eö [Eörsi János]

Nyomtatóbarát változat

Ha valóban privatizálják a nagy közszolgáltató társaságok többségi részesedését – a héten a kormány elé kerülő öt szakmai koncepció ezt javasolja –, az valóban radikális fordulatot jelentene. Ehhez azonban nincs minden feltétel biztosítva. A villamosenergia-iparban például, ahol az állam több mint 560 milliárdos vagyont tudhat magáénak, átfogó energetikai koncepció nélkül kénytelenek dönteni a hat áramszolgáltató és a többé-kevésbé „versenyképes” erőművek magánkézbe adásáról. E szektorban a szakma és a szakszervezetek ellenállásával is számolni kell. Két hónappal ezelőtt még maga Pál László ipari miniszter sem tartotta lehetetlennek, hogy az áramszolgáltatók hosszú távon is állami tulajdonban maradnak. Október végén a kormány lecserélte a Magyar Villamosművek Rt. vezérkarát, a múlt héten a villamosenergia-ipari szakszervezet alakított sztrájkbizottságot, nehezményezve, hogy nem kapta meg előre a privatizálásról szóló koncepciót.

További feltétel a villamosenergia-, a gáz-, a távhőszolgáltatás árának jelentős emelése; erre a tervek szerint első ízben a jövő év elején kerül sor, folytatásképpen pedig 1996. január 1-jéig bevezetik, majd „rendszeres kiigazításokkal tartják” a „költségarányos” árakat. A Magyar Olajipari Rt.-nél úgy számolnak, hogy minden tízszázalékos földgázáremelés 36 milliárd forinttal emelné a MOL üzleti értékét. A 97,6 milliárdos névértékkel szemben a MOL üzleti értéke most 150 milliárdra tehető, de az áremelésekkel, a bányajáradék csökkentésével akár 350-400 milliárdra növelhető. Az állam a MOL-részvények meghatározó kisebbségét (25%+1 szavazat) tartaná meg, és szindikátusi szerződésben kötné ki, hogy leendő társtulajdonosaival együtt határozza meg az üzleti stratégiát.

A tervezet szerint azonnal csökkenteni kell a közszolgáltató társaságokban lévő „tartós” állami részesedést. Ez egyelőre – amíg nincs meg az új privatizációs törvény – csupán rendeletmódosítást igényel. A regionális gáz- és áramszolgáltató vállatoknál az állam ezután csak egy olyan „aranyrészvényhez” ragaszkodik, amelynek révén tagot küldhet az igazgatóságba és a felügyelőbizottságba, és egyetértési jogot gyakorolhat olyan súlyos kérdésekben, mint például a más társasággal való egyesülés vagy a végelszámolás.

A MOL és a részben már magánkézben lévő Matáv esetében a privatizációs bevétel a legfontosabb (utóbbi esetben a tőzsdei eladás során megcélozható részvényértékét 30-50 millió dollárra becsülik). Az Antenna Hungária és az erőművek esetében viszont inkább tőkeemeléssel szeretnék előteremteni a fejlesztés forrásait. A műsorszóró cég menetrendje igencsak feszes: nem kisebb előfeltételeket kell biztosítani vonzóvá tétele érdekében, mint a médiatörvény meghozatala, a frekvenciamoratórium föloldása és a Magyar Televízió fizetőképessé tétele. Horn Gyula szorgalmazására megfelelően gáz- és áramszolgáltató részvényeket lehet venni kárpótlási jeggyel, de csak azután, hogy szakmai befektetőknek már eladták a részvények több mint felét.

Horn szeretné a kárpótlásijegy-tulajdonosok közül az eredeti kárpótoltakat előnyben részesíteni. Ez a Matáv és a regionális telefontársaságok közti vagyonvita rendezése kapcsán válik lehetővé. Schamschula György volt miniszter idejében oly sietősen bonyolították a telefonkoncessziókat, hogy az ingatlanok és más eszközök a Matáv tulajdonában maradtak, s ezeket a társaságoknak utólag kell megvásárolniuk. Természetesen árvita alakult ki. A megoldási javaslat szerint a helyi társaságok a jelenlegi alacsony piaci értéknél magasabb összegért kárpótlási jegyeket vesznek, majd névértéken továbbadják ezeket a Matáv-nak (legfeljebb 6 milliárd Ft értékig). Az így keletkezett veszteség 1/3-át a Matáv, 1/3-át a minisztérium által kezelt Távközlési Alap, 1/3-át pedig az Állami Vagyonkezelő Rt. nyelné le.

• Belföld