Néha az utca embere is megszólal, elpanaszolja nehéz gazdasági helyzetét, és a feketézőkre mutatva drasztikus intézkedéseket követel az illetékes szervektől. Az illetékesek készségesen elismerik, hogy a helyzet komoly, de a törvényhozókra hárítják a felelősséget, joghézagokra és meg nem alkotott törvényekre, rendeletekre hivatkozva. És ezzel a kör be is zárul.
Bennszülöttek és idegenek
Az utóbbi évek profi demagógiái a magyar adófizetők pénzére hivatkozva építették fel „érvrendszerüket” anélkül, hogy, ha már pénzről és adóról beszélnek, mérleget készítettek volna: mennyit vesztett és mennyit nyert az ország az áttelepülőkkel és az ideiglenesen itt tartózkodókkal. A helyzet tisztázása azonban senkinek nem állt érdekében – írta Bíró Béla a Bennszülöttek és idegenek című írásában (Szövetség, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének a folyóirata, 1994. szeptember). „Sem az ellenzéki, sem a kormánypárti sajtó nem sietett kimondani, hogy az utódállamokból érkező magyar »vendégmunkások«, áttelepülők az esetek túlnyomó többségében hiányszakmákban helyezkedtek el, vagy olyan munkákat vállaltak el olcsón, melyeket a magyar munkavállaló jó pénzért sem lett volna hajlandó elvégezni; hogy az utódállamokból a magyar vagy magyarul is tudó munkaerő színe-java jött Magyarországra, hogy az elöregedett magyar társadalmat fiatalok tízezreivel töltötték fel… (…) Senki nem tette föl a kérdést, vajon a kisebbségi magyaroknak juttatott segélyek hányadrészét jelentik ennek a haszonnak, és képesek-e pótolni azt a veszteséget, amely a kisebbségeket az értelmiség színe-javának »átmenekítése« – a szó szoros értelmében vett vér- és agyelszívás – révén érte. (…) Hogy az átáramlásból mennyi haszna származott az országnak, s mekkora kár érte a Magyarországnál egyébként is rosszabb gazdasági helyzetben leledző szomszédokat, azt csak a szakemberek tudnák megmondani…”
Vannak figyelemre méltó kutatási eredmények. A Csíkszeredai Kommunikációs Antropológiai Munkacsoport egyik legfrissebb kutatása például a hagyományos székely falvak lakosainak migrációját vizsgálta. Kiderült, hogy a székely vendégmunkások jelentős része – a közhiedelemmel ellentétben – nem az áttelepülést előkészítendő érkezik Magyarországra és keres alkalmi munkát, hanem az otthoni hagyományos berendezkedést és életvitelt szeretné a feketemunkából szerzett jövedelemmel megerősíteni. Az is kiderült, hogy elsősorban azokból a falvakból járnak át a vendégmunkások, ahol ez az életmód már generációk óta meggyökeresedett, hagyománnyá vált. Legfeljebb azelőtt kénytelenek voltak megelégedni a határon belüli lehetőségekkel.
A magyar kisebbségek esetében a pozitív diszkrimináció nyílt felvállalása előzheti meg a tömeges áttelepedést: egy olyan szabályozás, amely lehetővé teszi a kisebbségi magyarok magyarországi munkavállalását (tartózkodását), évenként több hónapra nyúló periódusokban. Jelenleg a kisebbségi magyar, legyen az diák, munkás vagy értelmiségi, úgy kerülheti ki az ideiglenes munkavállalással és tartózkodással kapcsolatos nehézségeket és kiadásokat, ha beadja a végleges áttelepülési kérelmét. Ez lenne a korlátozó intézkedések burkolt célja? Vagy csak a törvényhozás és a bürokrácia malmai őrölnek túl lassan?
Az európai integráció, ha döcögősen is, de azért csak halad előre, és a magyar állampolgárok bizonyosan élvezni fogják ennek előnyeit. Többen tanulnak majd külföldön, és többen döntenek majd úgy, hogy, alkalmazkodva a gazdasági konjunktúra hullámzásához, hosszabb-rövidebb ideig más országokban próbálnak megélhetéshez jutni. Anélkül azonban, hogy végérvényesen búcsút mondanának szülőföldjüknek, vagy lemondanának állampolgárságukról. Enyhén szólva felelőtlenség, ha, lemondva a kérdés megnyugtató szabályozásáról, az erdélyiek fejére olvassuk az anakronisztikus erkölcsi parancsot: „Tartsatok ki Erdélyben!”
Részben a jogi rendezetlenség a ludas abban, hogy a vendégmunkások „feketézni” kényszerülnek. Feketézőnek általában a szomszédos országokból érkező, érvényes munkavállalási engedéllyel nem rendelkező munkaerőt szokás nevezni.
Univerzális feketézés
Ám feketemunka-vállalónak minősül a magyar állampolgár is, ha munkanélküli-járadékot vagy jövedelempótló támogatást kap, de közben kereső tevékenységet is folytat. Az érvényben lévő törvény liberális rendelkezései lehetőséget biztosítanak ugyan arra, hogy valaki a járadék folyósítása mellett dolgozzon, de nem kereshet többet, mint a mindenkori minimális bér. A foglalkoztatási törvény tervezett módosítása során szigorítani akarják a szabályokat. A munkanélküli továbbra is vállalhat rövid ideig tartó – főleg szezonális – munkát, de az elérhető kereset a mindenkori minimális bér felére csökkenne, és ezt a munkát is be kell jelenteni az illetékes munkaügyi központban. Aki a hatályos rendelkezéseket nem tartja be, feketemunkát végzőnek minősül.
Ellenőrzéssel ki lehetne szűrni a feketézők nagy hányadát. Ehhez viszont megfelelő apparátusra lenne szükség. Pillanatnyilag Budapesten egymillió aktív foglalkoztatott él, kb. 40–50 ezer munkaadó működik, és 10–12 ezer külföldi vállal munkát. Tevékenységüket mindössze 12 ellenőr tartja szemmel a Fővárosi Munkaügyi Központ megbízásából.
A feketézők legnagyobb hányada az építőiparban helyezkedik el. Nemcsak erdélyi magyarok, hanem – lényegesen olcsóbban – szlovének, ukránok, lengyelek is munkát vállalnak a budapesti építkezéseknél. 1993-ban, egy nagyobb ellenőrzés során 4000 építőmunkásból 3000 foglalkoztatását minősítették szabálytalannak az ellenőrök. 1993-ban Budapesten kb. 66 millió forint bírságot róttak ki feketefoglalkoztatás címén, 1994-ben az összeg még valamelyest csökkent is. A jelenlegi rendelkezés értelmében azt a munkáltatót, akit feketefoglalkoztatáson tetten érnek a Fővárosi Munkaügyi Központ (FMK) ellenőrei, a kifizetett munkabér kétszeresével büntetik, amit a Foglalkoztatási Alapba kell befizetni. Ilyenkor nehéz kideríteni, és főleg bizonyítani, hogy a tetten ért feketemunka-vállaló mennyi ideje dolgozik ott, és mennyi bért vett fel. Az építkezéseken valamivel több a támpont, de a kereskedelemben, a piacokon, a vendéglátóiparban egyszerűen azt mondják, hogy rokonról vagy segítő családtagról van szó, netán tegnap vették fel az új alkalmazottat. Így legfeljebb az egy-két napi munkabér kétszeresét fizetik ki bírságként. A foglalkoztatási törvényben ezen a téren is szigorítást terveznek: a bírság a mindenkori minimális bér ötszörösére emelkedne.
A problémát azonban ezzel még nem oldják meg. Lényegében illegális rabszolga-kereskedelem folyik – magyarázza dr. Szabó Ferenc, az FMK igazgatója. Az eljárási rend elvileg az lenne, hogy a munkavállalási engedélyt a leendő munkaadó kéri a munkaügyi központtól. Az erdélyi ácsnak otthon kellene ülnie, és várnia az engedélyt, amíg meg nem kapja, s be nem ütik útlevelébe a munkavállalói vízumot. Magyarországra érkezve el kellene mennie a Belügyminisztériumba, hogy tartózkodási engedélyt szerezzen. A gyakorlat nem ez. Először elkezdenek dolgozni, és a munkaadó csak aztán adja be a kérelmet a munkaügyi központba. Ekkor kezdődik a huzavona, hogy van-e elegendő kiközvetíthető munkanélküli az adott szakterületen. Általában nincs, így a vendégmunkások megkapják a munkavállalási engedélyt – feltéve, hogy egyáltalán bejelentik őket. Többnyire a brigádvezető húsz ember útlevelével havonta átutazik a határ túlsó oldalára, és a turistavízumokat hosszabbíttatja meg további egy hónapra, darabonként húsz márkáért.
Kikkel versenyeznek?
A Fővárosi Munkaügyi Központ vezetője szerint ezen csak összehangoltabb szabályozással lehet változtatni, és azzal, ha az adóügyi, társadalombiztosítási és munkaügyi ellenőrök, az országos munkavédelmi fő-szakfelügyelőség emberei együttesen ellenőrzik a piacot. A világon sehol sem lehet kiküszöbölni a feketemunkát – fejti ki –, de a mértékét megfelelő szabályozással befolyásolni lehet. Nyugat-Európában bevett gyakorlat a kontingensek alkalmazása. Ausztria például meghatározza, hogy Magyarországról hányan vállalhatnak munkát ebben az évben. Ha a keret január végén kimerül, egész évben nem adnak ki több munkavállalási engedélyt. A kontingenst az önkormányzatok bevonásával tovább bontják az egyes régiókra. Az érdek-képviseletek pedig szakmánként, ágazatonként meghatározzák azt a kötelező bért, amit a külföldinek is ki kell fizetni.
A foglalkoztatási törvénymódosítás készülő tervezete szerint a munkaügyi miniszter nálunk is országokra bontva szabhatja meg a külföldiek évenkénti létszámát, és kijelölheti azokat a szakmákat, amelyekben nem adható ki munkavállalási engedély. Bármennyire is szimpatikusnak tűnik ez az elképzelés, még mindig számos lehetőség marad a jogszabály kijátszására. Egy nagyobb építőipari munkára általában pályázatot írnak ki. A részt vevő – sok esetben külföldi vagy külföldi érdekeltségű – cégek már a szerződésben kikötik, hogy az alkalmazott speciális technológiákra való tekintettel a foglalkoztatott létszám X százaléka saját állampolgárságú szakember legyen. Ilyenkor a munkaügyi központnak már a pályázat elbírálása előtt nyilatkoznia kell: tud-e előzetes keretengedélyt adni mondjuk 50 ukrán gipszstukkozó szakmunkásnak. Így megspórolható az egyébként nehézkes és bonyolult engedélyeztetési eljárás.
Igaz, Budapesten, az építőiparban nem nagyon fenyegeti kiszorítással a külföldi konkurencia a hazai munkaerőt. A 200-300 építőipari munkás közül, aki a fővárosban munkanélküli-járadékot kap, némelyek amúgy is dolgoznak feketén, mások alkalmatlanok arra, hogy komolyabb munkára kiközvetítsék őket, mert csökkent munkaképességűek vagy alkoholisták. Előfordult, hogy a munkaügyi központ egy zömmel külföldieket foglalkoztató cégnek kiközvetített 104 embert. De 101 eleve nem vállalta a munkát, és abból a háromból, aki vállalta, kettő másnap tökrészegen jelent meg, a harmadik pedig leesett az állványról, és összetörte magát.
Az iparvédő szempont
A külföldieket viszont maximálisan ki lehet használni, ott alszanak a munkaterületen, hétvégén is napi 16 órát dolgoznak, és a pénz, amit a munkájukért kapnak, így is jóval több, mint amennyit otthon meg tudnának keresni. Az építőiparban tehát a külföldi vendégmunkások nem a magyar munkanélküliek elől veszik el a munkát. Inkább azok elől a hazai építési vállalkozók elől, akiknek van szabad kapacitásuk, de nem tudnak olyan előnyös feltételeket vállalni az árlicitnél, mint az, aki külföldieket foglalkoztat.
A gazdasági kamaráknak kell arra törekedniük, hogy elérjék a külföldi érdekeltségű cégek részvételének korlátozását. Ez azért is indokolt lenne, mert a pályázaton ugyan egy jó nevű német, osztrák vagy amerikai multinacionális cég vesz részt, de amikor az alapot kell ásni, azt már a hetedik alvállalkozó: egy ukrán vagy szlovén kubikosbrigád végzi, pedig erre volna szabad kapacitás a hazai munkaerőpiacon is.
Mindennek ellenére az ésszerű korlátozás, az átfogó jogi szabályozás, a hatékonyabb ellenőrzés csak visszaszorítani tudja a feketemunkát, megszüntetni nem.