Jedwabne – egy ismeretlen kelet-lengyelországi kisváros – neve szinte egyik percről a másikra a világsajtó címoldalára került. Holott maga az esemény, amiről a lapok írnak, nem most történt, hanem hatvan évvel ezelőtt, 1941 nyarán. A zömmel zsidók lakta kisvárost egyetlen nap leforgása alatt a város nem zsidó, azaz lengyel lakói – nem minden német segédlet nélkül – különös kegyetlenséggel teljesen „zsidótlanították”. A hajdani pogromot annak idején, noha nem maradt titokban, a legutóbbi időkig mégis – a pártállami hatalom által is szorgalmazott -, jótékony feledés övezte. 1989-ben azonban megnyíltak az addig zárt archívumok, s előbb egy dokumentumfilmes, majd egy amerikai-lengyel történész könyve szembesítette a lengyeleket a keserű tényekkel.
Ma Lengyelország-szerte a nyilvánosság legkülönbözőbb fórumain hömpölyög a Jedwabne-vita, amely egy sor súlyos kérdést exponál, és amelyből alább megkísérlünk némi ízelítőt adni. Indokolhatja-e a nemzeti becsület óvása az egykori gyilkosok mentegetését? Nem az használ-e többet a lengyelség jó hírének, ha mindenekelőtt a tényekkel akar szembenézni, és elhatárolja magát az egykori bűnténytől? Egyáltalán, a nemzeti becsület-e ilyenkor a legfontosabb kérdés, vagy az igazság? És megtalálhatja-e az igazságot az, aki e politikailag-történelmileg oly kényes és bonyolult, ám erkölcsileg annál egyértelműbb ügyben azonnal a mások felelősségét firtatja? Jedwabne mai sajtója egyszerre szól múltról és jelenről, önismeretről és önáltatásról, szélsőséges indulatokról és józan reflexióról, a legforróbb lapok mégis azok, amelyeken az egykor történtek megelevenednek. Mindez kiderül az alábbiakból.
Összeállításunk élén Dawid Warszawski, a mai lengyel publicisztika egyik markáns egyénisége és erkölcsi tekintélye kap szót, aki fejtegetéseivel egy konkrét eseményhez – a lengyel katolikus egyház fejének hosszú időn át várt, március elején elhangzott nyilatkozatához – fűz észrevételeket, de írásának szellemi és erkölcsi horizontja messze e napi aktualitáson túl bontakozik ki, amikor rámutat az egész vita sarkalatos „igen-nem”-jére, tudniillik hogy a mellébeszélésnek és a struccpolitikának egyetlen lehetséges alternatívája a szembenézés és a katarzis.
- A Jedwabne-vita [8]