­nek a személyére a sajtóközlemény – nevének megje­lö­lé­sével vagy egyéb módon – utal, vagy akinek a személye a sajtóközlemény tartalmából felismerhető”. Ilyen­nek minősíti az állásfoglalás azt, „akit a sajtóköz­le­mény­ben név szerint megjelöltek”, továbbá „akit név szerint nem jelöltek meg, ha a közlés a személyére vonatkozik, a sze­mélyét érinti, feltéve, hogy személye a sajtóköz­lemény tartalmából valamilyen módon felismerhető”. Kimondta továbbá az állásfoglalás, hogy „[l]ehetséges az is, hogy a sajtóközlemény név szerint vagy név nél­kül határozatlan, burkolt utalásaival, bizonytalan megjelölésével többeket is sért. Ilyen esetben az érintett személyek közül bárki kérhet helyreigazítást, de csak a saját nevében, és a helyreigazítás tartalma is csupán annak a személyre korlátozódhat, aki igényt érvé­nye­sített.”

13  BVerfGE 93, 266.

14  Dr. Répássy Róbert módosító javaslatot nyújtott be ehhez a rendelkezéshez, mely szerint helytelen az a megközelítés, hogy a tervezet kizárólag a társadalomban kisebbségben lévő csoportokra szűkíti le a személyiségi jogvédelem érvényesíthetőségének lehetőségét. http://www.parlament.hu/irom38/03719/03719-0005.pdf [5].

15  Lásd az Ebtv. 20. §-át a közérdekű igényérvényesítésről. A törvényjavaslat indokolása nevesíti még a fogyasztóvédelmi és a környezetvédelmi szabályokat is, ahol szintén létezik a közérdekű igényérvényesítés.

16  http://www.egyenlobanasmod.hu/index.php?g=jog­esetek.htm [6].

17  Vö. Sajó András: A szólásszabadság kézikönyve. Bp., KJK, 2005, 165. o.

18  1949. évi XX. törvény a Magyar Köztársaság Alkot­má­nyá­ról 51. § (1) és (3) bekezdés.

19  A döntést (20. P. 85.346/2003/10.) lásd: http://www.jog­­-vita.hu [7].

20  52. Pf. 29 063/2003/4. és Pfv. E. 21. 020/2004/2. dön­té­sek. Lásd. Uo.

21  A nemzeti és etnikai kisebbségek tekintetében ezt jog­szabály is kimondja. A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló, 1993. évi LXXVII. törvény 1. § (1) be­kez­dése úgy rendelkezik, hogy a törvény hatálya kiterjed „a Magyar Köztársaság területén élő mindazon magyar állampolgárságú személyekre, akik magukat valamely nemzeti vagy etnikai kisebbséghez tartozónak tekintik, valamint e személyek közösségeire”. A kisebbséghez tartozás tehát csak saját döntésen alapulhat.

22  A szabályozásra alkalmas jogágak között ott van például a közigazgatási jog. A jogirodalomban megjelent az az álláspont, amely szerint az Ebtv. alkalmas lehet arra, hogy befogadja a gyűlöletbeszédre vo­nat­kozó szabályozást. Lásd. Legény Krisztián: Szólás­sza­bad­ság és tolerancia. Belügyi Szemle, 2004/6., 193. o.; Kántás Péter – Fórika László: A közméltóság védel­mé­ben.

http://jesz.ajk.elte.hu­/kantas14.html [8].

23  Pap András László: A polgári törvénykönyv esete a gyűlöletbeszéddel. Beszélő, 2007/9., 43. o.

24  Az SZDSZ módosító indítványa az egész (3) elhagyását javasolja módosító indítványában: http://www.parlament.hu/irom38/03719/03719-0010.pdf [9]

• Játéktér [14]