Gyógybombázás
Rejtvényszövegünk szerzője (1658–1743) nagyívű tanulmányban vázolta fel egy tartós európai „békerendszer” feltételeit. A francia felvilágosodás e korai képviselője egyik első megfogalmazója a gondolatnak, hogy nemzetközi szervezetek előtt tisztázzák az államok együttéléséből adódó kérdéseket. Abból indult ki, hogy az európai államok között létrehozható valamiféle tartós szövetség, amely dönt a tagok vitáiban. Elképzelései egykor tiszta utópiának tűntek, mára azonban részben túl is teljesítette őket a történelem, hiszen létrejött egy olyan szervezet, amely elvben az egész világot átfogja. Eközben viszont, sajnálatos módon, érvénytelenné vált szerzőnk víziójának legfontosabb előfeltevése, az a tétel, hogy vannak „ésszerűen gondolkodó viszálykodók”. Ha pedig nincsenek racionális felek, akkor félő, hogy a közvetítők viselkedése is egyre eszelősebbé válik.
Bibó István a nemzetközi szervezetek bénultságáról értekezett egykoron. Manapság mintha kezdenének magukhoz térni ezek az organizációk. Annyi bizonyos, hogy erőteljes és alapos gyógytornát folytatnak. A napokban lehettünk tanúi annak, hogyan próbálják gyakorlatba átültetni szerzőnk elképzelését a „szükséges és üdvös félelemről”. A szerbek horvát területről „barbár légitámadást” indítottak boszniai területek ellen. A minősítést itt nyugodtan komolyan vehetjük, hiszen az orosz külügyminisztertől származik, aki nem szerbellenességéről híres. Ezt torolták meg most hétfőn a NATO irányította repülőgépek.
Megtorlás? Bocsánat a kifejezésért: „arányos válaszlépésről” volt szó, hiszen nem barbárok bombázták az udibnai repteret, hanem finom, civilizált urak. A légicsapás sem csapás volt, hanem pedagógia lecke, amelyből – így a NATO-főtiszt – bizonyára tanulnak a szerbek. Persze, akinek van füle a repeszgránátok robbanására, az hallja. Mi is okosodhattunk, hiszen megtudhattuk, mi lehet „arányban” a boszniai kisgyerekek halálával. A szupertechnikával dolgozó gépek csak a kifutópályát tették tönkre, közben gondosan vigyáztak, nehogy valami kár érje a krajnai szerbek repülőgépeit. Technika a technikának nem vájja ki a szemét! Még mit nem! Gondosan vigyáztak arra is, nehogy kár érje a kifutópálya körüli épületeket. Nagyszerű! Talán már csak az hiányzott, hogy a támadások következtében újabb épületek bújjanak elő a földből a reptér körül.
Civilizációnk haladása azonban mindenképpen ebbe az irányba tart. A számítógép irányította fegyverekkel rövidesen elérhető lesz, hogy a támadott területek fölött vidám, ám tanulságos lézerjátékok jelenjenek meg az égbolton. Nagyobb bombák nyomán kultúrházak emelkednek, s bennük szexuális felvilágosító filmek szórakoztatják az erőszakoskodásban megfáradt harcosokat. Később egy-egy összehangolt támadás nyomán falvak kelnek életre, s civilizációnk fejlődése rövidesen eljut oda, hogy egy nagy összefoglaló, az egész földre kiterjedő, de mindenképpen arányos szőnyegbombázás után megkezdődhet a feltámadás.
Európa békéltetője
„Azok a békeszerződések, amelyeket Münsterben, a Pireneusokban, Aachenben… kötöttek, az akkor fennálló viszályokat rendezték. De minthogy az akkori gyengébb felek e szerződések kötésekor egy időre lemondtak igényeikről attól való félelmükben, hogy a háború folytatása esetén jóval nagyobb területeket veszítenének el, az alulmaradó szerződő felek többsége magában arra készülődött, hogy kedvezőbb idők jöttével, vagyis erőfölény esetén érvényesíteni fogja ama igényeket, amelyekről a különböző szerződések alkalmával látszólag végérvényesen lemondott. (…)
Van, aki dicső dolognak tartja, ha igaz ügy szolgálatában legyőzi és kifosztja ellenségét, miközben erőfölénye révén saját magának szolgáltat igazságot. A kicsinyes szellemeket, akik gondolkozásban nem emelkednek magasabbra az aljanépnél, megrészegítheti az erőfölény biztosította kiválóság, ám alapjában véve az ilyen hódítások nem valami dicséretreméltóak, különösen annak a fejedelemnek a jótéteményei mellett, aki népe és a szomszédos népek javára a békét megszilárdítja, s cselekedeteivel a méltányosság állandó és általános követésére buzdít.
Nincs olyan ember, aki ne erezné, hogy »Európa békéltetőjének« címe összehasonlíthatatlanul dicsőségesebb, mint azé, aki két-három tartományt meghódít, ami az illetőt gyakran gyűlöletessé teszi; míg a békéltetőt mindenki szereti, a népek és a jóravaló emberek pedig áldják cselekedeteit. (…)
Vitás kérdések megoldásakor azok az emberek, akik félnek a fegyveres harctól, egy vagy több közvetítőhöz fordulnak, akik valamennyiünknek kifejtik, mit tartanak ésszerűnek, méltányosnak, törvényesnek, s rávilágítanak a kölcsönös ígéretek és kötelezettségek tiszteletben tartásának módozataira; továbbá rámutatnak arra, hogy amennyiben a közvetítők tanácsai szerint járnak el, megkímélik magukat a háború költségeitől, kínjaitól, gondjaitól, nyugtalanságaitól és veszélyeitől.
Az érdekelt felek tényleges érdekeire alapozott érvek felsorolása a nagy tudású és ékesszóló közvetítők fejtegetései útján néha meggyőzik őket, s ez esetben a felek kibékülnek, szerződést vagy egyezséget kötnek a közvetítők tanácsa szerint.
Ám ha a szemben álló felek egyike hajthatatlan, s a közvetítőt tudatlannak vagy részrehajlónak tartja, a békülés útja lehetetlenné válik. Sajnos, sok az olyan csökönyös ember, aki túlságosan meg van győződve saját ügye igazáról, ugyanakkor a közvetítő jóhiszeműségében nem bízik eléggé.
Minthogy azonban ésszerűen gondolkodó viszálykodók is vannak, a közvetítés és a békítés útja mégsem teljesen járhatatlan.”
???
Kapcsolódó cikkek
- Ki beszél? [6]