Magyar László András

Nyomtatóbarát változat

Az Úr ***-ik esztendejében a magyar művelődésügyi miniszter – ki tudja, milyen meggondolásból, talán viccből – jeligés novellapályázatot írt ki, amelynek első díja egy átlagos magyar novella piaci értékének pontosan tízmilliószorosa volt – forintban. Mivel a pályázat sem tartalmi, sem pedig terjedelmi korlátokat nem szabott, mintegy nyolcvanezer írás érkezett a bírálóbizottsághoz. A feldolgozásra és a győztes elbeszélés kiválasztására három hónap állott rendelkezésre. A minisztérium – ala­­­pos mérlegelés után – összesen húsz bírálót jelölt ki a héraklészi munkára, a bírálóknak tehát fejenként négy­ezer alkotással kellett megbirkózniok. Díjazásukra tízmillió forintot különítettek el a szegény sorsú vidéki tanítók nyugdíjalapjának terhére – ez az alap gyakorlatilag érintetlen maradt, hiszen a szegény sorsú vidéki tanítók közül egy sem érte meg a nyugdíjaskort.

Vendreczky Pongrác egyetemi docens könnyes szemmel olvasta a merített papíron érkező felkérést, hiszen a bruttó félmilliós bírálói díjazásból végre megvehette azt az áhított műfogat, amelyre évek óta gyűjtött. Vendreczkyre két okból esett a fensőbbség választása: egyrészt nem lépett be soha egyetlen pártba sem, másrészt minden párthoz szoros, személyes kapcsolatok fűzték. A jelölésnél természetesen tudományos tekintélye is sokat nyomott a latban. Competitív derogatívumok az emigráns hucul diskurzusban című legutóbbi kötetével kétségtelen hírnévre tett szert az irodalomtudomány berkeiben. Vend­recz­ky­nek ráadásul sem felesége, sem ro­kon­sága, sem pedig háziállata nem volt, így semmiképp nem merülhetett fel vele szemben a befolyásolhatóság gyanúja. Márpedig erre a minisztérium igen nagy súlyt fektetett: a pályázat tisztaságát a Nepotiz­mus­ellenes Bizottság felügyelte, amelynek élén maga a mi­nisz­ter­elnök unokatestvére állott.

Vendreczky hamarosan át is vehette az összesen negyvenöt rá eső pályaművet – háromezer-kilencszázötvenötöt ugyanis a pályázati bizottság formai okokra hivatkozva eleve visszautasított. Az anyagot Vendreczky – gyakorlott kézzel – négy csoportba ren­dezte. Az első iratgyűjtőbe az a harminckét pá­lya­mű került, amely gyanúsan érthetőnek és olvasmányosnak bizonyult. E csoportból később Vend­reczky – némi töprengés után – kiemelte az „Örvösgalamb” jeligéjű munkát, mert rémlett neki, hogy Kőszálinak, a Kossuth-díjas drámaírónak egykor valami hasonló volt a fedőneve a III/III-as ügyosztályon. A második dossziéba nyolc fiatal író opusza jutott: az ő prózájukat a bekezdések teljes hiányáról és a vonatkozó névmások újszerű al­kalmazásáról lehetett felismerni. A harmadik csoportba az ítész három teljesen ért­hetetlen írást sorolt – mint nyilvánvalóan professzionális műveket. A negyedik csoportot két olyan pályamű alkotta, amelynek beküldője szabálytalanul felfedte kilétét: egyikük szerzője ugyanis – nyilván segítő szándékkal – a be­kez­dések elején, fettel gépelve, ak­rosztichon­képpen közölte saját ne­vét – a novella címe, a fél­reértések elkerülése végett, Az első betűk!!! volt – a másik szöveget pedig olyan papírra printelték, amelyet vízjel gyanánt Dudás Aranka költőnő közismert intim anyajegyének lenyomata ékített.

A bírálók, előzetes megállapodás alapján, az egyes írásműveket egyestől ötösig osztályozták: a következő körbe azonban – mint azt a megállapodás titkos záradéka előírta – csak azok a pályaművek kerülhettek, amelyek nem osztályzatot, hanem „Bingó” jelölést kaptak. Vendreczky igyekezett méltányosan eljárni, az utolsó két csoportból behunyt szemmel rábökött kettőre, így választotta ki a négy „Bingó” jelölésű munkát. A jeligeboríték bontása, a csoportosítás, az osztályozás, valamint a rövid, de velős értékelések megalkotása nagyjából egyheti kemény munkával járt, még szerencse, hogy a novellák elolvasására nem kellett időt fordítani. Vendreczky egyébiránt az értékelésírás feladatát kifejezetten élvezte. Az idők során hihetetlen rutinra tett szert e téren, büszke volt rá, hogy bármely, mégoly ismeretlen tárgyról is képes szinte gondolkodás nélkül másfél ívet írni.

Miután a dobozokba rendezett és felcímkézett anyagot leadta, Vendreczky izgalommal várta a folytatást. A végső megbeszélésre azonban – csalódására – nem hívták meg: erre ugyanis csak a miniszter, a politikai államtitkár, a titkosszolgálat főnöke, az Or­szág­imázs Központ elnök-vezérigazgatója és Gyu­ricza Béla hadtápos őrnagy volt hivatalos.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre azonban már Vendreczky is díszes meghívót kapott. Az eseményre a Parlament Brokát Termében került sor, összesen hatszáz vendég, a vízilabda-válogatott és a Budapesti Koncertzenekar részvételével. A győztes nevét maga a miniszter hirdette ki. Mindenki meglepetésére a tizenkilenc éves és teljesen ismeretlen ifj. Gyuricza Béla nyerte az első díjat s a vele járó nyitott, arany babérkoszorúval ékesített Alfa Romeo sportkocsit, amelyet a Magyar Honvédség hadtápparancsnoksága ajánlott föl az első helyezettnek. Vendreczky ugyan határozottan emlékezett, hogy Gyuricza írását annak idején a kidobandó pályaművek közé sorolta, ám az irodalmár most mégis büszkén húzta ki magát: hiszen mégis ő lehetett az, aki az ifjú Gyuricza győztes novelláját először nem tudta elolvasni. És hát ez is valami!

• Vendégkönyv

• A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges