A Themerson testvérek filmjei a háború előtti lengyel mozgóképművészet legérdekesebb fejezetét alkotják. A strukturalista film elődeiként kísérletező kedvük nem korlátozódott az ikonoszférát megteremtő új formai megoldások feltárására (amelyhez gyakran a fotográfiából merítettek ötletet); a filmkép ontológiája, valamint a filmezés mint alkotói folyamat ragadta meg képzeletüket.
A háborút követően a politika törölte az avantgárd filmet a lehetséges választások sorából. Csak 1956 után kezdődhettek újra a mozgóképpel folytatott kísérletek (Andrzej Pawlowski, Jan Lenica, Walerian Borowczyk). 1970-ben a lodzi filmfőiskolán alakult meg a Filmes Formai Műhely, melynek tagjai – Józef Robakowski, Riszard Wasko, Wojciech Bruszewski, Zbigniew Rybczynski, Kazimierz Bendkowski stb. – a film mint médium tulajdonságainak teljes megismerésére törekedtek. A széles értelemben vett konceptuális művészet és a strukturális film irányzatához kapcsolódtak, és gazdagon merítettek a húszas–harmincas évek lengyel és szovjet konstruktivista hagyományából. Zbigniew Rybczynskit inkább a kép formai megszerkesztése, hangszerelése, zenei rétegének megkomponálása érdekelte. Modern technikai eszközök segítségével, a hagyományos animációt élő felvételekkel egybeötvözve létrehozta saját, senki máséval össze nem téveszthető stílusát. Kísérleteinek központi elve a szimultanizmus volt, melyet klasszikus eszközökkel vagy új technikákkal valósított meg (egymásra vetített képek, körkörös kompozíció, osztott képmező). Ilyen módszerekkel készült a Tangó is, amely 1983-ban megkapta a legjobb animációs filmnek járó Oscart.
Olyan munkák is születtek a hetvenes évek Lengyelországában, amelyek különböző módon a film és a képzőművészet közötti kapcsolatokat aktivizálták (bevonva az akcionista formákat is). Az ilyen filmeket intermediálisnak nevezhetjük, ugyanis a film és más művészeti ágak határterületein helyezkednek el. Pawel Kwiek videóval végzett kísérleteiben az elsők között kapcsolt össze önálló egésszé más képi műfajokat (rajz, film, fotográfia). Az utóbbi évek lengyel mozgóképkísérleteinek döntő többsége videóra készült. (A technikai eszközök hiánya a jóval kényelmesebb videó irányába tolta a független művészeket.) A lengyel videoművészet is a lodzi Filmes Formai Műhelyben bontakozott ki a hetvenes évek elején. Ebből a nemzedékből csak Józef Robakowski alkot tovább, aki most éli meg művészileg legtermékenyebb időszakát. Az új generáció képzőművészeti vagy zenei tanulmányok után fordult a videoművészethez. A vizuális forma és annak hangvonatkozásai, a magánszféra mitológiájának és az univerzális szimbolikarendszernek az összeütközése foglalkoztatja őket.
- Rábeszélő [6]