Krausz Jenő

Nyomtatóbarát változat

Aki kicsit is retteg a repüléstől, valószínűleg el tudja képzelni az utazó végtelen megkönnyebbülését, amikor több mint 12 órás repülés után végre valahára földet ér a gép. Különösen, ha a Korean Airlines gépéről van szó. Nem tévedt el az orosz légtérben, nem találták el a MIG-ek, nem robbantotta fel egy gyönyörű észak-koreai terrorista nő, mint 1986-ban. Miután békésen leszállunk a szögesdróttal és őrtornyokkal szegélyezett szöuli reptér betonján, a rendkívül alapos koreaiak, biztos, ami biztos, kifelé menet is ellenőrzik a kézicsomagokat. A hivatalnokok rövid konzultációja után a helyszínen is igaznak bizonyul a két ország közti vízum-mentesség.

No Homeless, No Topless

„Gazdasági csoda a Han folyó mentén” – így szokták tömören jellemezni a Koreai Köztársaságot. Annyi már a reptértől a szállodáig vezető út másfél órája alatt is kiderül, vad építkezés folyik mindenütt: út, ház, felüljáró épül Szöul-szerte, munkát biztosítva a lakosság zömének. A koreai gazdasági csodának köszönhetően tavaly mindössze 2,8% volt a munkanélküliségi ráta, s a gazdaságfejlődés egyéb mutatói is valóban impozánsak: a GDP az első 5 éves terv előtt, 1962-ben mindössze 2,3 milliárd USD volt, az egy főre eső összeg pedig összehasonlító árakon 87 dollár, 1993-ban viszont ugyanez az érték már meghaladta a 340 milliárd dollárt, egy főre pedig több mint 7,4 ezer USD-értékű nemzeti össztermék jutott. Az egykori kistigris mára már igazán nagyra nőtt: Korea több milliárd dollárt fektet be elsősorban Indokínában, Kínában. Taeho Bark, a koreai Nemzetközi Gazdaságkutató Intézet elnökhelyettese szerint Kelet-Közép-Európa nem tartozik a kedvelt befektetési helyek közé: Magyarország kicsi, ráadásul még kívül van a nagyobb piacot jelentő európai erődön, az Európai Unión is.

A koreai hivatalnokok szívesen magyarázzák hazájuk gazdasági fejlődését az 5 éves tervek sikerével, a nép hallatlan munkaszeretetével, munkabírásával, a jókor és jó feltételekkel nyújtott állami hitelekkel. Az eredmények valójában inkább a külföldi befektetéseknek és a japán háborús jóvátételnek köszönhetőek: ez utóbbiból épült fel például a hatvanas évek végén Pohanban a világ második legnagyobb acélműve, a POSCO. A sokáig és széles körben alkalmazott védővámok nagy része megszűnt, de azért ma sem tanácsos külföldi luxuskocsival villogni. Aki ilyet vásárol a hazai márkák helyett, biztosan számíthat az adóellenőrök látogatására. Ami a munkabírást illeti, a szöuli hivatalokban még estefelé is szinte mindenkit utol lehet érni. Amikor például az ulsani Hyundai gyárban éppen a három napja tartó sztrájk beszüntetéséről tárgyaltak, a szöuli központban még szombat este fél hatkor is alkalmazottakra leltem. A számítógépek mögé pillantva azért némileg csökkent a csodálatom: bonyolult gazdasági számítások helyett videojáték-figurák ugráltak a képernyőn…

A koreai átlagjövedelmek ezer dollár körül vannak, miközben a személyi jövedelemadó maximuma 15%, így kísérőnk, Kyoung kisassszony nem alaptalanul értetlenkedik a jövedelmek bruttó-nettó összegét firtató kérdéseink hallatán. Az átlag koreainak ugyancsak fogához kell vernie a wont (1 USD – 740 won), ha saját otthont akar a fővárosban: egy kisebb lakás ára is 300 ezer dollár körül mozog, sőt, a panelokban sem kérnek 3-4 ezer dollárnál kevesebbet egy négyzetméterért. Az igen magas lakásárak ellenére 10 nap alatt alig találkoztam hajléktalanokkal. Amilyen drágák a lakások, olyan olcsó a közlekedés: a gázolaj 200 wonba kerül, egy üveg whisky árából (kb. 40 dollár) pedig már egy belföldi repülőjegy is kijön.

De tettek róla, hogy ne alakuljon ki – legalábbis ne látsszon – a másik véglet sem: Szöulban van ugyan néhány kaszinó, de szigorúan csak a léha külföldiek számára. Vannak olyan helyek, főleg diszkók, ahová viszont a külföldit nem engedik be…

Az erotikus szórakozásra vágyó külföldi ugyancsak csalódik Szöulban: a demokratizálódási folyamat áldozatai lettek a korábban jól működő bordélyházak, sőt az erkölcscsőszi lendület bezáratta még a sztriptízbárokat is. A szöuli szállodaportás jobb esetben nem is érti, rosszabban vérig sértődik, ha valaki a könnyed éjszakai szórakozás lehetőségeiről faggatja. Kellő kitartással persze meg lehet találni mindazt, ami nincs és tilos: elég kitaxizni a város szélén lévő Miari szórakoztató negyedbe. A közbiztonság nagyon jó, így nyugodtan közlekedhetünk az éjszakai fővárosban. Az éjszaka kedves színfoltja a szondáztatás. A szonda szerepét egy pohár alakítja, amelybe nagyot kell lehelnie a gyanús sofőrnek, a becsaphatatlan műszer pedig a rendőr jó szimata. A bűnösre viszont akár börtönbüntetést is kiszabhatnak.

Könnygázos demokrácia

Nappal a kormányépületek előtt párosával masíroznak a rohamrendőrök, ám fényképezni szigorúan tilos őket: amint felemeltem a gépem, máris ott termettek az ugyancsak ott cirkáló cserkészruhás ifjak. Rohamrendőrök a város más pontjain is vannak: a kivezényelt személyi állomány sorkatonai szolgálatát tölti tömegoszlatással. A helyiek állítólag ezt már megszokták: a rohamrendőrség egyik hadnagya szerint ma sokkal jobban viszonyulnak hozzájuk, mint mondjuk 10 éve, a demokratizálás hajnalán, mely különben is nagyon jó úton halad.

A rohamrendőrség bevetésére ottjártunkkor, május közepén épp nem a szinte szokásosnak számító diákmegmozdulás adott okot, hanem az ulsani Hyundai-tüntetés: a sztrájkot az robbantotta ki, hogy a gyár vezetői szerették volna tovább növelni az amúgy is intenzív munka intenzitását. A roham-könnygáz azonban ezúttal csak akkor került elő, amikor a sztrájkolók segítségére siető szimpatizáns csapat – hagyományosan – utcakövekkel akarta megoldani a konfliktust; az összecsapás semleges nézői így megnyugodva konstatálták, hogy a demokratikus rohamrendőrség már korántsem olyan durva, mint elődje.

Chung Si Ahn politológusprofesszor is elégedett a demokratizálás menetével: szerinte míg 15 évvel ezelőtt egy 10-es skálán csak 3 pontot kaphatott, addig hét éve már 5-öt, manapság pedig már 7-et is megérdemel a Koreai Köztársaság. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy mind maga a skála, mind az osztályzók koreaiak. Chung Si Ahn professzor erősen túlzottnak találja az Amnesty International által nyilvánosságra hozott adatot is, mely szerint ma mintegy 200 politikai elítéltet tartanak fogva koreai börtönökben.

Előre az ötvenmillió felé

A politikai vezetők a két országrész békés újraegyesítését tartják az egyik legfontosabb feladatnak. A szöuli kormányban külön Egyesítési Minisztérium működik, amelynek vezetője automatikusan miniszterelnök-helyettes is, ugyanilyen rangja csak a pénzügyminiszternek van. Az újraegyesítésre még minimum 10 évet kell várni – véli egy tisztviselő, s a prognózist, ha más nem, az mindenképpen alátámasztja, hogy az északi és déli fővárost jelen pillanatban összesen 24 k-vonal köti össze, s ebből egyetlenegy található az Egyesítési Minisztériumban. Az ötvenes évek dizájnjában készült kurblis készüléket azonban hiába tekerik délen, Phenjanban még soha sem vették fel.

A távközléssel egyébként nem állnak ilyen rosszul: a mobil telefon ugyanúgy az utcakép része, mint mondjuk Szingapúrban. A tévé pedig igazán népszerű: még a szűk mellékutcában lévő cipőtisztító bódénak is elengedhetetlen kelléke. Presztízsét mi sem jelzi jobban, minthogy az Állami Televízió, a Korean Broadcasting System (KBS) székházában még egy egyszerű nemzetközi osztályvezető irodája is kétszer akkora, mint az Egyesítési Minisztérium szóvivőjének szobája. A helyi rossznyelvek nem véletlenül olvassák a KBS-t King-dom of Broadcastingnak. A két tv-csatorna összesen 5 ezer közalkalmazottat foglalkoztat, költségvetésük már 1992-ben is mintegy 500 millió dollár volt. A birodalom 12 külföldi tudósítóközponttal, továbbá 25 vidéki stúdióval rendelkezik. A műsorpolitika itt is a nemzeti identitás erősítését szolgálja: az egyes csatorna műsorának 87,1%-a, míg a szórakoztatónak titulált kettes 75,6%-ban sugároz saját gyártású műsorokat. Az ifjúság, bűnözés, párkeresés témája körül forgó sorozatok még nyelvtudás nélkül is felfoghatók; az idegen hatások ellen jól védett koreainak a japán tv-t kell néznie, ha például nyugat-európai vagy amerikai filmre vágyik. A reklámok teljesen uniformizáltak, legfeljebb a magánkonkurenciának van némi előnye: reklámozhatják például a hazai söripar kőbányai világos minőségű söreit.

Az általános koreai modernizálási láz még az evőeszközöket sem kímélte: a fapálcika – Kínától, Japántól eltérően – itt még az olcsó étkezdékben is fémből készül. Az amúgy oly dicséretes modernizálás, az őshonos délkelet-ázsiai „antiindividualizmussal” párosulva, egyre erősödő uniformizálódáshoz vezet: a koreai polgár még kirándulni is csoportosan megy, a csoportos és egyéni jegyek közti jelentős árkülönbség láttán maradék individualizmusáról is lemondva. Korea népessége töretlenül növekszik. A házasodási kedv igen nagynak tűnik: a hétvégeken a legváratlanabb helyeken bukkannak fel nyakatekert pózokban fényképeszkedő új házasok. A látványos gazdasági sikerek az élet minden területén újabb csúcsokra sarkallják a dél-koreaiakat. Szöul egyik legnagyobb főterén elektromos eredményjelző tábla tudósít a demográfiai helyzet pillanatnyi állásáról: ottjártamkor pontosan 44 902 091 koreai polgár élt a félsziget déli felén.

• Külföld