Éjszaka van. Kinn ülök a konyhában, újsághalom közepette. Mostanában már csak havonta egyszer futom át őket, épp elég az is.
Hogy a „győzelem” szót miért tettem idézőjelbe, annak két nyomós oka is van. Egyrészt arról a bizonyos „győzelemről” van szó, amelyet már számtalanszor beígért Gracsov tábornok, ám az idestova hatodik hónapja tartó új kaukázusi háborúnak nemhogy a végét nem látni, de még dühödtebben ontják a lövedékeket a Groznij határában telepített „Grad”-ok és „Uragan”-ok: a katonák szerint a rakétatámadás célpontja a csecsen fővárostól 40-50 kilométerre húzódó kiterjedt erdőség, ahol, orosz információk szerint a Dudajev-hű fegyveresek rejtőznek.
A másik „győzelem”, a hányingerkeltő birodalmi pompával megünnepelt május 9-e, amelynek visszhangjával még mindig tele van az orosz sajtó, de maradandó nyoma, az emlékmű-gigászokon kívül, már alig. Pedig hogy kiglancolták Moszkvát erre a napra, Luzskov polgármester még az utcákat is feltakaríttatta. De hogy meddig tart ez a Moszkvában oly szokatlannak számító tisztaság, könnyű megmondani.
Míg Luzskov sepertetett, a többi nagyfőnök sem tétlenkedett. Gracsov hadügyminiszter például felajánlotta a kínaiaknak, hogy „legyünk barátok, próbáljuk együtt megoldani a nemzetbiztonsági kérdéseket”. A kínaiak hajlongtak, mosolyogtak, de a „közös biztonságból”, köszönik, nem kérnek: nem lépnek be semmiféle blokkba, szövetségbe. (Ami Gracsovnak nem sikerült, sikerült az újorosz üzletembereknek: a napokban foglaltak le a moszkvai reptéren egy hatezer darabos, kínai eredetű, hamisított Reeboek-tornacipő-szállítmányt – az orosz–kínai barátság nagyobb dicsőségére.)
Csernomirgyin miniszterelnök sem ült mostanában ölbe tett kézzel. Nem elég, hogy ott a házépítés gondja – egy-egy villácskát emeltet épp két fiacskájának, bár váltig állítja, alig jön ki elsejéig a kormányfői apanázsból –, most ráadásul az álnok orosz Állami Duma nem átallott az igazságügy-minisztériumhoz fordulni: le akarják állíttatni az újonnan gründolt „állampárt”, a Csernomirgyin vezette jobboldali „Otthonunk – Oroszország” párt bejegyzését. Kiderült ugyanis, hogy üzemekben, gyárakban toborozzák a tagokat, hoznak létre pártalapszervezeteket, ami törvénybe ütközik.
Ivan Ribkinnek, aki a szimmetria kedvéért a baloldali állampárt szervezésével foglalatoskodik, már felépült a háza, csak a berendezés hiányzik: a napokban nyilvánosságra hozott vádak szerint amerikai körútjáról hazatérőben kidobáltatta az állami repülőgépből a humanitárius segélynek szánt bébipüréket, s a Sam bácsinál frissen beszerzett vadonatúj bútorokat pakoltatta be a helyére.
Ha a „bossok” köpnek a politikára, miért lenne ez másképp az egyszerű hétköznapi halandóknál? Élik világukat – na és? Jól teszik. Lapozom a hirdetéseket: Rokonszenves fiatal lány megismerkedne 26 évesnél idősebb, 170 cm-nél magasabb, jómódú, elbűvölő, intelligens tatár férfival. – Szimpatikus üzletember magával vinne délvidéki útjára két játékos macskát – „Jó barátnők előnyben” jeligére a kiadóba.
De hát miért is ne lazíthatnának kicsit, mikor annyi gondjuk-bajuk van. A napokban például a szép emlékű Népgazdasági Kiállítás gáz- és olajipari pavilonja előtt barátom szeme láttára került sor egy újabb „leszámolásra”: az egyik sebesült „üzletembert” Grand Cherokee-n szállították el harcostársai. Mint egy rémregényben.
De sebaj, nem messze tőlünk, Kazahsztánban már javában tart a kábítószerszezon: virágzik a mák, zöldell a marihuána. Csak szegény volt litván testvéreink maradnak ki a jóból: a nép körében csak „szódadiktátorként” emlegetett, feledhetetlen Gorbi módszerét felelevenítve, szesztilalmat („száraztörvényt”) vezettek be: tilos házi bort és zugpálinkát árulni, tilos az alkoholt reklámozni, ünnepnapokon meg végképp nem lehet semmiféle szeszt forgalmazni. Már szervezik is a legközelebb eső orosz falvakba a szesztúrákat, s nyilván pillanatokon belül kialakul az orosz–litván szesztestvériség, miként már létezik az orosz–belorusz túrószövetség is, ahogy a két állam közti, újsütetű „gazdasági uniót” becézik, a moszkvai Belorusz pályaudvar előtt tejfelt, túrót, krumplit áruló parasztokra utalva… A volt szovjet tagállamok lassan olyannyira közel kerülnek Oroszországhoz, hogy előbb-utóbb a most használatos idétlen „Közel-Külföld” elnevezésre se lesz szükség…
Hajnalodik. Hortyogok az újságkupacon, könyökömmel lelököm az ébresztőórát. Masszív, ősszovjet darab, megússza a zuhanást, a mutató, hál’ istennek, vánszorog tovább…
Majd elfelejtettem a legnagyobb szenzációt: Alekszandr Bakajev, egy egyszerű feltaláló az uráli Perm városából, kifejlesztette a vízzel működő autómotort. A perspektívák óriásiak, de az alkotó még elégedetlen: „Higgyék el, húggyal megy majd csak igazán!” – biztosította az ünnepélyes bemutatóra egybegyűlteket.
Kinézek az ablakon, kukásautó csörömpöl, ma is elviszik a szemetet. Csak nem? Ezután ez tényleg mindig így lesz?
(Fordította Kiss Ilona)
Hivatkozott cikkek
- Külföld [7]