Hogyan lesz valakiből üzletember Magyarországon a 80-as évek végén?
Három dolog kell hozzá. Szerencse, kényszer és némi talpraesettség. Nálam például szerencse volt, hogy bekerültem a politikumba, a vezetőség – Borbély Sándor, Iványi Pál és mások – közelébe, ahol inspiráltak. Kényszer, hogy rendszerváltás előtt álltunk, és kerestem a helyemet. Akkoriban ugye volt 27 ezer forintom. Nem volt rossz pénz, de a mostani jövedelmemhez képest semmi.
Hogyan kezdődött?
Iskolai számítógépes programokat irányítottam a fővárosban, tendereket írtunk ki, így kerültem vállalkozók közelébe. Novotrade, Tudományszervezési Intézet, Piért. Ezek exportáltak-importáltak kis számítógépeket: Commodore-t, Enterprise-t. Nekem tárgyalni kellett velük, üzletet kötni, a gépeket kiosztani az iskoláknak. Szóval a mikrogazdaság alapszintjét meg tudtam tanulni.
Meddig volt állami alkalmazásban?
Sokáig voltam tanár. Büszke vagyok rá. Aztán a minisztériumban az iskola-számítógépes program egyik irányítója voltam 1988-ig, majd fokozatosan lettem vállalkozó.
Honnan volt tőkéje?
Horn Gyula mondta egyszer, hogy az első egymilliót nehéz megszerezni. Azóta is ki van írva a lakásomban. Információelőnyben volt részem, így viszonylag kis tőkéből tudtam nagy tőkét csinálni. Időben megtudtam a sörösüveg-áremelés tervét, összevásároltam 1,50-ért az üvegeket, és utána hét forintért el tudtam adni. Nyolc napom volt arra, hogy az országban néhány ezer darabot összevásároljak.
Néhány ezret?
Egy kicsit többet. Az információ sokat számított, épp a politikum miatt, az orosz üzletben is. Voltak súgások.
Mennyit számítottak a politikai kapcsolatai?
Nagyon sokat. Például Iványi Pál politikai támogatása, aki KB-titkár volt akkor, vagy Hajdu Istváné, ő a rádió elnöke volt. Grósz Károllyal budapesti párttitkársága idején voltam Szófiában, már akkor egy kétórás beszélgetésben segített nekem az irányvonalban. Francia befektetőkkel tárgyaltam, politikai biztosítékot akartak. Fogadta őket Iványi Pál, és ment minden, mint a karikacsapás. Később más segített. Az akkori politikumban már érezték a változás szelét. A vezetők ellenszolgáltatás nélkül is segítettek a vállalkozóknak, csak hogy mégis menjen valami. Nekik a hatalom elég volt.
És később nem nyújtották be a számlát?
Soha nem nyújtották be. Hajdu Istvánnak például, aki nagyon sokat segített nekem, később komoly anyagi gondjai lettek – akkor még nem voltak végkielégítések. De önállóan próbálkozott, és nem nyújtott be semmilyen számlát. Berecz János, akinek szintén sokat köszönhetek, mert fogadta az én partnereimet, sem mondta soha, hogy gondjai vannak. Próbálta a maga erejéből fölépíteni az új életét. Nem kell őket sajnálni, ügyesen megoldották, de nem viszonossági alapon. A kapcsolatot persze tartom, szó van például arról, hogy a cégem adja ki Berecz memoárkötetét. De üzleti alapon. Az akkori vezetőknél nem fordulhatott elő az, ami egyesek szerint 1990–94-ben rendszer volt: hogy szabott árlista alapján lehetett a kormánytisztviselők révén előnyökhöz jutni. Ha a kádári időkben ilyen ajánlatot tettem volna, páros lábbal rúgtak volna ki.
Szívességből segítettek?
Érezték, hogy változtatni kell, és megnézték, hogy kit részesítenek előnyben. Mondván, bennük megbízunk, ők továbbra is szocialista elveket képviselnek, és nem vernek át bennünket. Így nem kellett attól tartam, hogy tömegessé válik. Pozsgay már a 80-as évek elején alapítványokba helyezett vagyonban gondolkodott. Én magam is kaptam a Népfronttól egy bazi nagy kitüntetést, mert két számítógépet a saját költségemre telepítettem titkársági használatra.
A legnagyobb dobás a társasági törvény tető alá hozása volt. Akkor pillanatok alatt megalakultak a legkülönfélébb gazdasági társulások. Eldönthettük, hogy vállalkozási vagy személyi jövedelemadót fizetünk-e. Ezzel persze az államot át lehetett verni. Ráadásul az ellenőrzés hatásfoka is csökkent. A szürkegazdaságban a vállalkozó mindent elkövet, hogy az adórendszer hiányosságait kihasználva többet profitáljon. Ez nem piaci magatartás, ennél még a feketegazdaság is piacibb. Milliárdokat igényelnek vissza például az áfából úgy, hogy nincs mögötte valós produktum. Teszem azt, csinál valaki egymilliós alaptőkével egy kft.-t, ezt egy nagy cég megbízza egy ötmilliós munkával, aminek az áfája 1,25 millió Ft. A kft. elvégzi a fiktív munkát, de az áfát nem fizeti be, ellenben a nagy cég – jogosan – visszaigényli. A kis cég tönkremegy, elúszik a milliós alaptőkéje, de sebaj, a maradék 250 ezren vidáman osztozhatnak. Ezért mosolygok – az általam egyébként sokra becsült – Békesi adószigorítási kísérletein. Nagyon felkészült „tömegekkel” kell szembenéznie.
Ezek szerint a szürkegazdaság a szabályozás hibáiból él?
Abból, és csak abból. Ez sokkal rosszabb, mint az olajmaffia. Egész iparág szakosodott a csalárd vállalkozások megszervezésére. Megcsinálnak 10 ügyes üzletet, túlköltekeznek, és vége, jöhet a csődeljárás. Csak az állam jár rosszul, ők nem.
Ön a korai időszakban nem próbálkozott efféle csalafintaságokkal?
Volt, hogy belementem irreális reklám- és ügynöki díj kifizetésébe, a nagyobb visszaigényelhető pénz reményében. De én sohasem voltam áfajátékos. Persze megtörtént, hogy felajánlottak egy hatszázezres számlát, én viszont azt mondtam, inkább legyen 1,5 millió. A költségnövelés ugyanis csökkenti az adómat.
Ma már a béreknél is nagy a szabadság. Ha a sofőröm jelentkezik, hogy ennyit és ennyit állapított meg az Érdekegyeztető Tanács, már mutatom is neki az ajtót, hogy kérjen a portástól. Ugyanis ő is az én nyereségemből él. Év végén kapja a pénzt. Ezáltal nekem sincs tb-m. Megváltozott a világ. És hiába magyarázom a hozzám közel álló kormánynak is, nem igazán érti.
Gondolom, azért előfordult, hogy bukott valamelyik üzletén.
Persze. A legkedveltebb bukfencsztorim 1989 karácsonyához kötődik. Kézfogással megegyeztem az oroszokkal, hogy kétkamionnyi karácsonyfát szállítanak. Várom őket dec. 17-től egyre feszültebben, mire megérkeznek 28-án azzal, hogy még van idő 31-éig a fákat eladni. Ezen buktam kétmilliót, mert csak a Tüzépnek bírtam eladni.
Az igazi nagy seftek azonban a rubel–dollár-átváltáskor mentek. Például egy olasz úriember felkeresett a „Vatikán megbízásából” 1 milliárd rubeles vásárlási szándékkal. A kapcsolatok révén ezt az összeget gyorsan összehoztam. Ezek után kiszálltam volna, hogy majd a bankok intézik. De a províziót mindenképp előre meg akarták beszélni. Bécsben meg is jelent az eredeti vevő, egy arab 11 emberével. Én fizettem a költségeiket, bíztam a nagy haszonban. Másnap délben még együtt ebédeltünk, de délutánra, mikor mentem aláíratni a szerződést, csak hűlt helyüket találtam.
Többnyire azért sikeresen vállalkoztam. A legnagyobb dobásom most lesz: megalapítottuk Közép-Európa legnagyobb rajzfilmstúdióját, a Bluth-stúdiót kétszáz rajzolóval, ami felmehet ezerre. De mindez csak azért jöhetett létre, mert előtte egy csomó bitangságot követtem el. Mostanában átvilágított a világ legnagyobb könyvelési cége, és megállapította, hogy tisztességes és hitelképes cég vagyunk. Nekem, egy kormányciklusnyi idő kellett, hogy tisztességesnek minősítsenek.
Mi már akkor gépkocsi-behozatallal foglalkoztunk, amikor a kormány még az alkotmánnyal és a nemzeti jelképekkel törődött. A régi embereink kontingenst, engedélyeket adtak ki, inkább nekünk, mint másoknak címszóval. Ezek a tisztviselők már a jövőjüket építgették, enyhébben fogalmazva együttműködtek a vállalkozókkal.
Hogyan érintette Önöket, hogy közben a politikai retorikában ment a szöveg az átmentőkről?
Sokszor nevettem ezen. Bár volt benne igazság is. De általában nem a volt politikai elit csinált gazdasági karriert, hanem a kapcsolatrendszerükre építve a hozzám hasonlók.
Kapcsolódhatnak a feketegazdasághoz is?
Persze. Ezek a kemény érdekcsoportok a feketén szerzett pénzeiket legális üzletekbe fektetik. Vannak érintkezési pontjaink, de ők más területeken mozognak. Békés az egymás mellett élés. Ezek a szervezett, célirányos csoportok elismerik az előttük járók sikereit, azokét, akik mára a politika közelébe kerültek. De tudjuk róluk, hogy ha az ő üzletükben próbálkoznánk, anyagilag rosszul járhatnánk. Olyanok, mint mi voltunk ’89-ben.
Óriási tőke fog most mozogni: főleg a kárpótlás útján szerzett vagyontárgyak körében. Amihez a szükséges pénzt a második és harmadik gazdaság teremti meg. Itt fognak nagyon komoly szerepet játszani a keleti csoportok: oroszok–ukránok, románok, kínaiak. Akik itt vannak, azok hatodosztályú figurák, de a mögöttük állók komoly, első osztályú üzletemberek. Nem maffiózók (ez piaci kategória), hanem ügyesek. Ebből persze az államnak egy vas haszna sem lesz.
Mekkora lett mára a birodalma?
Az általam irányított Eurocartell Szövetség-Holding 95 céget tömörít. Jelenleg a 8. legnagyobb cég vagyunk az országban. Nem titkolt lobbycélból társadalmi munkában az Ipari és Kereskedelmi, valamint a Művelődési Minisztériumnak és a rendőrségnek szakértek-segítek.