Pedig az esetet nem az teszi különlegessé, hogy néhány triviális párhuzam vonható a hazai és a bolgár választási eredmények között, de még csak nem is az, hogy ott is az ízléstelen antikommunista propaganda „hozta” fel a régi csapatot. A fordulat akkor következett be, amikor tavaly szeptemberben a bolgárok ráeszméltek arra az alapigazságra, hogy a parlamenti demokrácia úgy hülyeség, ahogy van, azután decemberben fájó szívvel elmentek, és szavazataikkal beteljesítették a szentencia második felét: nevezetesen, hogy ezzel együtt nélkülözhetetlen, mert még nem találtak ki jobbat.
Mélyhántás
Egészen szeptemberi feloszlatásáig a bolgár nemzetgyűlés valóban a parlamenti demokrácia intézményének legnyomósabb európai ellenérve volt. Az 1991-es választásokon a demokraták és a szocialisták gyakorlatilag ugyanannyi mandátumot szereztek, s csak a harmadikként bejutott „törökpárt” kegyén múlott, melyikük alakíthat kormányt. Ettől kezdve igen nehéz volt meggyőzni a bolgárokat arról, hogy nem az „etnikum” diktál, s bár egyetlen török sem vállalt miniszteri tárcát, a népnyelv minden későbbi formációt egyszerűen „törökkormánynak” nevezett. Elsőként a demokraták akkori vezére, Filip Dimitrov bizonyította be alkalmatlanságát. Dimitrovék áterőltettek egy esztelen ügynöktörvényt, kiosztották a földet, visszaadták az államosított ingatlanokat, amivel sikeresen elejét vették a gazdasági fejlődés esetleges megindulásának. Kormánya bukása után Filip Dimitrov elfelejtett lemondani pártelnöki tisztségéről, ezzel szemben bemutatta, hogyan lehet hosszú, szívós munkával taccsra vágni egy szépreményű, liberálisnak induló pártszövetséget. A demokrata pártsajtó a „lehántás” szakterminussal jelölte a „kommunistagyanús” elemek és szervezetek eltávolítását, mely fordulatot az itthoni „öntisztulási folyamat” analógiájára alkalmazták. A „hámozékok” kisebb-nagyobb frakciókba verődtek a parlamentben, nevet kerestek maguknak, pártokat építgettek, igyekeztek maguk mellé „szakítani” egy-egy jámborabb szocialistát, de az esetek túlnyomó többségében a maradék „demokratával” szavaztak együtt.
A Dimitrov-kabinet után következett a „konszenzusos megoldás”, a Berov-kormány, amely mintha szándékosan hozott volna olyan döntéseket, melyekkel sem a politikai pártok, sem az állampolgárok nem értettek egyet. Leginkább hibernálták az állapotokat, ellenálltak a két oldalról érkező korrupciós ajánlatoknak (vagy esetenként még azt sem), reprezentáltak, és nagy néha látványos akciókat szerveztek az egyre élénkülő maffiaélet ellen.
Mivel a parlament döntésképtelennek bizonyult, a kormány minden szinten frusztráltan döntött, országosan egyedül a pusztulás mértéke gyorsult fel. Egyik napról a másikra kiderült például, hogy a szófiai vízvezeték-hálózat olyan, mint a szita, a beleengedett víznek csak töredéke jut el a fogyasztókhoz. Ezért víztakarékossági intézkedéseket vezettek be, ami azt jelenti, hogy idén márciusig a főváros külső kerületeiben csak nagy néha engedik meg a vizet (két napig nincs, azután néhány óra hosszat van, mikor hogy), de még az a kevés sem alkalmas emberi fogyasztásra. A melegvíz-szolgáltatás még ott is szünetel, ahol véletlenül csorog valami a csapból. A középületek és -területek állaga, ami a „klasszikus kommunizmus” bukásakor még úgy tűnt, hogy mélypontra jutott, még tovább tudott pusztulni. Megjelentek a bőrfejűek, akciózgatnak, ahogy szoktak, és még a rendőröktől sem kell tartaniuk, mivel nagyrészt az ő munkájukat végzik el. Az egykori „demokrata”, majd a korrupciós botrányok kitörése óta „hámozék” Jancsulev főpolgármester hálát adhat az égnek, ha ép bőrrel megússza ezt a mandátumot.
No Parlament – No Problem
Egyes politikusok már a tavalyi év elején megneszelték, hogy az országban senkinek sincs hatalma. A képviselők egy csapásra abbahagyták a kormány abajgatását: egyesek az üzleti életben próbálták kárpótolni magukat a politikai üresjáratokért, mások a nem túl zsíros, de annál kellemesebb külszolgálati állásokra hajtottak rá. Őszre már úgy tűnt, mindenki elhelyezkedett, ki lehet robbantani a kormányválságot egy hajlékonyabb formáció létrejöttének reményében. Berovék a sokadik bizalmatlansági indítvány után – a várakozásnak megfelelően – be is adták a lemondásukat, s ezzel a honatyák álma valóra vált: parlament – kormány nélkül.
Ekkor oszlatta fel Zselev köztársasági elnök a parlamentet. A befőzési idény dandárjában kitört törvényhozási válság jóval kisebb megrázkódtatást jelentett az ország lakosságának, mint – mondjuk – az átmeneti szalicilhiány. Az ideiglenes kabinet élére Zselev kinevezte Reneta Indzsova asszonyt, Berov legjobb tanítványát, és minden úgy folytatódott, mint annak előtte. Azazhogy valamivel jobban, mert nem volt parlament, melynek tagjai állandóan privát igényeikkel zsarolták volna a kormányt. A kampány lassan folydogált, a demokraták szakadárjai jobbról és balról nyomultak, a szocialisták a maguk szokásos sumák módján lapítottak: a nagy nyilvánosság előtt a – szerintem – súlyosan autista Zsan Videnov közszerepelt váltásban egykori komszomolista komáival, a „terepen” pedig az alapszervezetek végezték az agitpropot. A nyugalom csak úgy honolt az országban, még az is csak felvételről nézhette volna újra a napi rendszeres parlamenti szórakoztatóműsort, akinek hiányzott. Az emberek egyik napról a másikra rákaptak a parlament nélküliségre…
És mégis
…Aztán mégis elmentek szavazni. Hajtotta őket az állampolgári kötelességtudat, vagy mi. Pedig nagy általánosságban még azok sem nagyon szerethetik a szocialistákat, akik őket választották. Kinek tetszhet az ifjoncok hivatalos kimértsége vagy az öregek békápés-patriarchális kedélyeskedése? Választási ígéreteik alig különböztek a vetélytársakétól. Mégis ők voltak az egyetlen valódi párt, a többit – vagy még, vagy már – nem tekintették annak. A törökök a sok törleszkedés és taktikázás után most örülhettek, hogy bekerültek öt és fél százalékkal, náluk még a neofita vállalkozók is erősebbek lettek, élükön a magát Berlusconiba oltott Zsirinovszkijnak képzelő Zsorzs Gancsevvel. Becsúszott még az egykor „lehántott” klasszikus konzervatívok és a földművesek bizarr szövetsége is. Megszűnt a „piros-kék” kétpólusú modell, a politika többé nem a „jók” és „gonoszok” viadala Bulgáriában.
A kormány előreláthatólag január végére alakul meg. A stílusból már adtak egy kis előzetest: január harmadikán a miniszterelnök-jelölt negyedórát késett a Zselevvel megbeszélt protokollrandevúról. Úgymond megfeledkezett róla. Erre az elnök húsz percet váratta: akadt közben némi elintéznivalója. Elvégre cirkusz nélkül mégsem maradhat a bolgár nagyérdemű.
De azért ha a választásokon szavazhattak volna arra, hogy senkire sem szavaznak, lehet, hogy az a lista fut be abszolút többséggel.
(Szófia)
- Külföld [6]