Van valami meglepő ebben a Jedwabne-ügyben: valahol az archívumokban hever egy papírlap – Szmul Wasersztajn jelentésére gondolok –, amihez valaki hozzájut, és elindul egy egész lavina. Ehhez a jelentéshez elsőként ön jutott hozzá tíz évvel ezelőtt. Mi volt az, amit keresett?

Filmet akartam forgatni a Ringelblum-archívumról, és akkor döbbentem rá, mit jelent egy papír, egy jelentés. Rájöttem, hogy azokat a papírhegyeket egyáltalán nem ismeri a világ. Ez teljesen új felfedezés volt.

(...)

Elnök úr, ön bejelentette, hogy Jedwabnéba utazik a bűntény évfordulójára, és ott kér bocsánatot e gyilkosságért. Ugyanakkor kételyek merültek fel: nem úgy értelmezi-e a világ az államfő bocsánatkérését, hogy ezzel Lengyelország – éppen mint állam – elismeri felelősségét a zsidók lemészárlásában? Glemp prímás pontosan ezzel magyarázza azt a döntését, hogy nem vesz részt a jedwabnei ünnepségen.

Lengyelország-szerte folyik a vita Jedwabnéról, ez az évtized legfontosabb vitája. Függetlenül attól, hogy hová vezet, ezután már semmi sem lesz ugyanolyan: se Lengyelország, se a lengyel viták, se a következő évtized. Attól tartok, hogy néhány fontos következtetést, sajnos, már el is hárítottunk magunktól. (...)

A politikusok reagálását és magatartását akár mérvadónak és kielégítőnek nevezhetnénk, ha csupán Jan T. Gross professzor könyvéről lenne szó.

Mindenkinek a lelkiismeretére hallgatva kell eldöntenie, hogyan reagál a jedwabnei eseményekre.

Én ott leszek Jedwabnéban az emlékünnepségen, akkor is, ha egyedül megyek. De nem hiszem, hogy egyedül leszek ott. A történtek miatti bűntudattal utazom oda, pedig csak 1948-ban születtem.

Ma kizárólag az ügyet kivizsgáló személyek képesek értékelni az aktákat. És minden dokumentumot az egész vizsgálati anyag ismeretében kell mérlegre tenni. A vizsgálat folyik. Most jelentkezett például egy Torontóban élő asszony, hogy hajlandó vallomást tenni a lengyel ügyész előtt.

Nem ismerem a dokumentumokat, amelyekből Strzembosz professzor válogatott, ezért nem is szeretnék hozzászólni a kérdéshez. Azt hiszem, bármiféle következtetés levonásával meg kell várnunk, hogy befejeződjék Nemzeti Emlékezet Intézete által folytatott ügyészi vizsgálat.

Véleményem szerint a Jedwabne-vitában két kérdés keveredik, amelyeket szigorúan szét kellene választanunk. Az egyik az erkölcsi probléma, osztozunk-e a felelősségben azért, ami hatvan évvel ezelőtt történt, ennek a kérdésnek az egyes emberek lelkiismeretében kell eldőlnie.

Tomasz Strzembosz professzor a Rzeczpospolita hétvégi számában nyilvánosságra hozta az 1949-es Jedwabne-per azon tanúvallomásait, melyek amellett szólnak, hogy a németek követték el a gyilkosságot. Önnek pedig a szemére vetette, hogy tendenciózusan válogatta össze a tényeket, így akarván bebizonyítani, hogy a lengyelek követték el a bűntényt.

Felháborító ez az írás. Most dolgozom egy cikken, amelyben pontos választ adok Strzembosz professzor és a Życiében neki segédkező Piotr Gontarczyk kifogásaira. Véleményem szerint ezek a nagy felfedezések üres szavak.

Az alábbi cikk nem magyarázza el, mi történt Jedwabnéban 1941. július 10-én, csak egy sajátos forrás tartalmát vizsgálja. A Lomżában 1949-ben, a nyomozó tisztek, az ügyészek és a bíróság előtt tett vallomásokra gondolok, és arra, hogyan kezeli ezeket a forrásokat Jan T. Gross professzor Szomszédok című könyvében. (...)

Ebbe a cikkbe nem sűríthetek bele mindent, ami e sajátos dokumentumkezelés következménye. (...) De tehetek egy-két észrevételt, amely expressis verbis következik a Gross professzor által kulcsfontosságúnak tartott dokumentumokból.

(...)

Sajnos, az a helyzet, hogy most nemcsak egész Lengyelország, hanem az egész világ szemtanúja lesz a hatvan esztendővel ezelőtt történt tragédiának. A tömegmészárlást a németek az első perctől filmre vették és fényképezték. Ami egyébként cáfolhatatlanul jelzi, hogy a vérengzést németek kezdeményezték. Gross könyve és a könyv körül támadt visszhang hatására jelenleg keresik a filmet a Propaganda-Amt, az SS és a Gestapo archívumaiban, amelyek Hitler bukásakor az amerikaiak kezébe jutottak, akik Ludwigsburgban helyezték el.

A Ne tessék idejönni többé című riportom után, amely a megfélemlített Jedwabnéról szólt, ön úgy döntött, hogy nevesítve mesél arról, ami 1941. július 10-én a városban történt.

Ha most a gyilkosok védelmére kelünk azzal, hogy meghamisítjuk a tényeket, mi is bűnrészesek leszünk. (...) Jedwabnéban születtem 1955-ben, s 1984-ig ott laktam. Az olyan viták, hogy hány ember fér el egy pajtában, értelmetlenek. Az a gyilkosságsorozat egész Jedwabnéban folyt, szinte minden utcában, minden udvaron. Csak a lakosság egy része vett benne részt, talán néhány tucatnyian.

(...)

Lengyelország prímása, az ön levelére válaszolva, arról tájékoztat, hogy közös imát tervez önnel a jedwabnei vérengzés hatvanadik évfordulója alkalmából. A zsidók számára mi a lelki jelentése egy ilyen aktusnak, amelyben az ártatlanul kiontott vér bűne miatt Istenhez könyörgünk?

A zsidó tradícióban természetes dolog, hogy valamelyik rokonunk vagy hittársunk halálának évfordulóján imádkozunk érte azon a helyen, ahol el van temetve.