Tavaly Budapest nyolcadik kerületében százöt TBC-s megbetegedést fedeztek fel a tüdőszűrések és egyéb vizsgálatok során. Ötvenketten voltak aktív fertőző állapotban. A megbetegedettek közül harminchét ember volt hajléktalan. Szintén tavaly, csak ebben a kerületben nyolcan haltak meg TBC-ben. Abban a betegségben, amely már jó ideje tökéletesen gyógyítható. Elvileg.
Vajon az egészségügyi rendszer hibáztatható emiatt? Aligha. Nálunk fejlettebb országokban nem kórházban, hanem erre a célra létrehozott otthonokban kezelik a rászorulókat. Járóbeteg-ellátás keretében is ugyanolyan eredményesen gyógyítható az ember, amennyiben van rendes otthona, megélhetése, tehát kellő szociális háttere és biztonsága. Akinek nincs, annak meg kell teremteni. Intézményesen. Biztosítani kell, hogy normális körülmények között pihenjen, étkezzen, lakjon. Gyógyuljon. Szedje be a gyógyszereket, vesse alá magát a vizsgálatoknak, kezeléseknek. Másként nehezen képzelhető el javulás a megbetegedések számának sajnálatos növekedésében, egyes lakóterületeken aggasztóan magas előfordulásában. A fővárosban a nyolcadikon kívül a negyedik, kilencedik és tizedik kerület, vidéken pedig Szabolcs jár az élen a megbetegedések gyakoriságának terén.
Szűréseket végeznek menhelyeken, börtönökben is. Akit rendszeresen szűrnek, nem kerülhet olyan állapotba, hogy ne lehessen meggyógyítani. Miért halnak meg mégis TBC-ben?
Mert az égetően szükséges, otthonszerű körülményeket biztosító ellátóhelyek hiányában kórházba utalják a megbetegedetteket. Közöttük hajléktalanokat, alkoholistákat. Ezek az emberek nem érzik jól magukat olyan helyen, ahol csak a betegségüket akarják gyógyítani. Nem akarják tudomásul venni az érdekükben is fenntartott rendet. Ágyban dohányozni, a kezelést visszautasítani nem lehet, előbb-utóbb megunják, és önként távoznak a gyógyintézményből. A menhelyekre nem mehetnek vissza, hiszen ott tudnak a betegségükről, így tovább csöveznek, kukáznak, fertőznek. A nyolcadik kerületből beutaltak közül tavaly több mint harminc beteg tűnt el az egészségügy látóköréből! Hol járnak, mi lesz velük? Sorsuk csak sejthető. Tisztifőorvosi határozattal kényszeríteni is lehet a beteget, hogy alávesse magát a kezelésnek, de ahhoz tudni kéne, hol tartózkodik.
A kórházi ágykihasználás optimuma érdekében amerikai szakemberek súlyozták az egyes betegségfajták esetében indokolt igénybevételt. A TBC kezelése során az optimális igénybevételi idő jelentősen kitolódik, nem igaz tehát az a vélekedés, hogy az egészségügy ellenérdekelt a TBC-sek hosszadalmas kezeléssel együtt járó hosszú ágyigénybevétel miatt. A fertőző betegek indokolt izolációja egyébként négy–öt hét, ez után a beteg már nem ürít baktériumot. Feltéve persze, ha nem a WC-ben húzza le a gyógyszereket, ha együttműködik az érte fáradozókkal, ha maga is igyekszik meggyógyulni.
A tüdőgyógyászok azt mondják, hogy nem betegszik meg az egészséges ember minden további nélkül egy sima cseppfertőzéstől. Ahhoz a védettség hiányára, az immunrendszer legyengülésére is „szükség van”. Nem kell tehát pánikba esni.
A TBC-s megbetegedések gyógyítására a fővárosban összesen kétszáz betegágy áll rendelkezésre, ez ma elegendő. Nem ágy, hanem társadalmi probléma tehát a TBC-s megbetegedések számának emelkedése. Nincs további halogatni való idő. A TBC-s betegek meggyógyítását szolgáló otthonokat létre kell hozni. Ennek feltételeit meg kell teremteni. Ez az érintettek – holnap esetleg közvetlenül az önök – érdeke, a szakmai szempontból mértékadó orvosok véleménye.
A WHO javaslatára készül egy új, TBC-ellenes nemzeti program. Idén ezt el kell fogadni.
- Belföld [6]