Ha valaki, ha valami: Sherlock Holmes csakugyan utolérhetetlen, de elérhető. Kivétel a londoni Sherlock Holmes Hotel a Baker Streeten; már legalább nekem, az árai miatt. De ha egyszer itt van a csudálatos Raymond Smullyan könyve: The Chess Mysteries of Sherlock Holmes…! S magammal hurcolhatom boldog-boldogtalan helyekre, mint egykor, vagy majd talán egykor megint, dr. Jekyllt és Mr. Hyde-ot. Dublinben, a Szent Péterhez címzett fogadó ablakán kinézve – azóta is kedveske lovam Sir Peter Lely; meg a Szent Péter fogadót is azért választottam, mivel a vak Pipi Néninknek állítólag egy főpincér barátja van a túlvilágon, egy Makk Kilences nevű kertvendéglő lugasában eteti őt ez úr –, asztalomon a retrográd sakkfeladványok páratlan eleganciájú könyve… s mit látok? Szemközt egy pub: Sir Arthur Conan Doyle!
Így megy hát a világ, de úgy is, hogy örök visszatérések vannak, s mert a detektívesdi múlhatatlan divat, a New York-i Columbia Egyetem filozófiai-logika professzorának könnyen eszébe juthatott a pipás angol úriember. Retrográd: azt jelenti, hogy visszakövetkeztetéses.
Világos, hogy a feladványok úgy vannak megszerkesztve, hogy a táblán álldogáló hét-nyolc báb helyzetéből egyértelműen kiderüljön – az ámuló Watson leesett álla „előtt”, finoman kacifántos, brit klubvilágbéli „dumák” után –, mi történt tizenhét lépéssel korábban az e4 mezőn… a félrelökött gyalog c3-on vagy d4-en áll-e valójában… sáncolhat-e sötét, s ha igen, melyik oldalra… igen, s ez utóbbi állás olyan, hogy gyalogok sincsenek már, egy futó lötyög valahol, a másik félnek királya, huszárja, mit tudom én, miféle „alig mije” van. Lady Ashleyk és Sir Palmerstonok tünedeznek fel a patinás, képzeletbeli londoni sakk-klubokban… monokrom partik zajlanak – ahol a bábok nem hagyhatják el alapszínüket a táblán –, Holmes sikert sikerre halmoz, képtelen állásokat „lel”, közben a halhatatlan amerikai, Sam Loyd zsenijét is használja, természetesen Smullyan professzor úr lábjegyzettel vall erről. A pipafüstben fények gyúlnak, filozófiai igazságok hangzanak, s az egész valami oly kedves hangnemben zajlik, annyira bűvöletté-stilizáltan, hogy az ember csak visszavágyódni tud.
Fantasztikus dolgokat tudunk meg – de alapjában az életről. Holmes bebizonyítja, hogy igen gyakran csak akkor állapíthatjuk meg, mi van „most”, ha tudjuk, mi lett „aztán”. Például folytatható volt-e a parti… vagy történt-e „underpromotion”, azaz a marsallbotos gyalog nem vezérré, hanem futóvá változott, ilyesmi. Értesülünk róla, hogy a sakk ősidei szabályzata szerint világos éppenséggel sötét huszárra is válthatta a 8. vonalat elérő gyalogját, vagy fordítva… a jó cél, pl. a matt érdekében. Valóban ismeretelméleti, tárgy-szemantikai gond, sáncolhat-e sötét, ha vezérbástyája a helyén áll, tudjuk róla azt is, nem lépett, de ez tkp. egy világos gyalogból lett bástya. Mozdult-e „az” a bástya, amelyikkel sötét sáncolna? S ezekre a kérdésekre, vadregényesen vissza is tér a szerző, ill. Holmes, a könyv második felében, amikor Marsion kapitány „kincses szigetére” hajóznak már, hogy a gaz Moriarty, az ősi ellenség csapdáját felfedjék, a mesés vagyont megleljék, és a többi, s a hajón nyilvánvalóan minden második szép hölgy és előkelő úr sakkozik, elefántos sakk-készletek bukkannak fel, a múlt kísérletei tünedeznek elő, gyilkosság esik… de mindez úgy, ahogy az ember még a mamája mozijában álmodta. S közben egyre élesedik, néha bágyad, saját korlátaira ébred elmém.
(Magam azt az aforizmát alkottam: tessék, ezért törik bele sokak bicskája az én némely könyvembe is a felén túl, vagy bárhol – ááá, ha én ezt a „tökvilágos” Smullyan egyetemi tanár sem tudom követni egy ponton túl, hiába van velem a könyv vagy tizedszer, ír, francia, német és osztrák földön… leállok, egyszerűen, mert hiányoznak kapacitásaim.)
Ha szerzői jogok kérése nélkül reprodukálok itt pár feladványt – néhány mókás könnyebbet, megfejtéssel, s egy nehezebbet, hogy majd a Beszélő következő számában álljon itt a megoldás –, azért teszem, mert ezt a könyvet, akármi „véráldozattal” is, szívesen lefordítanám. Már csak azért is, hogy a magasabb képesítést igénylő második részen átvágjam magam. De addig – esküszöm, mulattatóbb, könnyekig-elmét-meghatóbb, hű-társabb könyvet keveset olvastam! – hurcolom magammal a csuda kis fél-szakmunkát, Wittgenstein Tractatusa, Jegyzetei és Szép Ernő gyűjteményese, no meg a gyarapodó angol–ír-földi lóverseny tudományom mellett, s ez bőven elegendő szellemi élvezet. Mert mit mond Holmes? Ha a lehetetlen megoldásokat kizártuk, bármily képtelennek tűnjék is fel az egyetlen megmaradó változat, bármennyire a feje tetején álljon a világ attól, az lesz az igazi. A világ eléggé a feje tetején tud állni – nekem is, mindenben –, mégis, mondom, már csak madaraim fotóit kell ideszámítanom, Fő-medvémék figurácskáit, és… mi is a megoldás?
Sáncolhatok? Bizony, néha úgy elbújnék, csak nem tudom, bástyámat nem világos hozta-é be… vagy a parti nem monokrom volt netán, mikor is a futó azért nem állhat a3-on, mert…
Na, de kellett nekem egyszer azt mondanom, hogy mikor a bethlehemi istállóból az a kis jószág kinéz, az annyi, mint Hc3? Üdvözlet, kedves Raymond Smullyan, szeretettel köszönt a szegényebbik rokon!
Egy kis tréfa
(Bagatellek Raymond Smullyan könyvéből)
Sherlock Holmes megtréfálja a kedves Palmerston fivéreket. Az alábbi állást teszi eléjük, közölvén: világos lép – és mattot ad. (1. ábra)
A fivérek képtelenségnek vélik a dolgot. Nagy mulatság, hogy kiderül: sötét és világos épp „ellenkező irányban megy”, mint hinnők. De hát nem vitás, a világos király és vezér máskülönben nem cserélhetett volna helyet. Ekképp világos huszár f6-ra üt, és matt.
A fivérek erre tréfálják vissza Holmest, bonyolult feladvánnyal „kedveskednek” neki, „sáncolhat-e” sötét etc. – s Holmes sehogy sem tudja megoldani a rejtélyt. Hohó, „mindössze” azt nem látta, hogy a világos király nem volt feltéve a táblára!!
– Az állásról tudni kell, hogy sem világos, sem sötét nem ütött utolsó lépésével. Sötét lép. A kérdés az, sáncolhat-e. (2. ábra)
Robert Palmerston végzett elsőül a probléma megoldásával, takarosan össze is foglalta az eredményt:
– Világos utoljára nem az f3-on álló gyaloggal lépett, mert akkor ütött volna. De a bástyával sem, mert e1-en előtte sakkot adott volna a sötét királynak. Tegyük fel, a világos király lépett utoljára. Nem ütött, tehát a sötét bástya h8-ra lépve adta a sakkot. Ha ez így igaz, sötét nem sáncolhat. Mármost mi van akkor, ha világos az utolsó lépésével – sáncolt? Mi lehetett akkor sötét utolsó lépése annakelőtte? Ha a királlyal vagy a bástyával lépett, nyilvánvaló, hogy nem sáncolhat. Nem léphetett azonban a futóval, mert akkor világosnak nincs előző lépése. Tegyük fel, sötét a gyaloggal lépett. Akkor előtte világos f3-ra ütött a gyaloggal. Viszont így a sötét futó csak akkor kerülhetett d1-re, ha egy sötét gyalog elérte az alapsort – és futóvá változott! Viszont így a d7-ről érkező gyalognak át kellett haladnia a d2 mezőn, ahonnét sakkot adott a világos királynak. Tehát a világos király – lépett. S így világos utolsó lépése nem lehetett az, hogy sáncol.
– Összegezve: ha világos utoljára a királlyal lépett, sötét bástya sakkot adott, tehát lépett, sötét nem sáncolhat. Ha világos utolsó lépése a sáncolás volt, nyilvánvaló, hogy sötét utoljára vagy a királlyal, vagy a bástyával lépett, s így szintén nem sáncolhat.
Ezután Holmes a következő problémával állt elő: (3. ábra)
– Ebben az állásban azt kell bizonyítani, hogy világos nem sáncolhat. A bizonyítás meglehetősen egyszerű, de azt hiszem, az ok, amiért világos nem sáncolhat, meg fogja lepni Önöket!
Hivatkozott cikkek
- Sport [7]