Szép kis Duma
Alig hűlt ki a második meggyilkolt orosz Duma-képviselő holtteste, a Zsirinovszkij-párt máris politikai ügyet fabrikált belőle: szerintük bizonyos hatalmi körök akarták így megtorolni a rajtuk esett sérelmet Vlagyimir Volfovics legújabb kirohanásaiért. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint azonban szokványos „üzleti leszámolás” történt: a „liberális demokrata” (Zsirinovszkij-frakció) képviselője egyébként sem karakteres politikai nézeteiről vált ismertté, hanem mert – állítják – ritka nagy vagány volt. A mindössze 34 éves Szergej Szkorocskin egyszerű vodkahamisítóként kezdte pályáját a Moszkva melletti Zarajszk városában: első vállalatának raktárában – amelyen már akkor túladott, amikor még független képviselőként bevonult a nagypolitikába – nagy mennyiségű hamis vodkát találtak. Rábizonyítani azonban semmit nem tudtak (vagy nyilván inkább nem akartak), csak annyi biztos, hogy a „Szpirt” Rt. eladása után (állítólag 3 milliárd rubel volt a vételár) Szergej Szkorocskin Londonba menekítette a családját – és a pénzét. A „Szpirt” megvásárlója azonban ugyanazt a helyi cipőgyárat akarta megvenni, mint Szkorocskin, s más megoldást nem találván, így oldotta meg a konkurenciaharcot. Egy másik, ugyancsak a rendőrségről kiszivárgott feltevés szerint a mesterségesen csődbe juttatott cipőgyáriaknak volt elszámolnivalója a potenciális vevővel. A moszkvai lapokban jó néhány más, szaftos verziót is lehet még olvasni, a híradások csupán abban egyeznek meg, hogy a gyilkosok profi munkát végeztek. Február 2-án a Moszkva melletti „Viktorhoz” címzett fogadóba csalták a szupergazdag képviselőt üzleti tárgyalás ürügyével, ahová négy álarcos, géppisztolyos férfi rontott be, és elhurcolta az üzletembert. A támadók furcsa módon a helyi rendőrség munkatársaiként „mutatkoztak be”, s az akciót „kábítószer- és fegyverrejtegetés” leleplezéseként állították be. A fogadó megrémült vendégei azonnal telefonáltak a rendőrségre, s persze kiderült, szó sem volt rendőri akcióról. A képviselő úrnak azonban már csak a holttestét találták meg, jó 30 kilométerre a „Viktortól”…
A városka polgárai szerint képviselőjük csak azt kapta, amit megérdemelt: vagy pénzbehajtók bosszújának áldozata lett, mert nem volt hajlandó kifizetni a megválasztásáért járó taksát, vagy politikai támogatói nyíratták ki, mert nem váltotta be a megválasztásakor tett ígéreteit (állás, protekció, egyebek). A másik „helyi” verzió szerint a bosszú azért járt, mert a „nép választottja” lelőtt két helyi polgártársat (az egyik grúz), akik állítólag nem adtak elsőbbséget egy útkereszteződésben – a Duma mégsem függesztette fel mentelmi jogát.
Bármi történt is, a tettes a bűnügyi tudósítók egybehangzó véleménye szerint nem fog egyhamar előkerülni. Ugyanúgy, ahogyan ma sem ismert, ki ölte meg közel egy éve Andrej Ajzdzerdzisz Duma-képviselőt (aki ugyancsak sikeres vállalkozó volt). Az ügyet meglehetős közöny fogadta, inkább akkor figyeltek fel rá, amikor a hulla helyére egy országos szélhámost választottak képviselőnek: Mavrogyi urat, a több millió embert becsapó pilótajáték-vállalat, az MMM tulajdonosát, aki egyenesen előzetes letartóztatásból sétált át a Dumába.
Vannak, akik úgy vélik, ezeket a bűntényeket is ugyanúgy fogják eltussolni, mint a közelmúlt más, tényleges politikai gyilkosságait: a csecsen háború hullámára „ráültetve” tüntetik el az állítólagos gyilkosokat. Mert ha gyilkos nincs, gyilkosság sincs: az ügyre fátylat lehet borítani. Így terjedt például híre, hogy megtalálták a Moszkovszkij Komszomolec riporterének, Holodovnak a gyilkosát: csak hát mire bíróság elé került volna, Groznijban végzett vele egy golyó.
Ez lesz-e a sorsa Szkorocskin gyilkosának is, vagy sem, annyi bizonyos, hogy az 1993 decemberében olyan nagy hirtelen és annyi csalás közepette (Beszélő, 1994. március) megválaszott Állami Duma képviselőinek egy részénél a mandátum csupán a „szervezett bűnözés” vagy legalábbis „gazdasági bűntény” leplezésére szolgál. Ráadásul nem is csak a mandátumhoz járó mentelmi jog védi őket, hanem talán még inkább a mélységesen korrupt rendőrség és ügyészség: az orosz hatalmi ágak közül a bírói-ügyészi ág teljességgel érintetlen maradt; sem a személyi állomány, sem a bíráskodás struktúrája nem követte még azt a változást sem, amely a törvényhozásban és a végrehajtó hatalomban bekövetkezett.
K. I.
Brit euro-aggályok
Nagy-Britanniában tovább dúl az európai integráció kérdésében kirobbant vita: a konzervatív kormányt saját rebellis képviselői szorongatják, mivel a szigetország szuverenitására nézve veszélyesnek tartják az integráció bizonyos – joggal sarkalatosnak tekinthető – elemeit, így például a közös valutanem bevezetését.
A minap az unión belüli szabad mozgás értelmezése körül csaptak magasra az indulatok. A brit kormány ipari államtitkár-helyettese, Charles Wardle lemondott hivataláról, mondván, hogy egy éve mindhiába próbálja rávenni John Major miniszterelnököt arra: az 1996-os kormányközi konferencián ragaszkodjék Nagy-Britannia jelenlegi útlevél-ellenőrzési gyakorlatának fenntartásához. A kormányfő szerint ezt fölösleges erőltetni, mivel 1985-ben – az egységes európai piac létrejöttét kimondó okmány aláírásakor – erre garanciát kapott a szigetország. A frissen lemondott államtitkár-helyettes szerint azonban az akkori ünnepélyes ígéret ma már fabatkát sem ér: az unió jelenleg érvényben lévő „törvényei” túlhaladták az 1985-ös „kimaradási záradékot”, olyannyira, hogy az Európai Parlament bíróság elé citálta az unió bizottságát, amiért mindeddig nem tudta rászorítani Nagy-Britanniát az egységes piacból következő szabad munkaerőáramlás jogának biztosítására.
A bizottság új elnöke, Jacques Santer e bírósági eljárás miatt is szorgalmazza, hogy még az idén uniószintű törvény szülessen a kérdésben. Nemzetbiztonsági ügyekben azonban a tagországok vétót gyakorolhatnak, így John Major joggal állítja, hogy ehhez az eszközhöz folyamodik majd, amennyiben a brit érdekek veszélybe kerülnek.
Ráadásul az EU hét tagországa nemsokára teljesen megszünteti a belső határellenőrzést, amely sokfelé már ma is jóformán szimbolikus. Nagy-Britannia azonban – csakúgy, mint Írország, Finnország és Svédország – vonakodik attól, hogy az útlevél-ellenőrzést teljes egészében felszámolja az EU-országok polgárai számára. Azzal érvel, hogy miután az Európai Unió külső határain nem szigorították meg kellőképpen a bejutás ellenőrzését, Anglia illegális bevándorlási hullám elé nézhet.
Sokan megalapozatlannak tartják a brit aggályokat, mondván, hogy az illegális bevándorlókat nyilván jobban vonzza az angolokénál nagyvonalúbb német, dán vagy svéd szociális segélyezési rendszer. Az Európai Unió területén azonban 10 millió olyan lakos él, aki nem állampolgára ugyan az adott országnak, de szabályos letelepedési engedéllyel rendelkezik. Az unió elődje viszont annak idején – a római szerződés szellemében – az „emberek szabad mozgását” irányozta elő, nem pedig az állampolgárokét. Angol részről tehát az értelmezési vita hátterében a legális migráció miatti aggodalom éppúgy meghúzódik, mint a gyakran hangoztatott terrorizmus és kábítószer elleni harc, illetve az illegális bevándorlástól való félelem.
Az is tény, hogy a szigetországban az állampolgárság elnyerése nem olyan kilátástalan, mint például Németországban. Vagyis a „lakos” és az „állampolgár” fogalma jobban fedi egymást. A vita pedig éppen a fogalom európai kiterjeszthetőségéről folyik, amelynek elfogadására csak az európai törvénykezés szoríthatja rá Nagy-Britanniát.
B. E.
Republikánus terápia
A clintoni biztonságpolitika erőtlen, félig halott – sugallja annak a republikánus törvénytervezetnek a címe (Törvény a nemzetbiztonsági politika feltámasztásáról), amelyet a múlt héten szavazott meg a január óta republikánus többségű képviselőház. A tervezet meglepetéseket nem tartalmaz: annak a „Szerződés Amerikával” című programnak az egyik fejezete, amelyet lobogtatva a republikánusok tavaly a választási hadjáratba vonultak, és amelyet a republikánusok megvalósítandó ellenkormányprogramként kezelnek. Hogy a tervezet a képviselőház elé került, amely meg is szavazta, mindenesetre azt mutatja: a republikánusok halálosan komolyan gondolják Clinton kül- és honvédelmi politikájával szembeni kifogásaikat is.
A törvénytervezet három ponton áll leginkább szemben azzal, amit a Clinton-adminisztráció képvisel. Először is szorgalmazza a NATO gyors keleti kibővítését, Lengyelország, Magyarország, Csehország és Szlovákia mihamarabbi felvételét. Clinton még két héttel ezelőtt is azt mondta Kohl kancellárnak, hogy elvben ugyan a NATO kibővítése mellett van, de az országok megnevezésével és a menetrend kidolgozásával egyelőre várni akar. Másodszor, a republikánusok drasztikusan korlátozni akarják az ENSZ békemisszióiban való amerikai részvételt. Ez Clintonék szerint az Egyesült Államok nemzetközi vezető szerepének feladását jelenti. Harmadszor, a törvénytervezet tartalmazta a Stratégiai Védelmi Kezdeményezés (népszerű nevén a „csillagháborús program”) felélesztésének ötletét. Ebben a kérdésben Gingrich „ellenelnök” vereséget szenvedett: a képviselőház két tucat republikánus honatya szavazatával a demokrata párti módosító indítványt támogatta, mely szerint a ballisztikus rakéták elleni nemzeti védelem kiépítésénél fontosabb az amerikai fegyveres erők harckészségének fenntartása és a harcoló csapatok rövid hatósugarú rakéták ellen való védelmét szolgáló rendszer kiépítése.
A republikánus törvénytervezet azért is a Clinton-adminisztráció elkeseredett ellenállásába ütközött, mert több helyütt közvetlen, de legalábbis közvetett, támadásokat tartalmaz az elnök azon joga ellen, hogy döntsön az amerikai fegyveres erők bevetéséről, és messzemenően meghatározza az amerikai külpolitika fő irányvonalát. Ez a hatalmi harc a demokrata elnök és a republikánus kongresszus között nem nélkülöz egyfajta iróniát. Reagan és Bush alatt ugyanis a demokrata kongresszus panaszkodott keserűen az elnöki túlhatalomra. A „monarchisztikus elnöki hivatalvezetés” (imperial presidency) anomáliájáról terjedelmes és figyelemre méltó színvonalú politológiai irodalom is született – a demokrata párthoz közel álló politikai elemzők tollából. Úgy látszik, Szabó Iván szellemes megfigyelése – az álláspont az üléspont függvénye – az amerikai politikára is érvényes.
A törvénytervezet képviselőházi megszavazásával a republikánusok csatát nyertek, de a háborúnak még nincs vége. Clintonék reménykedhetnek abban, hogy a tervezet – legalábbis egyes részleteit tekintve – a szintén republikánus többségű szenátusban megbukik. Aztán Clinton rendelkezésére áll az elnöki vétójog is, amelyet a kongresszus – a képviselőház és a szenátus együtt – csak kétharmados többséggel érvényteleníthet.
Az tehát valószínűtlen, hogy a republikánus külpolitikai és honvédelmi koncepció egy az egyben megvalósul. De az elnök sem lesz képes saját elgondolásait akadálytalanul megvalósítani. A biztonsági politika ugyanis pénzbe kerül, a pénztárca pedig a kongresszusnál van.
N. L.
Kapcsolódó cikkek
- Extra Hungariam [9]