A Demokratikus Charta történetével számos publikáció foglalkozott a közelmúltban. Kiemelkedett közülük Bozóki András elemzése a Beszélő f. év áprilisi számában. E sorok írói jó ideig érdeklődéssel és türelemmel vártak arra, hogy a Demokratikus Charta előzményei között a szerzőknek vagy hozzászólóknak eszébe jutnak az MDF egykori Budapesti Szabadelvű Körének kezdeményezései, de – úgy látszik – teljes fél évtized távlatából nem csak Bozóki András feledkezett meg róluk. Ezért a következőket fűzzük hozzá a Demokratikus Charta Bozóki által szolidan leírt történetéhez.
A Demokratikus Charta létrehozásában meghatározó mozzanatként munkáló „liberális minimum” elvét és követelményét Magyarországon először az MDF Budapesti Szabadelvű Köre, köztük e sorok írói fogalmazták meg 1990 végén, a taxisblokádot követő rendkívül kiélezett politikai helyzetben, amikor az MDF vezetői, tagsága, de Antall miniszterelnök is a blokádot puccsista szándékkal támogató magatartással vádolták az SZDSZ-t. E sorok szerzői „Weimar-effektus, magyar peronizmus vagy valami más?” című, Gádor Iván által közlésre vállalt kétrészes elemző cikkükben (Magyar Hírlap, 1991. január 31. és február 1.) mondták ki: „A liberális közmegegyezés minimumán (mostani kiemelés) alapuló, működő demokrácia egyszerre elengedhetetlen politikai, szociálpszichológiai és erkölcsi feltétele annak, hogy a hatékony inflációellenes gazdaságpolitika valósággá válhasson.” Az itt megfogalmazott liberális minimum kifejezést az SZDSZ nem sokkal későbbi, szombathelyi konferenciája országosan is ismertté tette. Mindez azt is bizonyítja, hogy a Demokratikus Charta születésének igazi kiváltó oka nem a Bozóki által középpontba állított (jóllehet a demokrácia híveit joggal alarmírozó és napjaink MDNP-jének örvendetesen változó, fejlődőképes álláspontjától valamelyest távol eső) Kónya-dolgozat, de az országot és az új demokráciát maradéktalanul megosztó taxisblokád volt.
A liberális minimum ezek után már egyre szélesebb körökben vitatott elvét teljes chartává először ugyancsak e sorok írói alakították (első fogalmazványát 1991 januárjában mutatták be a Szabadelvű Kör budapesti rendezvényén, végleges változata „A közmegegyezés Chartája” címmel a Kapu 1991 májusi számában jelent meg). Fontos részlete a Charta valóságos előtörténetének, hogy 1991. első felétől konzultatív jellegű megbeszélések folytak a liberális minimum és a Charta-gondolat további kiépítésének lehetőségéről az SZDSZ, az MSZP és a Szabadelvű Kör között.
Mindezek okán az MDF Budapesti Szabadelvű Köre – a történelmi folyamatot tekintve – a Demokratikus Charta szellemi előfutára, egyik ösztönzője volt. A Szabadelvű Kört e kezdeményezéseiben az a törekvés vezette, hogy a működő demokráciákban közhelynek tekinthető liberális minimum elvének érvényesítésével és valamennyi politikai tényezővel való elfogadtatásával ellene hasson az ország és a társadalom végérvényes politikai kettészakadásának. Öt év távlatából visszatekintve kimondhatjuk, hogy e vállalkozás nem járt sikerrel, a feladat ma is megoldásra vár.
Krasznai Zoltánt 1991 szeptemberében kizárták az MDF-ből. Kizárása elleni tiltakozás jeléül a kör két további alapító tagja, Kiss Endre és Ferenczi Sándor kilépett az MDF-ből. Ezzel a Szabadelvű Kör megszűnt létezni.
E sorok írói a Demokratikus Charta első, kibocsátó aláírói közé tartoztak, Krasznai Zoltán egyike volt a Charta első szóvivőinek.
Hivatkozott cikkek
- Visszabeszélő [7]