Skip to main content

A szem és a fül

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Lengyel filmavantgárd és videoművészet. Szeptember 24–26. Toldi
Film


A Themerson testvérek filmjei a háború előtti lengyel mozgóképművészet legérdekesebb fejezetét alkotják. A strukturalista film elődeiként kísérletező kedvük nem korlátozódott az ikonoszférát megteremtő új formai megoldások feltárására (amelyhez gyakran a fotográfiából merítettek ötletet); a filmkép ontológiája, valamint a filmezés mint alkotói folyamat ragadta meg képzeletüket.

A háborút követően a politika törölte az avantgárd filmet a lehetséges választások sorából. Csak 1956 után kezdődhettek újra a mozgóképpel folytatott kísérletek (Andrzej Pawlowski, Jan Lenica, Walerian Borowczyk). 1970-ben a lodzi filmfőiskolán alakult meg a Filmes Formai Műhely, melynek tagjai – Józef Robakowski, Riszard Wasko, Wojciech Bruszewski, Zbigniew Rybczynski, Kazimierz Bendkowski stb. – a film mint médium tulajdonságainak teljes megismerésére törekedtek. A széles értelemben vett konceptuális művészet és a strukturális film irányzatához kapcsolódtak, és gazdagon merítettek a húszas–harmincas évek lengyel és szovjet konstruktivista hagyományából. Zbigniew Rybczynskit inkább a kép formai megszerkesztése, hangszerelése, zenei rétegének megkomponálása érdekelte. Modern technikai eszközök segítségével, a hagyományos animációt élő felvételekkel egybeötvözve létrehozta saját, senki máséval össze nem téveszthető stílusát. Kísérleteinek központi elve a szimultanizmus volt, melyet klasszikus eszközökkel vagy új technikákkal valósított meg (egymásra vetített képek, körkörös kompozíció, osztott képmező). Ilyen módszerekkel készült a Tangó is, amely 1983-ban megkapta a legjobb animációs filmnek járó Oscart.

Olyan munkák is születtek a hetvenes évek Lengyelországában, amelyek különböző módon a film és a képzőművészet közötti kapcsolatokat aktivizálták (bevonva az akcionista formákat is). Az ilyen filmeket intermediálisnak nevezhetjük, ugyanis a film és más művészeti ágak határterületein helyezkednek el. Pawel Kwiek videóval végzett kísérleteiben az elsők között kapcsolt össze önálló egésszé más képi műfajokat (rajz, film, fotográfia). Az utóbbi évek lengyel mozgóképkísérleteinek döntő többsége videóra készült. (A technikai eszközök hiánya a jóval kényelmesebb videó irányába tolta a független művészeket.) A lengyel videoművészet is a lodzi Filmes Formai Műhelyben bontakozott ki a hetvenes évek elején. Ebből a nemzedékből csak Józef Robakowski alkot tovább, aki most éli meg művészileg legtermékenyebb időszakát. Az új generáció képzőművészeti vagy zenei tanulmányok után fordult a videoművészethez. A vizuális forma és annak hangvonatkozásai, a magánszféra mitológiájának és az univerzális szimbolikarendszernek az összeütközése foglalkoztatja őket.






Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon