Skip to main content

Ria, ria, HungarHotels!

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Egy nappal azután sikerült, hogy az Állami Vagyonügynökség kihirdette: a HungarHotelsre kiírt pályázat nyertese az American General Hospitality, melynek 57,5 millió dollárért adja el a szállodatársaság részvényeinek felét. Horn erre föl bejelentette: a Kormányzati Ellenőrzési Irodával 22-ig kivizsgáltatja a tranzakciót, s ennek alapján ő maga „dönt”, mégpedig épp időben, hiszen az amerikaiaktól csak 23-ra várják a végleges választ.

Az olvasó már tudni fogja, hogy „dönt” a miniszterelnök. A legvalószínűbb, hogy nem történik semmi, és az üzlet csak nyélbe üttetik. Hiszen a hosszúra nyúlt privatizációs előkészületek alatt többen bírálták, hogy a HungarHotelst alkotó szállodák együtt, és nem külön-külön kerültek kalapács alá. Sőt az Ipari Minisztérium képviselője még a múlt héten is – igaz, egyetlen szavazóként – a privatizáció ellen foglalt állást az ÁVÜ igazgatótanácsának ülésén. Márpedig ha viták voltak, az ÁVÜ nyilván kínosan ügyelt a formaságokra, s a vizsgálat röpke hete alatt aligha akad fönn szabálytalanságon a kormányzati ellenőrök amúgy sem túlavatott szeme. S ha nem akad fönn, akkor Horn sem igen mondhat mást, mint hogy: na, azért mondom!

Ámbár, nem hagy nyugodni a gondolat, hátha juszt se adja a szállodákat; vagy esetleg az amerikaiak mondják be az unalmast. Beszélik, Bartha Ferenc privatizációs kormánybiztos csak annyit kért Horntól, ne hozza nyilvánosságra, hogy vizsgálatot indít; Horn állítólag ezt megígérte, de aztán nem állott ellen a kísértésnek. Lépésének nyilván ez is volt a célja: demonstrálni, hogy ha kell, fölülbírálja még a privatizátorokat is.

Erre persze a törvény betűje szerint joga van: utasíthatja például a kormányellenőröket, akiknek hatóköre – az idevágó kormányrendelet szerint – többek közt „a központi költségvetési szervek tevékenységére” is kiterjed, következésképp az ÁVÜ-ére is. Az amerikaiakkal még nem kötötték meg a szerződést, így a magyar állam – aki ez esetben Horn maga – látszatra úgy vélheti, szabad keze van, még beavatkozhat a nép nevében. De miért nem tette ezt meg korábban, az ÁVÜ döntése előtt? A vagyonügynökséget főként avégből hozták létre 1990-ben, hogy vagyonügyekben ő képviselje az államot; hogyha ő tesz ígéretet, azt tekintse olybá az ügyfél, hogy a magyar állam tette. Ha nem tekintheti úgy, a magyar állam szavahihetősége inog meg.

Persze az a kérdés, hogy ki az úr vagyonügyekben, föleleveníti az örök vitát arról, hogyan történjék a privatizáció ellenőrzése. E vitába 1993-ban a szabad demokraták is beleszóltak, szembeszállva az akkori főprivatizátorok ama állításával, hogy a privatizációs döntések csak formailag, eljárási ügyekben, de nem tartalmilag támadhatók meg a bíróság előtt (Beszélő, 1993/41.). E hangok aztán elhaltak: kimondatlanul is az a nézet kerekedik fölül, hogy a privatizációs eljárás szent (biztosítva persze a megfelelő nyilvánosságot), míg a politikai fennsőbbség csupán az általános irányokba és a személyi kérdésekbe szólhat bele. De nem az egyes privatizációs ügyekbe. Mindez azonban nincs megvitatva, mint ahogy nincs elfogadott privatizációs politika és privatizációs törvény sem. Horn nyilván borsot akart törni a „mindenáron” privatizáló koalíciós partner orra alá, s kedvében járni a baloldali és szakszervezetis MSZP-seknek, akik mindenütt szembeszállnának a gaz tőkésekkel, mondván: „a privatizáció nem cél, hanem eszköz”.

A HungarHotels győztes pályázata ugyanakkor távolról sem a „mindenáron” privatizálás iskolapéldája. A vevő vállalta, hogy elismeri a szállodavállalatban ma érvényes kollektív szerződést; hogy három éven keresztül egyet sem ad el a láncot alkotó 14 szálloda közül, nem csökkenti a létszámot évi 5 százaléknál nagyobb mértékben, és 19 millió dollár beruházást hajt végre. Horn viszont kevesli a vételárat, átvéve azok érvelését, akik a szállodák egyenkénti eladásának pártján voltak. Egy korábbi eladás során az Intercontinental hasonló összegért kelt el – hangzik az érv –, s a HungarHotels ékköve, a Fórum önmagában is csaknem annyit ér, mint amennyit most az amerikaiak az egészért fizetnek. Ellenérv: a Fórumra nem is érkezett vevői ajánlat (a szállókat meg sem hirdették külön-külön); másrészt a rosszabb szállókat csak a jobbakkal együtt lehet eladni. A győztes amerikai társaság két versenyben maradt pályázót előzött meg árajánlatával, s végül is a részvények névértékének 140 százalékáért kelt el a cég.

A külön-külön értékesítés pártján voltak: az ipari minisztérium és – a hírek szerint – egyes érintett szállodaigazgatók, bár ezt a maga részéről cáfolja a Hotel Béke Radisson vezetője, és hozzáteszi: neki nincs joga nyilatkozni a HungarHotels ügyeiben. Pál László ipari miniszter határozottan tagadta, hogy a tárca volt az a „bejelentő”, akire hivatkozva Horn vizsgálatot indított. Elmondta: már a kormány megalakítása idején – amikor már lezajlott a HungarHotels pályázatának első fordulója – kérte, vizsgálják felül az egyben eladás koncepcióját, s a tárca ki is dolgozta az alternatív elképzelést. A Magyar Hírlap hétfői száma tudósít az ipari minisztérium újabb ötletéről: eszerint csak a szállodák üzemeltetési jogát kellene privatizálni, az ingatlanokat pedig a tárcánál lévő Idegenforgalmi Alap kezelné, hogy kiegészíthesse szerény forrásait. Ez a megoldás biztos ínyére van Horn Gyulának is.














Kapcsolódó cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon