Az őszi ülésszak jogalkotási programja jól mutatja, hogy azért vannak területek, ahol a kormány – bár jó lenne, ha nem így lenne, de – követi elődje gyakorlatát. Az a törvényalkotási programjavaslat, amit a miniszterelnök szeptember 8-án juttatott el az Országgyűléshez, úgy tűnik, ugyanazon a nyomon halad, mint az előző kormányok ilyen irányú javaslatai.
Emlékezetes, hogy az Antall-kormány félévente egyenként több mint 50 törvényjavaslatot tartalmazó csomagot tett az Országgyűlés asztalára. A tervek szerint ezeket a javaslatokat kellett volna az adott ülésszak során az Országgyűléssel elfogadtatni. A lista alapján az ellenzéki frakciók – és ha tudomást szereztek a tervekről –, a jogalkalmazók felkészültek az adott jogterület újraszabályozására. Ezt követően a kormány az általa megígért jogszabályváltozásokat részben benyújtotta – többnyire nem abban az időpontban, amikorra a benyújtást ígérte –, részben a megígért javaslatok helyett egészen más javaslatokat nyújtott be.
Ezt a gyakorlatot az elmúlt ciklusban az SZDSZ nevében mindvégig bíráltuk, mivel úgy ítéltük meg, hogy a jogalkotási programok elsődleges funkciója, hogy a jogrendszer változását, amennyire lehet, kiszámíthatóvá tegyék. Azoknak a polgároknak – legyenek akár állami szervek alkalmazottjai, akár magánvállalkozók, akár az adott jogszabályok által érintett polgárok – elemi érdekük, hogy az életviszonyaikat szabályozó normák esetleges változásáról tudomást szerezzenek, s ha lehet, a változás tervezett irányait is megismerhessék. Az országgyűlési képviselők rendszeresen kerültek nehéz helyzetbe, amikor felvilágosítást kértek tőlük, hogy egy adott jogszabály mikor fog megszületni, és milyen változásokat fog tartalmazni. Erre a kérdésre korrekt választ szinte soha nem tudtunk adni, mivel a kormány tervei vagy megvalósultak, vagy nem. (Volt olyan év, amikor az előre jelzett program kevesebb mint 20%-a valósult meg a megígért módon.)
Így aztán érthető, hogy nem okoz különösebb örömet, amikor azt látjuk, hogy az új kormány sem képes lényeges változást végrehajtani ezen a területen, hiszen a törvényalkotási program erre a fél évre 43 törvény elfogadását tűzte ki célul, havonkénti bontásban tájékoztatva az Országgyűlést. Ezt szinte lehetetlen teljesíteni. Különösen úgy lehetetlen, hogy a programjavaslatban szereplő törvények egy részét a kormány be sem nyújtja a megígért időpontban, mint ahogyan ez történt a szövetkezetekről szóló törvény módosítása, a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló törvény módosítása és a szociális igazgatásról szóló törvény módosítása esetében. Követve elődje gyakorlatát, a programban szereplő törvények helyett a kormány más törvényeket nyújt be, így például október végén egy 4 törvényből álló csomagot, amely a római egyezmény hatályba lépésével kapcsolatos jogszabályváltozásokat célozza a büntetőeljárásról szóló törvény módosításával, a fogságfenyítés bírósági felülvizsgálatának megteremtésével, az egészségügyi törvény módosításával és az ügyvédségről szóló törvény módosításával.
Az őszi ülésszakra megígért olyan nagyobb jelentőségű törvénymódosítások, mint a privatizációról szóló törvény, a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény vagy a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény sorsa, továbbra is bizonytalan maradt.
Az új házszabály – bizonyos értelemben megelőzve a jogalkotási törvényt –, éppen azért írja elő jogalkotási program készítését, hogy kikényszerítse a kormányból a jogalkotási elképzelések időbeni elkészítését és azt, hogy ezeket az elképzeléseket számon kérhető módon fogalmazza meg. Az, hogy a kormány képes lesz-e erre, attól függ, hogy az előző ciklus negatív tapasztalataiból tanulva képes lesz-e kijelölni azt, aki felelős a jogalkotásért. Amíg ez nem történik meg, tovább fog folytatódni az a tendencia, amit ebben a fél évben is láthattunk. A program összeállításakor a miniszterek többsége nem tud túllátni saját tárcája keretein, és ebben a körben mindent elkövet azért, hogy az adott tárca jogalkotási elképzelései bekerüljenek a jogalkotási programba. Ezt követően azonban azt már nem tudja elérni, hogy az általa a programba beerőszakolt javaslat el is készüljön. Ugyanakkor, mint ahogyan ez az Országgyűlés október 18-i ülésén kiderült, a miniszterelnök nem is nagyon erőlteti a felelősségre vonást saját kormányán belül.
Azt hiszem, Kutrucz Katalin joggal vetette fel az azonnali kérdések órán: nem ildomos arról beszélni, hogy az ellenzék akadályozza a jogalkotást, miközben a kormány a megígért javaslatokat nem terjeszti be.
Ebből a helyzetből a kiutat csak az jelenthetné, ha a miniszterelnök az Országgyűlés nyilvánossága előtt tisztázná, hogy mi az oka a megígért törvényjavaslatok elmaradásának, továbbá, ha a kormányon belül egyértelművé válna, hogy a jogalkotási program nem munkaverseny-célkitűzés, hanem a kormány megbízhatóságát, a jogrendszer kiszámíthatóságát biztosító intézmény.
- Belföld [6]