Az MVM Rt. egyike annak az öt nagy közüzemnek, amelyeknek privatizálásából már ez évben 150 milliárdos bevételt óhajt kasszírozni a költségvetés. A teendőiről a múlt év végén határozott a kormány, mégpedig nem is titkosan (Magyar Közlöny, dec. 7.). A döntés lényege az (Beszélő, 1994. nov. 17.), hogy a területi alapon szervezett áramszolgáltatók és a hőerőmű-társaságok többségi részvénypakettjét szakmai befektetőknek adják el, a többi részvényt legkésőbb 1997-ig a tőzsdén értékesítik, az állam pedig mindössze (egy) 1 különleges jogokat biztosító „aranyrészvényt” tart meg; viszont a Paksi Atomerőmű és a távvezetékrendszer tartós állami tulajdon marad. Mindennek érdekében sürgősen szabályozni kell a piacot, hiszen az áram birtoklása: monopólium. „Ki kell dolgozni – mondja a határozat többek között – a villamos energia termeléséről, -szállításáról és -szolgáltatásáról szóló törvény végrehajtási rendeleteit. Felelős: ipari, környezetvédelmi, pénzügyminiszter. Határidő: 1995. január 31.”
A határidő lejártakor, február 1-jén megrendezett igazgatósági ülés után az MVM Rt. vezérigazgatója úgy nyilatkozott: a privatizáció részleteinek kimunkálása még 200 szakember 300 ezer munkaóráját igényli. A felelős ipari miniszter hozzátette: a kormány „kész rugalmasan kezelni” a témát. E hírek nyomába eredve megkérdeztük Künsztler Bélát, az Állami Vagyonkezelő Rt. (ÁV Rt.) energetikai igazgatóját, milyen változások érlelődnek a kormány elfogadott koncepciójához képest. A változások csupán „technikaiak” – felelte Künsztler. A kormány világossá akarta tenni a helyzetet: az ÁV Rt. privatizáljon, az MVM Rt. pedig tartósan üzemeltessen. Evégből részvénycseréket irányzott elő: az áramszolgáltatók és egyes erőművek pakettjei az MVM Rt.-től az ÁV Rt.-hez vándoroltak volna, míg az alaphálózat, Paks és más erőművek csomagja fordítva áramolt volna, az ÁV Rt. tárcájából az MVM Rt.-ébe (szintén január 31-i határidővel). Csakhogy ez az eljárás hosszadalmas, ezért a legújabb (még nem hivatalos) figura az, hogy a részvények továbbra is ott lapulnak, ahol eddig voltak, és bizományosi szerződés keretében rendezik majd a privatizációból befolyó bevétel elszámolását. Az áramtermelés és -szolgáltatás szabályainak kidolgozása – erősítette meg az ÁV Rt. igazgatója – valóban nagy munka, „folyamatban van”.
Az elv tehát, hallhattuk, nem változott, ámbár tegyük hozzá nem pusztán technikai kérdés, hogy az ÁV Rt. privatizáljon-e, vagy az MVM Rt. Ezenfelül, mint más forrásból megtudtuk, Künsztler megbízást kapott egy alternatív koncepció kidolgozására is: eszerint esetleg az úgynevezett rendszertartó erőművek (a Tiszai, a Mátrai, a Dunamenti és a Paksi) az alaphálózattal együtt alkotnák az MVM Rt. testét, és ennek kisebbik felét ajánlanák föl szakmai befektetők számára. Ez a formula kompromisszum volna a határozattá merevedett kormányálláspont és Pál László ipari miniszter eszméje között, mely szerint üdvösebb volna az egyben történő privatizálás. Mint ismert, a miniszter a HungarHotels-ügyben speciel a külön-külön eladás talaján állt.
A vita régóta folyik: vajon helyes-e, hogy a szakmai befektetők – a külföldi tőkepénzesek – elorozzák a többségi tulajdonosi pozíciókat? Többek szerint ez volt a február 1-jei igazgatósági ülés fő vitapontja is. Az egyik felszólaló, Smidt János, az Észak-Dunántúli Áramszolgáltató Rt. igazgatója velünk is megosztotta aggályait: egy külföldi esetleg hazaviszi a profitot, ahelyett, hogy nálunk fektetné be; ezenfelül egy magán-áramszolgáltató könnyen árfelhajtásra válthatja át területi monopolhelyzetetét. Ergo a szakmai befektetőknek az áramszolgáltatókban is csak kisebbségi részesedést szabad szerezniük; Smidt szerint február 1-jén az ipari miniszter „nyitottnak” mutatkozott erre elképzelésre. Gál Rezső, a Villamosenergiaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke, mint mondja, mindig is azt a nézetet képviselte, hogy az áramszolgáltatás olyan egységes rendszer, amelyet tulajdonilag is meg kell őrizni. Vegyes tulajdonra van tehát szükség, amelyet senki nem ural, viszont a dolgozók, a társadalombiztosítás és a kárpótoltak is részesednek belőle. (Az OTP privatizálásáról már hasonló szellemben döntött a kormány: egy befektető sem tehet szert többségi részesedésre. Ez azért van – magyarázta Farkas István bankprivatizációs kormánybiztos egy múlt heti sajtótájékoztatón –, hogy a tulajdonos többség tőkéje megtérülésében legyen érdekelt. Íme, a gyanút, hogy a szakmai befektetők a piacot veszik meg, eloszlatja a szép álom: nem a mi gondunk, mitől megy a szekér, mi csak adjuk-vesszük a papírokat, húzzuk az osztalékot, vagdossuk a szelvényt – és tőkénk már meg is térült.)
Kérdésünkre, vajon mit tesz a szakszervezet most, hogy megvan a kormányhatározat arról, hogy a szakmai tőkepénzeseknek többségi tulajdonrészt kell juttatni, Gál reményét fejezte ki: majd megváltoztatja a parlament. Élteti e reményt Schalkhammer Antal szocialista képviselő, aki bányász-szakszervezeti vezetőként, a bánya–erőmű összevonások örve alatt bekerült az MVM Rt.-be is: mint mondja, ő már készít is egy módosító csomagot a privatizációs törvénytervezethez… „Elintézzük a privatizációs miniszter ügyét (Suchmann lesz az), aztán ezt az ügyet is sínre tesszük” – mondta a bányászképviselő, bizakodón.
A pénzügyminiszter lemondása január utolsó szombatjára, tehát szintén a határidő lejártára esett, s információnk szerint hétfőn Pál miniszter (akit lapzártánkig sajnos nem értünk el) fölhívta az ÁV Rt. egyik vezetőjét, hogy puhítson egyet a kormányhatározaton. Véletlenül szerdára esett az MVM Rt. igazgatósági ülése, és az oda hivatalos miniszterelnök helyett véletlenül épp Pál miniszter ment el.
Fennhangon persze mindenki gyors privatizációról meg a Békesi-program folytatásáról szónokol.
- Belföld [8]