Szőcs Géza

Nyomtatóbarát változat

Az erdélyi magyar közösség politikai jövőjét egyrészt az RMDSZ-en belüli folyamatok önmozgása, másrészt a román politikai-hatalmi viszonyok alakulása határozza meg. Végeredményben e két erőtér kölcsönhatása vizsgálandó. (A román szó cikkemben nem azt jelenti, hogy romániai, hanem azt, hogy romániai román.)

A román politikai mező

Kevés nagyszabású vállalkozásról mondható el Romániában – különösen, ha országos léptékben gondolkodunk –, hogy professzionális értelemben olyan eredményes lett volna, mint az ellenzék megosztása, tönkretétele, kiszorítása, lejáratása. A teljesítmény bravúros mivoltát fokozza, hogy a kormány- és kormányközeli erőknek ezt olyan körülmények közt sikerült megvalósítaniuk, amelyek bárhol másutt a kormány (és nem az ellenzék) bukását vagy válságát eredményeznék. Ami itt példátlan: mintha az állapotokért a számlát a társadalom nem a kormányzó erők szövetségének, hanem az ellenzéknek kívánná benyújtani. Valószínűsíthető egyébként, hogy ameddig a médiaviszonyokban nem történik gyökeres fordulat, még hosszú ideig ugyanez marad a helyzet.

A hatalmi propagandának (s a szélsőséges pártok frazeológiájának) egyik biztos pillére az RMDSZ-ellenesség. Kipróbált, sokszor bevált, megfelelő ösztönöket és érzelmeket a megfelelő pillanatban működésbe hozó retorikai technikák, a népbutítás és dezinformálás mesterségbeli gyöngyszemei hivatottak a román társadalom figyelmét elvonni saját éhségérzetéről, nyomorúságáról, a román ember mélységes megalázottságáról.

Elképzelhető-e ezek után az RMDSZ betiltása?

Elképzelhető-e, hogy le akarnák vágni az aranytojást tojó tyúkot? Elképzelhető-e, hogy olyan politikai erők, amelyeknek kizárólagos legitimációja és programja az RMDSZ-ellenesség, az önmegsemmisítésnek ezt az útját választanák? Az RMDSZ megszűnése után vajon ki szavazna egy olyan pártra, amely az RMDSZ megszüntetését követeli?

A román ellenzék – melyet a széthúzás, megosztottság, az identitásválság, a heterogenitás és a személyi torzsalkodás démonai marcangolnak belülről – mind terhesebbnek kezdi érezni az RMDSZ intézményes jelenlétét az ellenzéki blokkon belül. Az RMDSZ-nek az elmúlt hónapokban néhány látványos pofont és sípcsonton rúgást kellett lenyelnie szövetségeseitől, aminek előbb-utóbb házon belüli konzekvenciái is lesznek. (Az RMDSZ-politikusok egy csoportja ugyanis azzal lépett föl, hogy övék a kizárólagos monopólium a „román politika” különböző erőivel dialógust folytatni, konszenzust keresni, adott esetben – például az ellenzékkel – barátkozni. Az RMDSZ sorozatos kudarcai óhatatlanul e monopólium felülvizsgálatához kell, hogy vezessenek.)

Nehéz megkerülni a dilemmát: ha az ellenzék létfontosságú kérdésekben nem szolidáris az RMDSZ-szel, ráadásul még úgy is érzi, hogy a magyar párttal való kapcsolat, következésképp a nemzetietlenség vádja miatt jelentős támogatottságtól esik el, akkor vajon nem lenne ésszerűbb újragondolni a román ellenzékkel való együttműködés intézményes kereteit? Vajon nem lenne célszerű pártok és politikusok helyett értékválasztásokat és programokat, elveket és konkrét kezdeményezéseket támogatni? Ez persze nem javaslat, hanem kérdés; olyan kérdés, amire az elemző válasz megkerülhetetlen.

Megkerülhetetlen, különösen akkor, ha tudjuk: a román ellenzék igen jelentős személyiségei kacérkodnak újra meg újra azzal az ötlettel, milyen érdekes is lenne, ha az RMDSZ föloszlatná önmagát, és az egyes román pártokon belül alakulnának magyar tagozatok. Ily módon egyetlen nagy magyar politikai konglomerátum helyett – az ideológiai vízválasztók vonalrendszerét követve – létrejöhetne nyolc–tíz magyar párttagozat, a kommunistától a parasztpártéig.

Csak az nem világos e figyelemre méltó elképzelésben, hogy a párthasadások és fúziók, a megszűnések és a folytonos újrarendeződés e romániai nász- és haláltáncában vajon mennyire érezné otthonosan magát a kézdivásárhelyi székely ember, és mikor ordítana föl: most már ki is vagyok én?!

Az RMDSZ belső evolúciója


Nem titok egyébként, de a román politikai elemzők mintha nem számolnának azzal a ténnyel, hogy az erdélyi magyarság érdekképviseleti-intézményi strukturáltsága jelentős változások előtt áll.

A brassói kongresszuson elfogadott elvekből és határozatokból ugyanis – ha ezek megvalósulását nem akadályozza meg semmi – az következik, hogy az RMDSZ-en belüli általános és titkos választást követően új érdek-képviseleti formák jönnek létre. Nevezzük ezt akár Erdélyi Magyar Önkormányzatnak, akár másvalaminek – de kétségtelen, hogy ennek keretén belül a jövendő parlamenti választásokon részt vevő magyar pártnak teljesen át kell alakulnia mind felépítését, mind működését tekintve.

A szóban forgó politikai fejlődés és arculatátalakulás soron következő állomásai: az RMDSZ májusi, kolozsvári kongresszusa, az említett belső választások és ezek eredményeképp egy új szerkezet; a jövő évi parlamenti választások.

Már most érdemes felkészülni rá: a napvilágot látott tervek szerint jövőre olyan választási rendszert fogadnak el a bukaresti parlamentben (pl. a listás rendszer helyett az egyéni kerületek győzteseire építve, angol mintára), amely az RMDSZ (vagy a jövendő magyar politikai párt) számarányának drámai, akár 50 százalékos csökkenését is eredményezheti az előzőkhöz képest, ugyanannyi szavazat esetén, mint 1990-ben vagy 1992-ben.                  

Az RMDSZ betiltásától tehát nem kell tartani. Az RMDSZ-t nem megszüntetni, hanem domesztikálni, engedelmes háziállattá szelídíteni kívánják, aki azért elég borzas és szőrös ahhoz, hogy mint afféle háziszörnyeteg, padláslakó mumussal ijesztgetni lehessen vele a gyerekeket.

Az RMDSZ-t azért sem lehetséges megszüntetni, mert úgyis megszűnik, mindenestől átalakul. Akkor persze majd azt fogják támadni, amivé átalakult, és kétségtelen, hogy az egész mesterséges hangzavarban az egyetlen őszinte szorongás ezzel kapcsolatos: mi történik, ha az RMDSZ metamorfózisát nem sikerül kellő kontroll alatt tartani, s akkor nem egy kedélyes mumus bújik elő belőle, hanem valamiféle Alien, nyolcadik utas vagy ötödik hadoszlop, ki tudja, mi.

A legújabb hisztériakeltést azonban nem elsősorban ez magyarázza, hanem az a taktikai megfontolás, hogy az államközi alapszerződés ügyében a román kormány csak akkor számíthat sikerre, ha enged valamiben.

Így hát fölemelte a hangját, hogy leengedhesse.

• Külföld