Skip to main content

Sherlock Holmes sakkrejtelmei

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat


Ha valaki, ha valami: Sherlock Holmes csakugyan utolérhetetlen, de elérhető. Kivétel a londoni Sherlock Holmes Hotel a Baker Streeten; már legalább nekem, az árai miatt. De ha egyszer itt van a csudálatos Raymond Smullyan könyve: The Chess Mysteries of Sherlock Holmes…! S magammal hurcolhatom boldog-boldogtalan helyekre, mint egykor, vagy majd talán egykor megint, dr. Jekyllt és Mr. Hyde-ot. Dublinben, a Szent Péterhez címzett fogadó ablakán kinézve – azóta is kedveske lovam Sir Peter Lely; meg a Szent Péter fogadót is azért választottam, mivel a vak Pipi Néninknek állítólag egy főpincér barátja van a túlvilágon, egy Makk Kilences nevű kertvendéglő lugasában eteti őt ez úr –, asztalomon a retrográd sakkfeladványok páratlan eleganciájú könyve… s mit látok? Szemközt egy pub: Sir Arthur Conan Doyle!

Így megy hát a világ, de úgy is, hogy örök visszatérések vannak, s mert a detektívesdi múlhatatlan divat, a New York-i Columbia Egyetem filozófiai-logika professzorának könnyen eszébe juthatott a pipás angol úriember. Retrográd: azt jelenti, hogy visszakövetkeztetéses.

Világos, hogy a feladványok úgy vannak megszerkesztve, hogy a táblán álldogáló hét-nyolc báb helyzetéből egyértelműen kiderüljön – az ámuló Watson leesett álla „előtt”, finoman kacifántos, brit klubvilágbéli „dumák” után –, mi történt tizenhét lépéssel korábban az e4 mezőn… a félrelökött gyalog c3-on vagy d4-en áll-e valójában… sáncolhat-e sötét, s ha igen, melyik oldalra… igen, s ez utóbbi állás olyan, hogy gyalogok sincsenek már, egy futó lötyög valahol, a másik félnek királya, huszárja, mit tudom én, miféle „alig mije” van. Lady Ashleyk és Sir Palmerstonok tünedeznek fel a patinás, képzeletbeli londoni sakk-klubokban… monokrom partik zajlanak – ahol a bábok nem hagyhatják el alapszínüket a táblán –, Holmes sikert sikerre halmoz, képtelen állásokat „lel”, közben a halhatatlan amerikai, Sam Loyd zsenijét is használja, természetesen Smullyan professzor úr lábjegyzettel vall erről. A pipafüstben fények gyúlnak, filozófiai igazságok hangzanak, s az egész valami oly kedves hangnemben zajlik, annyira bűvöletté-stilizáltan, hogy az ember csak visszavágyódni tud.

Fantasztikus dolgokat tudunk meg – de alapjában az életről. Holmes bebizonyítja, hogy igen gyakran csak akkor állapíthatjuk meg, mi van „most”, ha tudjuk, mi lett „aztán”. Például folytatható volt-e a parti… vagy történt-e „underpromotion”, azaz a marsallbotos gyalog nem vezérré, hanem futóvá változott, ilyesmi. Értesülünk róla, hogy a sakk ősidei szabályzata szerint világos éppenséggel sötét huszárra is válthatta a 8. vonalat elérő gyalogját, vagy fordítva… a jó cél, pl. a matt érdekében. Valóban ismeretelméleti, tárgy-szemantikai gond, sáncolhat-e sötét, ha vezérbástyája a helyén áll, tudjuk róla azt is, nem lépett, de ez tkp. egy világos gyalogból lett bástya. Mozdult-e „az” a bástya, amelyikkel sötét sáncolna? S ezekre a kérdésekre, vadregényesen vissza is tér a szerző, ill. Holmes, a könyv második felében, amikor Marsion kapitány „kincses szigetére” hajóznak már, hogy a gaz Moriarty, az ősi ellenség csapdáját felfedjék, a mesés vagyont megleljék, és a többi, s a hajón nyilvánvalóan minden második szép hölgy és előkelő úr sakkozik, elefántos sakk-készletek bukkannak fel, a múlt kísérletei tünedeznek elő, gyilkosság esik… de mindez úgy, ahogy az ember még a mamája mozijában álmodta. S közben egyre élesedik, néha bágyad, saját korlátaira ébred elmém.

(Magam azt az aforizmát alkottam: tessék, ezért törik bele sokak bicskája az én némely könyvembe is a felén túl, vagy bárhol – ááá, ha én ezt a „tökvilágos” Smullyan egyetemi tanár sem tudom követni egy ponton túl, hiába van velem a könyv vagy tizedszer, ír, francia, német és osztrák földön… leállok, egyszerűen, mert hiányoznak kapacitásaim.)

Ha szerzői jogok kérése nélkül reprodukálok itt pár feladványt – néhány mókás könnyebbet, megfejtéssel, s egy nehezebbet, hogy majd a Beszélő következő számában álljon itt a megoldás –, azért teszem, mert ezt a könyvet, akármi „véráldozattal” is, szívesen lefordítanám. Már csak azért is, hogy a magasabb képesítést igénylő második részen átvágjam magam. De addig – esküszöm, mulattatóbb, könnyekig-elmét-meghatóbb, hű-társabb könyvet keveset olvastam! – hurcolom magammal a csuda kis fél-szakmunkát, Wittgenstein Tractatusa, Jegyzetei és Szép Ernő gyűjteményese, no meg a gyarapodó angol–ír-földi lóverseny tudományom mellett, s ez bőven elegendő szellemi élvezet. Mert mit mond Holmes? Ha a lehetetlen megoldásokat kizártuk, bármily képtelennek tűnjék is fel az egyetlen megmaradó változat, bármennyire a feje tetején álljon a világ attól, az lesz az igazi. A világ eléggé a feje tetején tud állni – nekem is, mindenben –, mégis, mondom, már csak madaraim fotóit kell ideszámítanom, Fő-medvémék figurácskáit, és… mi is a megoldás?

Sáncolhatok? Bizony, néha úgy elbújnék, csak nem tudom, bástyámat nem világos hozta-é be… vagy a parti nem monokrom volt netán, mikor is a futó azért nem állhat a3-on, mert…

Na, de kellett nekem egyszer azt mondanom, hogy mikor a bethlehemi istállóból az a kis jószág kinéz, az annyi, mint Hc3? Üdvözlet, kedves Raymond Smullyan, szeretettel köszönt a szegényebbik rokon!

Egy kis tréfa

(Bagatellek Raymond Smullyan könyvéből)

Sherlock Holmes megtréfálja a kedves Palmerston fivéreket. Az alábbi állást teszi eléjük, közölvén: világos lép – és mattot ad. (1. ábra)




A fivérek képtelenségnek vélik a dolgot. Nagy mulatság, hogy kiderül: sötét és világos épp „ellenkező irányban megy”, mint hinnők. De hát nem vitás, a világos király és vezér máskülönben nem cserélhetett volna helyet. Ekképp világos huszár f6-ra üt, és matt.

A fivérek erre tréfálják vissza Holmest, bonyolult feladvánnyal „kedveskednek” neki, „sáncolhat-e” sötét etc. – s Holmes sehogy sem tudja megoldani a rejtélyt. Hohó, „mindössze” azt nem látta, hogy a világos király nem volt feltéve a táblára!!

– Az állásról tudni kell, hogy sem világos, sem sötét nem ütött utolsó lépésével. Sötét lép. A kérdés az, sáncolhat-e. (2. ábra)




Robert Palmerston végzett elsőül a probléma megoldásával, takarosan össze is foglalta az eredményt:

– Világos utoljára nem az f3-on álló gyaloggal lépett, mert akkor ütött volna. De a bástyával sem, mert e1-en előtte sakkot adott volna a sötét királynak. Tegyük fel, a világos király lépett utoljára. Nem ütött, tehát a sötét bástya h8-ra lépve adta a sakkot. Ha ez így igaz, sötét nem sáncolhat. Mármost mi van akkor, ha világos az utolsó lépésével – sáncolt? Mi lehetett akkor sötét utolsó lépése annakelőtte? Ha a királlyal vagy a bástyával lépett, nyilvánvaló, hogy nem sáncolhat. Nem léphetett azonban a futóval, mert akkor világosnak nincs előző lépése. Tegyük fel, sötét a gyaloggal lépett. Akkor előtte világos f3-ra ütött a gyaloggal. Viszont így a sötét futó csak akkor kerülhetett d1-re, ha egy sötét gyalog elérte az alapsort – és futóvá változott! Viszont így a d7-ről érkező gyalognak át kellett haladnia a d2 mezőn, ahonnét sakkot adott a világos királynak. Tehát a világos király – lépett. S így világos utolsó lépése nem lehetett az, hogy sáncol.

– Összegezve: ha világos utoljára a királlyal lépett, sötét bástya sakkot adott, tehát lépett, sötét nem sáncolhat. Ha világos utolsó lépése a sáncolás volt, nyilvánvaló, hogy sötét utoljára vagy a királlyal, vagy a bástyával lépett, s így szintén nem sáncolhat.

Ezután Holmes a következő problémával állt elő: (3. ábra)




– Ebben az állásban azt kell bizonyítani, hogy világos nem sáncolhat. A bizonyítás meglehetősen egyszerű, de azt hiszem, az ok, amiért világos nem sáncolhat, meg fogja lepni Önöket!












































Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon