Az üt- és kt-választások május 26-án zárultak le, ám az összesített eredményekre még várni kell. Nem kétséges, hogy országosan és – ami most a vagyonosztozkodás miatt fontos – a legtöbb ágazatban a MSZOSZ, illetve a közszolgálatiaknál a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) arat. Országos szinten viszont – szemben a vállalati és ágazati megállapodások mechanizmusával – nincs törvényes előírás a szakszervezetek „reprezentativitásáról”. Nagy Sándor MSZOSZ-elnök a hat konföderáció között 1992. szeptemberben kötött megállapodást dörgölte egy nyilatkozatával a Liga meg a Munkástanácsok orra alá. Ennek egyik pontja szerint „a társadalombiztosítási önkormányzati, valamint az üt-választások ismeretében újra kell gondolni és módosítani az ÉT munkavállalói oldalának összetételét”.
Az MSZOSZ kétféle megoldásban gondolkodik, tudtuk meg Vágó János alelnöktől: a választás eredményei alapján vagy országos szinten is meghúzzák azt a szintet, ami fölött egy konföderáció „reprezentatív”, azaz részvételi jog illeti meg (Vágó: „Legyen ez mondjuk tíz százalék.”), vagy pedig „részvénytársaság-szerűén”, a támogatottságuk arányában szavazzanak a konföderációk a munkavállalói oldal álláspontjának kialakításakor.
Az üt-választásokon 1993-ban az MSZOSZ 72, az autonómok 19, a Liga 5-6, a Munkástanácsok 2-3 százalékot értek el. Az MSZOSZ gáláns volt, nem tüsténkedett az ÉT átalakításán, mert a hosszú huzavona után megtartott választások – különösen a tb-választások – az összes szakszervezetet együtt értékelték föl az MDF vezette kormánnyal szemben. Közelegtek a parlamenti választások, a szocialisták puhán, csendesen kampányoltak. Csak a SZEF-es Vadász János sürgette időnként a nagy közszolgálatis fórum, a KIÉT „újragondolását”. Két év alatt azonban sok minden megváltozott: MSZP vezette kormány van, viszont a társadalmi-gazdasági megállapodás kudarcba fulladt, és Bokros csomagjával jócskán szűkült az országos érdekegyeztetés tere. A torta kisebb lett; nem mindegy tehát, hányfelé kell szeletelni.
Mutatja ezt a Munka Törvénykönyve (mt.) módosítása körüli vita is. Eredetileg a konföderációk egy húron pendülve utasították el a kormány előterjesztését (Beszélő, márc. 16.). Az ÉT-ben ugyanis nem tudtak megegyezni a munkáltatókkal, akik szabadabb munkaidő-beosztást és nagyobb túlórakeretet (a mostani mt.-ben előírt évi 144 óra helyett 300 órát) követeltek. A kormány kompromisszumos javaslatot terjesztett be (például ha van kollektív szerződés, a túlórakeret akár 200 óra is lehet), ám a szakszervezetek hangoztatták: a kormány tervezete rontja a munkavállalói pozíciókat.
A kormány május közepére mégis összehívott egy ÉT-ülést, mert módosító indítványokkal még lehetett gyúrni egyet az mt.-n. A Liga, a Munkástanácsok, az autonómok meg az ÉSZT ettől közös nyilatkozattal zárkózott el, május 16-án azonban mégis összejött egy „konzultáció”, amelyen a minisztérium, a munkáltatók, az MSZOSZ, a SZEF és az ÉSZT vettek részt, a többi konföderáció tüntetően távol maradt – esetleg éppen néma jelenlétével adott ennek nyomatékot. Az itt született egyezség szerint, ha több munkáltatóra vonatkozó kollektív szerződés születik, a munkaadók nagyobb szabadságot kapnak a munkaidő-beosztásban, és a túlórakeret akár évi 300 óra is lehet. Az MSZOSZ-nek ugyanis érdeke az ágazati kollektív szerződés megkötése – amely fölértékeli ágazati szakszervezeteit (Beszélő, máj. 11.) – s reményei szerint az új szabályozás ösztönzi erre a munkáltatókat. Egy másik kompromisszum a szakszervezeti tisztségviselők munkaidő-kedvezménye tárgyában született meg. Eszerint a) a nagyobb üzemekben a szakszervezetisek kevesebb munkaidő-kedvezményt élveznek, mint eddig, viszont b) a munkaidő-kedvezmény (legfeljebb a keret fele erejéig) pénzben megváltható, azaz: ezentúl a munkáltatók apanázst adhatnak a munkaidőn kívül érdekeket védő szakszervezeteknek.
E hó elején a parlamentben simán át is ment a május 16-i egyezség, a módosító indítványok Nagy Sándor neve alatt futottak be. Igaz, az MSZOSZ elnöke most már nem erőltette azt a szakszervezete által korábban szorgalmazott módosítást, hogy a törvény fossza meg a munka egyes helyein működő kis, nem „reprezentatív” szakszervezetek aktivistáit a szakszervezetiseket megillető védelemtől. „Vannak helyek, ahol nekünk is szervezkednünk kell – mondja Vágó alelnök. – És persze nem lett volna célszerű újabb politikai vitát kavarni.”
A mostani ÉT tehát nyűg az MSZOSZ-nek, rendet kíván az oldalon belül. Hasonló cipőben jár a legnagyobb munkáltatói szervezet, a Magyar Gazdasági Kamara–Munkaadói Szövetség is. A mai konstelláció szerint azonban az oldalakon belül csak az ott ülők egyetértésével lehetne szelektálni, ami önellentmondás. Ezt csak fölülről, egy érdekegyeztetési törvénnyel lehetne föloldani. Ám – és itt a következő önellentmondás – a kormányzat nem akar ilyen törvényt az oldalak egyetértése nélkül.