Szőcs Géza

Vissza a főcikkhez →

A most kirobbant konfliktus teljesen törvényszerűen következik az erdélyi magyarság sajátos politikai képviseletéből. Egyedülálló teljesítmény stabil politikai alakulatot teremteni egy rendkívül instabil térségben – s az erdélyi magyarság saját akaratából alakította ki az RMDSZ által képviselt egypártrendszert –, ám ezért rendkívül nagy árat kellett fizetnie. Az erdélyi magyarság, amelynek ugyanúgy megvannak a maga Torgyán Józsefjei, Pető Ivánjai és Antall Józsefjei, mint az anyaország politikai életének, megpróbált úgy politizálni, hogy – noha a különböző nézetek között állandó összebékíthetetlen különbségek voltak – ezeket megpróbálták eltüntetni, ha már feloldani vagy kezelni nem sikerült őket. Ezt el is várta tőlük mindenki. (E telefonbeszélgetés napján jelent meg Markó Béla állásfoglalása, amelynek lényege: egységre van szükség, mindannak ellenére, ami történt. Markó itt egy már-már tabusított, „hozzá-ne-nyúlj” értékre hívja föl ismét a figyelmet.) Ennek az imidzsnek az volt az ára, hogy a feszültségeket különböző taktikai megfontolásokból csak elfojtani lehetett, ezért ezek a legváratlanabb pillanatokban törtek felszínre.

Ilyen körülmények között az erdélyi politikusok között senki nem lehetett önmaga, mindenkinek hasonulnia kellett a másikhoz, ami óhatatlanul egyensúlyvesztésekhez vezetett. Olyan politikusok és személyi táborok kerültek előtérbe s kerültek összeütközésbe, akiknek és amelyeknek nem adatott meg, hogy szélesebb bázist alakítsanak ki maguk számára.

A januári brassói RMDSZ-kongresszuson az egyik tábor sajátos körülmények között túlnyerte magát, s döntően olyan politikusok kerültek a vezető testületekbe, hogy az így kialakult arányok nem tükrözik a középszint, a tagság erőviszonyait.

Emlékszünk, mi történt 1991 őszén, a romániai kormányválság idején, amikor először nyílt komoly esély arra, hogy az RMDSZ bekerüljön a következő kormányba. Az ezzel kapcsolatos ellentétek földrengésszerűen rázták meg a testületet.

Most ez a feszültség került felszínre a Neptun-ügyben is. A szövetség elmosódó, homályos, kialakulatlan politikai arculata mögé rejtőzve bizonyos politikusok „megengedhették” maguknak, hogy magánemberként vegyenek részt egy olyan politikai történésben, amelyet a kormányzat kijátszhat a magyar szervezettel szemben saját propagandacéljaira. Az ellentábor pedig úgy ítéli meg: nem csupán erkölcsi kérdés, hanem politikai megfontolás tárgya kell legyen, hogy részt lehet-e venni egy konszenzus létrehozására irányuló nem hivatalos tárgyalásban mindaddig, amíg a kormány nem hajlandó részt venni azokon a kerekasztal-megbeszéléseken, amelyeket az RMDSZ igényelt, és amelyeket évek óta szorgalmaz is.

Ez a politikai kérdés akkor éleződött ki, amikor kiderült: a román kormány arra játszik rá, hogy nem hivatalos, nem nyilvános tárgyalásaival kivárja a számára kedvező pillanatot, amikor nyilvánosságra hozhatja a kulisszák mögötti megbeszélések tényét, hivatkozva arra, hogy íme, a két fél már rég nem zárkózik el a megegyezéstől (ami természetesen a román kormány számára jelent diplomáciai sikert).

Ilyen alkalom most Románia kilátásba helyezett Európa Tanácsba való felvételének közelgő pillanata.

Sokak megfogalmazzák a kérdést, jóhiszeműen járt-e el a három érintett politikus. Van olyan nézet, mely szerint a jóhiszeműség nem menti azt a mulasztást, ami abban áll, hogy a politikusok nem ellenőrizték a „közvetítő” amerikai fél tárgyalásokon való részvételének hátterét. Ma már ugyanis nyilvánvaló ténynek számít – amerikai közleményekből –, hogy a PER nevű szervezet a román kormány immár két évvel ezelőtt indított kezdeményezésére jött létre, és vállalta az úgymond közvetítést. Minderről lásd az Orient Express következő számában megjelenő Hámos László-interjút is.

• Külföld