Az Úr ***-ik esztendejében a magyar művelődésügyi miniszter – ki tudja, milyen meggondolásból, talán viccből – jeligés novellapályázatot írt ki, amelynek első díja egy átlagos magyar novella piaci értékének pontosan tízmilliószorosa volt – forintban. Mivel a pályázat sem tartalmi, sem pedig terjedelmi korlátokat nem szabott, mintegy nyolcvanezer írás érkezett a bírálóbizottsághoz. A feldolgozásra és a győztes elbeszélés kiválasztására három hónap állott rendelkezésre. A minisztérium – alapos mérlegelés után – összesen húsz bírálót jelölt ki a héraklészi munkára, a bírálóknak tehát fejenként négyezer alkotással kellett megbirkózniok. Díjazásukra tízmillió forintot különítettek el a szegény sorsú vidéki tanítók nyugdíjalapjának terhére – ez az alap gyakorlatilag érintetlen maradt, hiszen a szegény sorsú vidéki tanítók közül egy sem érte meg a nyugdíjaskort.
Vendreczky Pongrác egyetemi docens könnyes szemmel olvasta a merített papíron érkező felkérést, hiszen a bruttó félmilliós bírálói díjazásból végre megvehette azt az áhított műfogat, amelyre évek óta gyűjtött. Vendreczkyre két okból esett a fensőbbség választása: egyrészt nem lépett be soha egyetlen pártba sem, másrészt minden párthoz szoros, személyes kapcsolatok fűzték. A jelölésnél természetesen tudományos tekintélye is sokat nyomott a latban. Competitív derogatívumok az emigráns hucul diskurzusban című legutóbbi kötetével kétségtelen hírnévre tett szert az irodalomtudomány berkeiben. Vendreczkynek ráadásul sem felesége, sem rokonsága, sem pedig háziállata nem volt, így semmiképp nem merülhetett fel vele szemben a befolyásolhatóság gyanúja. Márpedig erre a minisztérium igen nagy súlyt fektetett: a pályázat tisztaságát a Nepotizmusellenes Bizottság felügyelte, amelynek élén maga a miniszterelnök unokatestvére állott.
Vendreczky hamarosan át is vehette az összesen negyvenöt rá eső pályaművet – háromezer-kilencszázötvenötöt ugyanis a pályázati bizottság formai okokra hivatkozva eleve visszautasított. Az anyagot Vendreczky – gyakorlott kézzel – négy csoportba rendezte. Az első iratgyűjtőbe az a harminckét pályamű került, amely gyanúsan érthetőnek és olvasmányosnak bizonyult. E csoportból később Vendreczky – némi töprengés után – kiemelte az „Örvösgalamb” jeligéjű munkát, mert rémlett neki, hogy Kőszálinak, a Kossuth-díjas drámaírónak egykor valami hasonló volt a fedőneve a III/III-as ügyosztályon. A második dossziéba nyolc fiatal író opusza jutott: az ő prózájukat a bekezdések teljes hiányáról és a vonatkozó névmások újszerű alkalmazásáról lehetett felismerni. A harmadik csoportba az ítész három teljesen érthetetlen írást sorolt – mint nyilvánvalóan professzionális műveket. A negyedik csoportot két olyan pályamű alkotta, amelynek beküldője szabálytalanul felfedte kilétét: egyikük szerzője ugyanis – nyilván segítő szándékkal – a bekezdések elején, fettel gépelve, akrosztichonképpen közölte saját nevét – a novella címe, a félreértések elkerülése végett, Az első betűk!!! volt – a másik szöveget pedig olyan papírra printelték, amelyet vízjel gyanánt Dudás Aranka költőnő közismert intim anyajegyének lenyomata ékített.
A bírálók, előzetes megállapodás alapján, az egyes írásműveket egyestől ötösig osztályozták: a következő körbe azonban – mint azt a megállapodás titkos záradéka előírta – csak azok a pályaművek kerülhettek, amelyek nem osztályzatot, hanem „Bingó” jelölést kaptak. Vendreczky igyekezett méltányosan eljárni, az utolsó két csoportból behunyt szemmel rábökött kettőre, így választotta ki a négy „Bingó” jelölésű munkát. A jeligeboríték bontása, a csoportosítás, az osztályozás, valamint a rövid, de velős értékelések megalkotása nagyjából egyheti kemény munkával járt, még szerencse, hogy a novellák elolvasására nem kellett időt fordítani. Vendreczky egyébiránt az értékelésírás feladatát kifejezetten élvezte. Az idők során hihetetlen rutinra tett szert e téren, büszke volt rá, hogy bármely, mégoly ismeretlen tárgyról is képes szinte gondolkodás nélkül másfél ívet írni.
Miután a dobozokba rendezett és felcímkézett anyagot leadta, Vendreczky izgalommal várta a folytatást. A végső megbeszélésre azonban – csalódására – nem hívták meg: erre ugyanis csak a miniszter, a politikai államtitkár, a titkosszolgálat főnöke, az Országimázs Központ elnök-vezérigazgatója és Gyuricza Béla hadtápos őrnagy volt hivatalos.
Az ünnepélyes eredményhirdetésre azonban már Vendreczky is díszes meghívót kapott. Az eseményre a Parlament Brokát Termében került sor, összesen hatszáz vendég, a vízilabda-válogatott és a Budapesti Koncertzenekar részvételével. A győztes nevét maga a miniszter hirdette ki. Mindenki meglepetésére a tizenkilenc éves és teljesen ismeretlen ifj. Gyuricza Béla nyerte az első díjat s a vele járó nyitott, arany babérkoszorúval ékesített Alfa Romeo sportkocsit, amelyet a Magyar Honvédség hadtápparancsnoksága ajánlott föl az első helyezettnek. Vendreczky ugyan határozottan emlékezett, hogy Gyuricza írását annak idején a kidobandó pályaművek közé sorolta, ám az irodalmár most mégis büszkén húzta ki magát: hiszen mégis ő lehetett az, aki az ifjú Gyuricza győztes novelláját először nem tudta elolvasni. És hát ez is valami!
- Vendégkönyv [6]