Skip to main content

A Jedwabne-vita


Lengyelország-szerte folyik a vita Jedwabnéról, ez az évtized legfontosabb vitája. Függetlenül attól, hogy hová vezet, ezután már semmi sem lesz ugyanolyan: se Lengyelország, se a lengyel viták, se a következő évtized. Attól tartok, hogy néhány fontos következtetést, sajnos, már el is hárítottunk magunktól. (...)

A politikusok reagálását és magatartását akár mérvadónak és kielégítőnek nevezhetnénk, ha csupán Jan T. Gross professzor könyvéről lenne szó.


Aleksandr Kwaśniewski köztársasági elnökkel beszélget Adam Boniecki és Krzysztof Burnetko


(...)

Elnök úr, ön bejelentette, hogy Jedwabnéba utazik a bűntény évfordulójára, és ott kér bocsánatot e gyilkosságért. Ugyanakkor kételyek merültek fel: nem úgy értelmezi-e a világ az államfő bocsánatkérését, hogy ezzel Lengyelország – éppen mint állam – elismeri felelősségét a zsidók lemészárlásában? Glemp prímás pontosan ezzel magyarázza azt a döntését, hogy nem vesz részt a jedwabnei ünnepségen.


Agnieszka Arnold, a Szomszédok című film rendezője


Van valami meglepő ebben a Jedwabne-ügyben: valahol az archívumokban hever egy papírlap – Szmul Wasersztajn jelentésére gondolok –, amihez valaki hozzájut, és elindul egy egész lavina. Ehhez a jelentéshez elsőként ön jutott hozzá tíz évvel ezelőtt. Mi volt az, amit keresett?

Filmet akartam forgatni a Ringelblum-archívumról, és akkor döbbentem rá, mit jelent egy papír, egy jelentés. Rájöttem, hogy azokat a papírhegyeket egyáltalán nem ismeri a világ. Ez teljesen új felfedezés volt.



Az alábbi cikk nem magyarázza el, mi történt Jedwabnéban 1941. július 10-én, csak egy sajátos forrás tartalmát vizsgálja. A Lomżában 1949-ben, a nyomozó tisztek, az ügyészek és a bíróság előtt tett vallomásokra gondolok, és arra, hogyan kezeli ezeket a forrásokat Jan T. Gross professzor Szomszédok című könyvében. (...)

Ebbe a cikkbe nem sűríthetek bele mindent, ami e sajátos dokumentumkezelés következménye. (...) De tehetek egy-két észrevételt, amely expressis verbis következik a Gross professzor által kulcsfontosságúnak tartott dokumentumokból.


Jan Tomasz Gross válaszol Pawel Wronski kérdéseire



Tomasz Strzembosz professzor a Rzeczpospolita hétvégi számában nyilvánosságra hozta az 1949-es Jedwabne-per azon tanúvallomásait, melyek amellett szólnak, hogy a németek követték el a gyilkosságot. Önnek pedig a szemére vetette, hogy tendenciózusan válogatta össze a tényeket, így akarván bebizonyítani, hogy a lengyelek követték el a bűntényt.

Felháborító ez az írás. Most dolgozom egy cikken, amelyben pontos választ adok Strzembosz professzor és a Życiében neki segédkező Piotr Gontarczyk kifogásaira. Véleményem szerint ezek a nagy felfedezések üres szavak.




Nem ismerem a dokumentumokat, amelyekből Strzembosz professzor válogatott, ezért nem is szeretnék hozzászólni a kérdéshez. Azt hiszem, bármiféle következtetés levonásával meg kell várnunk, hogy befejeződjék Nemzeti Emlékezet Intézete által folytatott ügyészi vizsgálat.

Véleményem szerint a Jedwabne-vitában két kérdés keveredik, amelyeket szigorúan szét kellene választanunk. Az egyik az erkölcsi probléma, osztozunk-e a felelősségben azért, ami hatvan évvel ezelőtt történt, ennek a kérdésnek az egyes emberek lelkiismeretében kell eldőlnie.



Mindenkinek a lelkiismeretére hallgatva kell eldöntenie, hogyan reagál a jedwabnei eseményekre.

Én ott leszek Jedwabnéban az emlékünnepségen, akkor is, ha egyedül megyek. De nem hiszem, hogy egyedül leszek ott. A történtek miatti bűntudattal utazom oda, pedig csak 1948-ban születtem.

Ma kizárólag az ügyet kivizsgáló személyek képesek értékelni az aktákat. És minden dokumentumot az egész vizsgálati anyag ismeretében kell mérlegre tenni. A vizsgálat folyik. Most jelentkezett például egy Torontóban élő asszony, hogy hajlandó vallomást tenni a lengyel ügyész előtt.




Michael Schudrich, Varsó és Lódż rabbija nyilatkozik a Lengyel Katolikus Hírügynökségnek


(...)

Lengyelország prímása, az ön levelére válaszolva, arról tájékoztat, hogy közös imát tervez önnel a jedwabnei vérengzés hatvanadik évfordulója alkalmából. A zsidók számára mi a lelki jelentése egy ilyen aktusnak, amelyben az ártatlanul kiontott vér bűne miatt Istenhez könyörgünk?

A zsidó tradícióban természetes dolog, hogy valamelyik rokonunk vagy hittársunk halálának évfordulóján imádkozunk érte azon a helyen, ahol el van temetve.




Stanislaw Przechodzkit kérdezi Anna Bikont


A Ne tessék idejönni többé című riportom után, amely a megfélemlített Jedwabnéról szólt, ön úgy döntött, hogy nevesítve mesél arról, ami 1941. július 10-én a városban történt.

Ha most a gyilkosok védelmére kelünk azzal, hogy meghamisítjuk a tényeket, mi is bűnrészesek leszünk. (...) Jedwabnéban születtem 1955-ben, s 1984-ig ott laktam. Az olyan viták, hogy hány ember fér el egy pajtában, értelmetlenek. Az a gyilkosságsorozat egész Jedwabnéban folyt, szinte minden utcában, minden udvaron. Csak a lakosság egy része vett benne részt, talán néhány tucatnyian.



(...)

Sajnos, az a helyzet, hogy most nemcsak egész Lengyelország, hanem az egész világ szemtanúja lesz a hatvan esztendővel ezelőtt történt tragédiának. A tömegmészárlást a németek az első perctől filmre vették és fényképezték. Ami egyébként cáfolhatatlanul jelzi, hogy a vérengzést németek kezdeményezték. Gross könyve és a könyv körül támadt visszhang hatására jelenleg keresik a filmet a Propaganda-Amt, az SS és a Gestapo archívumaiban, amelyek Hitler bukásakor az amerikaiak kezébe jutottak, akik Ludwigsburgban helyezték el.


Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon