A festményről egy kutató tekintetű, szeretetre éhes, sérülékenynek tűnő fiatalember néz ránk. Pérely Imre önarcképe 1916-os keltezésű, tizennyolc éves volt ekkor.
Önkéntesként részt vett a világháborúban, majd képzőművészetet tanult Budapesten. Megismerkedett a kor vezető művészeivel, róluk készített rajzai alkották első albumának anyagát, melyet 1922-ben adott ki. Előszavában Tóth Árpád „megannyi kis lélektérkép”-ként jellemezte a rajzokat. Pérely nem stilizált. Közel állt hozzá a karikatúra jellemet, egyéniséget hangsúlyozottan megmutató műfaja is. Portréi voltaképpen párbeszédek: kérdések, feleletek, hallgatások. Tanít velük, s tanul közben, Kosztolányitól gyengédséget, Babitstól komolyságot, Karinthytól humort.
A harmincas évek elején Párizsba költözött, ahol díjat nyert háborúellenes bélyegterveivel, s 1932-ben kötete jelent meg „22 rajz a békéről” címmel, Georges Duhamel bevezetőjével. Visszatérő figurái a prostituáltak, iszákosok, szegények – de soha sem szentimentális megközelítésben. Ugyanakkor szenvedélyesen kereste a szépséget: a démoniban talált rá, a Montparnasse-i lányban, az ő nyugtalanító, elérhetetlen szépségében. Párizsi utcaképein a szabálytalan vonalak, a sötétek és a fényfoltok keveredései meleg, otthonos hangulatot teremtenek.
1940-ben tért haza Magyarországra. Szegénység és betegség várta, alkalmi munkákból élt. Ez évben készült portréin Móricz Zsigmond és Hunyady Sándor is megfáradt, megkeseredett emberek, Pérely „önarcképei”. 1944-ben halt meg, tüdőbajban.
A mostani kiállításán egy szőtt képpel tiszteleg neki az unoka, Pérely Zsuzsa gobelinművész.
A kiállítás november 20-ig látható
Nyugat Emlékmúzeum (Bp. XII., Városmajor u.)
- Rábeszélő [6]