„Nehéz feladat ez számomra, gyerekorvos vagyok – mondja Őry Imre SZDSZ-es alpolgármester, aki a nyolcvanas években még az Egészségügyi Minisztérium gyermekvédelmi osztályát vezette. – De ha a várost meg akarom védeni, és a gyerekeket meg akarom menteni, akkor ki kell őket lakoltatnom.” Szívélyes ember, nem zökken ki nyugalmából. „Újpest megoldotta ezt a kérdést.” Őry érezhetően rokonszenvezik a szomszédos kerület gyakorlatával „Drágába van nekik, mert kutyás, gumibotos őrök feladata a járőrözés, de ha a vagyonvédő szolgálat nem teszi ki időben az önkényeseket, neki kell állni a perköltségeket.”
Rákospalotán korábban nem voltak kilakoltatások, a mostani önkormányzat újoncai viszont precedenst akarnak. Abbahagyni a korábbi megértő gyakorlatot, arra hivatkozva, hogy ellenkező esetben megnőhet az illegális beköltözések száma. Az önkényesek kilakoltatása „elvi kérdés”, amit sem lakás, sem ingatlangazdálkodási szempontok nem indokolnak. A családok üresen álló vagy bontásra kijelölt lakásokba költöztek be, kétségbeesett lépésük nem keresztezte egyetlen igénylő lakáshoz jutását sem. Ha a kiürített házakat végül lebontják, a telkek hasznosítása vagy értékesítése minimális bevétellel kecsegteti az önkormányzatot. A most kezdődő – harmadrészt kerületi forrásból megvalósítandó – csatornaépítés; egy majdani gázbevezetés talán majd valamikor felértékeli a területet, ebben a ciklusban azonban az önkormányzatnak nincsenek rehabilitációs vagy fejlesztési tervei a környéken. „Szanálásra csak annyi pénzünk van, hogy lebontjuk, ami összedől” – mondják a kerület vezetői. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy életveszélyessé nyilvánítják azokat az épületeket, amelyek bontását kifizetődőbbnek ítélik, mint karbantartását.
A Radda Barnen utcai „squattolt” épület semmiben sem üt el a környező „öreg-palotai belváros” földszintes házaitól. A műszaki szakvélemény megállapította, hogy felújítása aránytalanul sokba kerülne – az önkormányzat vezetői így életveszélyre hivatkozva megerősítették a korábbi bontási határozatot. Ha ez az épület valóban életveszélyes, akkor akár egész Öreg-Palotát bontani kezdhetnék.
Az öreg-palotaiak tartós ideiglenességre rendezkedtek be; a környéken negyven éve megállt az idő: több évtizedes építési tilalom akadályozott meg minden felújítást – a beláthatatlan jövőre ígért „nagy” fejlesztés jegyében. Életük lepergett, a majdani változás – fejlesztés, vagy szanálás, egyremegy – történelmi léptékű perspektíva maradt. A kerület másik részén „zöldmezős beruházásként” felépült egy ötvenezres panelváros, de a régi Palota ma is az 1920-as évek hangulatát idézi.
Az önkényesek is tartós ideiglenességre rendezkedtek be – valahogy így akartak otthonra lelni. A szoba-konyhás lakásokat úgy, ahogy rendbehozták – egyikük fürdőszobát is épített –, a gyerekek a szomszédos iskolába járnak. Nem hitték, hogy bajuk eshet.
A Polgármesteri Hivatalban is lassan telik az idő. Öt éve határoztak a Radda Barnen u. 39 sz. ház lebontásáról, két évre rá kezdték el a bérlők „kihelyezését” más lakásokba; tavaly nyáron értesítette a lakásiroda a Palota Holdingot – az egykori IKV jogutódját –, hogy mindenkit elhelyeztek, kezdhetik a bontást. A Palota Holding munkatársai öt családot találtak a házban. „Jé, maguk itt laknak – csodálkoztak –, hát pakoljanak, mert hétfőn bontjuk a házat”. Később megjelentek a gyámiroda munkatársai, mondván, hogy aki esetleg kéri, annak szívesen elviszik a gyerekét. Hétfőn Czibik Tamás polgármester értesült a történtekről, ő is a helyszínre sietett. Leállította a bontást, elrendelte a műszaki felülvizsgálatot és ígéretet tett a családok helyzetének méltányos rendezésére.
„A polgármester megszánta őket – emlékszik Őry, akit decemberben választottak meg szociális ügyekért felelős alpolgármesterré. – Rossz lépés volt.” Az alpolgármester tavaszra elérkezettnek látta az időt a probléma végérvényes rendezésére. A szánalom helyett határozott cselekvési programjában bízott. „Nem vállalhatja Palota, hogy idejönnek Szabolcsból a munkanélküliek. Némelyikük húsz-harmincezer forintot is fölvesz az önkormányzattól: szociális, gyermeknevelési segélyt, lakhatási támogatást, jövedelempótló támogatást. Azért, mert ellopták egy lakásunkat.” Az önkényesek – mivel nem bejelentett kerületi lakosok – valójában egy fillért sem kapnak Rákospalotától. Az önkormányzat 18 ügyet „peresített”, bíróságtól kérve a jogcím nélküliek kilakoltatását. „A többiek talán elmennek maguktól.”
Őry nem akarta sorsukra hagyni az önkényeseket. Levelet írt szülőfalujukba – például Tiszakarádra –, hogy fogadnák vissza a kilakoltatottakat. Néhány jegyző válaszolt is: „Szeretettel várják őket viszza. Ők oda kell, hogy hazamenjenek.” „Tiszakarádon éheztünk” – meséli egy háromgyerekes asszony. Férje kőműves, Budapesten tavasztól őszig szépen keres. Többször felajánlotta, hogy egymaga elvégzi az épületszerkezeti javításokat. Ő épített fürdőszobát a lakásába. „Különben őket sajnálom a legjobban – kedélyeskedik az alpolgármester –, ők legalább rendbetartják a lakást.”
Van, aki pokollá vált házassága elől menekült ide, őket a tervek szerint visszahelyezik oda, ahonnan jöttek. És ha nem mehetnek? „Két gyerekkel jöttem el Pestlőrincről, a férjem ütött, vert – veszi át a szót a szomszéd lakásban élő asszony. „Szeretném a gyerekeimet felnevelni. Ha kitesznek, a kislánynak is el kell mennie az iskolából, pedig nagyon jó tanuló. A férjemhez én nem mehetek vissza, élettársával él.” „Akkor nincs más hátra, a gyerekeket állami gondozásba vesszük” – mosolyog Őry.
A rákospalotai kilakoltatás szokványos történet. Az önkormányzat úgy vélte, ha nem indít látványos akciót, akkor a brutális gyakorlatot folytató szomszédos Újpestről óhatatlanul is Rákospalotára jönnek az onnan kiűzött hajléktalanok. Őry Imre még azt is híreszteli – lapunknak is elmondta –, hogy Újpesthez hasonlóan Rákospalotán is őrző-védő szolgálatot bíznak meg azzal, hogy rövid úton tegye ki a hivatlan jövevényeket. A valóságban a testület nem szavazta meg az erre a célra kért hárommillió forintot.
Az önkényesek kiköltöztetésével azonban elenyészik a kézenfekvő megoldás lehetősége, hogy tudnillik felújítási kötelezettség mellett eladják, vagy bérbe adják a szóban forgó lakásokat az évek óta benne élő családoknak. Czibik Tamás sejtetni engedi, hogy a hivatal végül nem Őry Imre szellemében fog eljárni, és a családok többségét igyekeznek majd határozott idejű szerződéssel szükséglakásokban elhelyezni. Csakhogy ezáltal az önkormányzat saját csapdájába esik: ahelyett, hogy megszabadítaná az illegális beköltözőket az „önkényes” címke jelentette bizonytalanságtól – és a kerületet a problémától –, állandósítja a tisztázatlan helyzetű csoport jelenlétét Rákospalotán. És mellesleg tönkreteszi 18 család életét.
Hivatkozott cikkek
- Belföld [7]