Dr. Antall és dr. Boross után (az előbbinél a doktori cím tudományos minősítést, utóbbinál csupán jogi végzettséget takar) újabb doktor irányítja az országot: dr. Horn Gyula. Míg azonban elődeinél ez különös hangsúlyt kapott (az egyiknél lehengerlőt, a másiknál komikust), addig a jelenlegi miniszterelnök nem kérkedik a közgazdaság területén szerzett tudományos fokozatával.
Minősített kisebbség
Az MTA mellett még előreláthatólag december 15-ig, a Doktori Tanács megalakulásáig működő Tudományos Minősítő Bizottság (TMB) titkárságvezetője szerint a 70–80-as években már nem fordult elő, hogy politikai okok miatt, valós teljesítmény hiányában vagy annak megléte ellenére adtak, vagy nem adtak tudományos fokozatokat. Példaként említette Berecz János 1956-tal foglalkozó disszertációját, amely „a maga korában egy reformkommunista mű volt, és komoly fejmosást kapott a szerző”. Ennek ellenére a TMB – az esetleges következményekkel is dacolva – elfogadta a KB-titkár tabukat pöccintő dolgozatát. A titkárságvezető szerint a TMB demokratikus intézmény volt, döntéseit testületileg, titkos szavazással hozta. Elenyészően kevés azoknak a száma, akik pofára és piros könyvre kapták a minősítést. A TMB döntéseinek helyességét bizonyítja, hogy Nyugaton is elismerték az itthon szerzett fokozatokat.
Előfordult az is, hogy az állásából épp kipenderítettet a testület minősítette. Erre azonban Tamás András példát már nem említett.
Elfoglalt funkcik
Mások ezt másképp látják. Szerintük a fokozat megszerzésének kötelező feltétele, az ideológiai vizsga is konzerválta a politikai jelleget. Másrészt a TMB nem mért egyenlő mércével: a jó elvtársak könnyített feltételek mellett indultak, és ezeket sem kérték rajtuk számon.
Elképesztő anekdoták kerengnek elfoglalt funkcikról, akik egyike-másika tán képes lett volna a dolgozat megírására, ennek ellenére majd’ minden esetben a valódi szerző egy tehetséges néger volt valamelyik titkárságról vagy intézetből. Van olyan egykori miniszter, akinek a disszertációja valódi szerzőségéért többek is tülekednek. (Jó munka lehet. Kár, hogy a bányaügyhöz nem konyítok.)
De előfordultak egyszerű lopások is. Például egy jó nevű közgazdásznak a kezébe nyomták egy kormányférfiú munkáját, hogy véleményezze. A megtiszteltetésnél csak az ezt követő döbbenet volt nagyobb. Rövid olvasás után saját két évvel azelőtti szövegére ismert. Az Akadémiára siető tudóst az ajtóban már megtermett bőrkabátosok várták, akik arra kérték, legyen olyan jó, és írja alá, hogy a két évvel ezelőtti cikk társszerzője a fokozatot szomjazó politikus volt.
A felfújt bikecs
Furamód azonban az elmúlt négy évben nem az ezt megelőző negyven év politikusainak tudományos teljesítménye került a nyilvánosságra, hanem az új kormányférfiaké. Vicc- és politikai lapok gúnyolták Gergácz Elemér szerencsétlen bikecsét (birka és kecske keresztezettje), vagy parentálták el alkalmi szaktekintélyek Andrásfalvy Bertalan nagydoktori téziseit. Nyilván demokráciában az épp egzisztáló politikai elit mindenkor számolhat ezzel. Ráadásul ez nem is kíván komolyabb erőfeszítést: az MTA Könyvtárának kézirattárában bárki elolvashatja a magyarországi kandidátusok és akadémiai doktorok disszertációit. Nincs menekvés, a dokumentálás és a hozzáférhetővé tétel kötelező.
Gazdaságkutató diplomata
Az 1954-ben a rosztovi közgazdasági főiskolán végzett Horn Gyula a tudományban hű maradt eredeti szakterületéhez: mint az 1990-es Parlamenti Almanachban olvasható, 1977-ben kandidált. Dolgozatának címe: A jugoszláv gazdasági rendszer elemzése volt.
Ám ha a tisztelt olvasó ezen információk birtokában abban reménykedik, hogy a kézirattárban kedvére csemegézhet miniszterelnökünk (akkor az MSZMP KB osztályvezető-helyettese) tudományos téziseiben, jobb, ha visszaakasztja télikabátját. A mű ugyanis nem szerepel a katalógusban. Berecz, Pozsgay, Kulcsár, Köpeczi, Kapolyi, Tétényi van. Horn Gyula nincs.
Diplomakutató érdeklődők
Pedig nem is olyan biztos, hogy rossz. Mindenesetre hetente keresik tudom meg egy itt dolgozótól. Az biztos, hogy itt kellene lennie. Talán nem honosíttatta – találgat. Lehet, hogy a TMB-n akadt el, és nem küldték hozzánk tovább.
Kiderül, ha a Szovjetunióban kandidált is – ahogy ezt sokan tették, bár a központi pártmunkásoknak erre már nem volt szüksége –, 1985-re már az MTA által elismert (tán honosított) kandidátus volt. Az ez évi MTA Almanachban a neve mellett ez áll: a közgazdaságtudomány kandidátusa – a népi demokratikus országok gazdaságtana. A disszertációjának a kézirattárban a helye. A TMB titkárságvezetője cáfolja, hogy náluk heverne a becses szakmunka.
Horn 1990-es hivatalos életrajzában az is olvasható, hogy 6 éves belgrádi külszolgálat után Várady Gyula álnéven könyvet is írt Jugoszláviáról. Ez a könyv – benne volt a katalógusban! – az 1971-ben a Kossuth Könyvkiadónál 8000 példányban megjelent Déli szomszédunk, Jugoszlávia. Ha ezt és az 1978-ban (egy évvel a sikeres védés után) szintén Váradyként és Román István szerzőtárssal közösen megjelentetett Mit kell tudni Jugoszláviáról? (Kossuth, 17 000 pld.) című művét átfutjuk, valami képet nyerhetünk, milyen is lehetett a nyomtalanul elveszett kandidátusi disszertáció.
Pártkönyv
Az első könyv nagyobbik része gazdasági és társadalmi leírást tartalmaz. A briliáns külpolitikai mogulnak még nyoma sincs. A szerző nem törekedett az okok, összefüggések feltárására. Igaz, nem is ígérte. Részlet az előszóból: „Legfőként jugoszláv forrásmunkákat, párt- és állami dokumentumokat használtam fel, s a következtetéseket is lehetőleg ezek alapján vontam le.” Megélt személyes tapasztalatokról nem szól a könyv. A hivatkozott források a Kommunistból, a Magyar Szóból, a Borbából, a Jugoslovenski Pregledből valók. Csak hivatalos és hivatalosított megnyilatkozások.
Ennek ellenére a mű inkább a magyar pártvezetés aktuális jugoszlávképét adja vissza, mintsem a délszlávokét. „A szocialista országok és Jugoszlávia kapcsolatában azonban ezek után is támadnak zavarok. Így az 1956. évi magyarországi ellenforradalom idején az áruló Nagy Imrének és társainak nyújtott jugoszláv segítség miatt. (…) A magyar–jugoszláv kapcsolatok 1962-től kezdve – az 1968-as időszak megtorpanásától eltekintve – egyenletesen fejlődnek. (…) 1968-ban az öt szocialista ország Csehszlovákiának nyújtott testvéri segítséget a JKSZ hevesen bírálta. Ekkor megint csak a felszínre kerültek a különbségek fontos elvi kérdések megítélésében.”
A szerző meglehetősen tartózkodóan szól az ifjúságról és az értelmiségről: „Az ifjúság gondolkodását aggasztóan befolyásolja a burzsoá ideológia, melynek »termékei« szabadon beáramlanak az országba, ugyanakkor erősen hatnak a különféle avantgardista és ultrabaloldali eszmei áramlatok is. (…) Az értelmiségiekkel kapcsolatban is felvetődnek nehézségek. A műszaki, a közgazdasági, a jogi területen még elfogadható a JKSZ befolyása. A humán értelmiség egy része azonban (főként az alkotó művészek soraiban) közömbösséget, passzivitást tanúsít a párttal szemben, s számos a szocialista eszméktől idegen vagy velük ellentétes alkotás születik.”
Szocialista bédekker
Az olvasó a párton belül folyó küzdelmekről vajmi keveset tudhat meg. A szerző a jó oldalt, a győzteseket mindig teljes névvel vagy címük megjelölésével írja le (Joszip Broz Tito, Svetozar Vukmanovics Tempo). A bukottak jó ha a teljes nevükkel szerepelhetnek, de azt, hogy milyen tisztséget töltöttek be korábban, ezekből a könyvekből nem tudhatjuk meg (Rankovics, Gyilasz).
A második könyv célja közhasznú ismereteket szolgáltatni az érdeklődő olvasónak, utazónak Gavrilo Principről, a Crvena Zvezdáról és az önigazgatásról: kritikai észrevételnek nincs helye. Valószínűleg a szöveg depolitizálását segítette az épp virágába szökkent jugoszláv–magyar barátság is (l. Tito–Kádár-találkozó). Mindenesetre Gyilaszt és társait már követeléseik (pl. többpártrendszer) és törvényszegéseik (levélírás) miatt nem többévi börtönre ítélik, mint az első könyvében, hanem a burzsoá-reformista nézeteiket illetően levonják a szükséges politikai és személyi következtetéseket.
Horn mint Möbius
Akik olyan szövegtöredékre várnak, amelyben már megmutatkoznak a leendő kormányfő-pártvezér politikusi, diplomáciai erényei, mutatónak egy részlet: „A reform bevezetésekor a mezőgazdasággal kapcsolatban célul tűzték ki, hogy árpolitikai és más serkentő intézkedésekkel olyan árubőséget teremtsenek, amely lehetővé teszi az élelmiszerimport megszüntetését, a jó ellátást és az export növelését. A célkitűzések egy része megvalósult, bár egyes időszakokban a piacon rövidebb-hosszabb ideig hiányoznak fontos élelmiszerek.”
Bizony ez már inkább Horn, mint Várady Gyula. Hírlik azonban, a miniszterelnök néha még előhúzza a ládafiából a szorgalmatos Várady közgazda szerezte kandidátusit. Beszélik, amikor pénzügyminisztere győzködi a maga igazáról, feltolulnak a régi emlékek:
– Nekem mondod? Azt hiszitek, nem értem. Pedig én a közgazdaság-tudomány kandidátusa vagyok.
Hivatkozott cikkek
- Belföld [7]