– Iszonyatos kiabálásra lettem figyelmes – emlékszik vissza a történtekre a Kálóékkal egy házban lakó Skoda Sándorné –, aztán a folyosóra érve láttam, hogy vagy tíz rendőr megy befele az Istvánék lakásába, törnek-zúznak, utána meg a lábánál fogva vonszolják a kapu felé a szerencsétlen, eszméletét vesztett embert. Csupa vér volt az István, az eleven húsa látszott végig a hátán, a karján. Ütötték, fejbe rúgták. Az egyik rendőr még pisztolyt is rántott, úgy ordított, hogy „hol vannak még cigányok, mert itt most cigányirtás lesz!”.
– Nem is rendőrök voltak ezek, hanem egyenruhás bőrfejűek – állítja egy másik szomszéd, Tóth Csaba Lászlóné. – Hát olyanokat mondtak, hogy „na, büdös cigányok, amit Hitler nem tett meg, majd mi elvégezzük”. Az alattunk lakó asszonyt kirángatták az udvarra, és „vasald meg a cigányt” felkiáltással megbilincselték.
Tavaly május 6-án a negyedik kerületben szolgálatot teljesítő rendőrök máig tisztázatlan okból megtámadták és súlyosan bántalmazták Káló István újpesti lakost, családját, feleségét és három kiskorú leányát. Káló István feljelentése nyomán a Fővárosi Főügyészség Nyomozóhivatala vizsgálatot folytatott az ügyben, majd a Btk. 226. paragrafusába ütköző, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétségének vádjával büntetőeljárást indított Burján Ottó, Gyalog Zoltán és Tótfalusi János rendőrök ellen.
Az első tárgyalásra 1994. augusztus 29-én került sor a IV–XV. kerületi bíróságon dr. Faragó Mária bíráskodásával. A vádlottak természetszerűleg nem ismerték el bűnösségüket, a történteket jogszerű rendőri intézkedésnek tartják. A sértettek vallomástételét, majd a vádlottak járőrtársainak kihallgatását követően a bíróság további tanúbizonyítást rendelt el. Az eljárás december ötödikén folytatódott.
Vagyis az történt, hogy dr. Faragó Mária bírónő a tárgyalás megkezdésekor kijelentette: „Ma nem hallgatom ki a tanúkat. Semmi értelme, mert megmondom őszintén, már most tudom, hogy milyen ítéletet fogok hozni.” Majd így folytatta: „Ha a vádlottakat elítélném, az az igazságszolgáltatás szégyene lenne. Ha viszont nem teszem, akkor megint az lesz, hogy cigányokat bántalmaztak a rendőrök, a bíróság pedig a vádlottak mellé állt. Ez egy ocsmány ügy.” Erre az ügyésznő: „Etnikai kérdést csináltak belőle a sértettek. Elrohantak a cigány szervezetekhez, hogy megverettek bennünket, segítsetek. Millió emberrel előfordul, hogy elkalapálják, mégse lesz belőle bírósági ügy.” Majd a vádlottak jogi képviselője: „Ha egy korrekt vizsgálóügyész kapta volna meg ezt az esetet, a saját hatáskörében megszünteti az eljárást.” Újra a bírónő: „Az tény, hogy a sértettet megverték, de nem hiszem, hogy bármiféle bizonyíték is felmerülhet a tettes kilétére vonatkozóan.” „Én úgy tudom – vág közbe az elsőrendű vádlott, Burján Ottó –, hogy a bírói hatalom független. Nagyon sajnálnám, ha bármilyen kisebbségi szervezet befolyással lenne rá.” „A bírói függetlenséget felejtse el – válaszol a bírónő. – Ez egy boszorkányper. Annak alapján, ami a nyomozás során kiderült, nem lehetett volna vádat emelni. Az Isten mentsen meg attól, hogy máskor is olyan anyagot kapjak, amelyben a Főügyészség Nyomozóhivatala folytatta le a nyomozást. Egyszerűen nem tudom, honnan veszik a szakembereiket.” Ismét Burján Ottó: „Azért ülök a vádlottak padján, mert én írtam jelentést erről az ügyről.” A sértett fivére erre kirohan: „Tisztelt bíróság, ez az ember a rendőrségen azt mondta nekem, hogy nemcsak a bátyádat, téged is agyonverlek.” A bírónő is emelt hangon: „Tisztára polgári perben érzem magam. Jobbról van öt hamis tanú, balról is ugyanannyi. (Káló István testvéréhez) Ha belenézek a szemébe, megmondom, mikor hazudik. Van hozzá elég gyakorlatom. De ez sajnos nem bizonyíték. Próbálja már meg felfogni! Mondhatnak nekem itt bármit, ha az tényekkel nem alátámasztható, nem tudok más határozatot hozni, mint mondjuk azt, hogy felmentem a vádlottakat.” A vádlottak jogi képviselője még hozzátette: „Időközben kiderült az is, hogy az újpestieken kívül tizenötödik kerületiek is voltak a helyszínen.” A bírónő kifakad: „Eddig ezt miért nem mondták, hát olyan volt a bírónő, hogy nem lehetett neki megmondani? Pótnyomozást kell elrendelni, mert a tizenötödik kerületi rendőröket tanúként idehívni felérne egy öngyilkossági kísérlettel. Azok nem olyanok, mint az újpestiek.”
A bíróság december 5-én hozott határozatában felfüggeszti az eljárást, és pótnyomozást rendel el, melynek lefolytatásával a Budapesti Ügyészségi Nyomozóhivatalt bízza meg, idejét pedig hatvan napban határozza meg. A következő tárgyalásra – hacsak az ügyész időközben meg nem szünteti az eljárást – egy év múlva kerül sor. A három rendőr foglalkozású vádlott ez idő alatt büntetőeljárás hatálya alatt áll. Kálóék pedig várnak – legalább erkölcsi elégtételre.
Ami eddig történt, társadalmi látlelet. Zúzódásokkal.
- Belföld [6]