Tomasz Strzembosz

Nyomtatóbarát változat

Az alábbi cikk nem magyarázza el, mi történt Jedwabnéban 1941. július 10-én, csak egy sajátos forrás tartalmát vizsgálja. A Lomżában 1949-ben, a nyomozó tisztek, az ügyészek és a bíróság előtt tett vallomásokra gondolok, és arra, hogyan kezeli ezeket a forrásokat Jan T. Gross professzor Szomszédok című könyvében. (...)

Ebbe a cikkbe nem sűríthetek bele mindent, ami e sajátos dokumentumkezelés következménye. (...) De tehetek egy-két észrevételt, amely expressis verbis következik a Gross professzor által kulcsfontosságúnak tartott dokumentumokból.

A következőkről van szó:

– A jedwabnei zsidó származású lengyel állampolgárok meggyilkolásában bűnrészességgel vádolt személyek száma.

Itt csak e kisváros lakóiról lesz szó, mert a gyilkosság nem jedwabnei résztvevőiről túl általánosan, csak név nélkül tesznek említést a dokumentumok, így azonosíthatatlanok.

– A németek, azaz a csendőri alakulatok egyenruhás, illetve fegyveres tagjainak részvétele a gyilkosságban. (...)

Tehát a németek voltak!

Hányan voltak? Nem tudjuk. Lehet, hogy igazat mond a jedwabnei csendőrőrs szakácsnője, Julia Sokolowska, aki azt vallotta a per során, tizenhét éves korában: „A kritikus napon hatvannyolc gestapós volt a városban, mert ennyinek főztem ebédet, a csendőrök pedig nagyon sokan voltak, több őrsről érkeztek oda.” (...)

A vallomások arról árulkodnak, hogy a németek kirángatták otthonukból a helybeli férfiakat, a piacra hajtották őket, és a zsidókat „tereltették” velük.

Más, itt nem idézett vallomásokban szó esik csendőrökről és gestapósokról, akik a Temető utcán „hajtják” a zsidókat Śleszyńskiék pajtája felé. De sehol senki nem vall arról, milyen szerepet játszottak a pajta felgyújtásában. Egyébként, mint már írtam, ezt a pillanatot nagy ívben megkerülik a vallomások.

Csak egy tanú említ konkrét gyújtogatót – egy lengyelt (Józef Kobrzenickiről van szó). De nehéz elképzelnünk, hogy a németek, akik mindvégig ellenőrzésük alatt tartották a gyilkosság előkészületeit, végül a lengyelekre hagyták a végrehajtást. (...)

A bűntényben részt vevő lengyelek száma. (...)

Ha összegezzük az adatokat, (...) az következik belőlük, hogy (...) az 1941. július 10-i bűncselekmény valamely fázisában huszonhárom személy vett részt a lengyel lakosság részéről. Ez az adat elég valószínűnek hangzik, mert hasonló számokat emlegetnek az eseményről beszámoló szemtanúk (többek között Stefan Boczkowski). Tehát nem a jedwabnei „társadalommal”, hanem férfiak húsz-harminc fős csoportjával van dolgunk. (...)

A július 10-i események e résztvevői közül a főbűnös kétségkívül Marian Karolak kinevezett polgármester és Karol Bardoń volt, aki gyakran lépett fel a németek oldalán, ha kényszert kellett gyakorolni a lakosságra.

E vallomásokban említenek párszor bizonyos azonosítatlan kamaszokat a környező falvakból, meg néhány szájtátit, akik végignézték az eseményeket, és nyilván fogalmuk sem volt, azok milyen véget érnek. Ugyanez elmondható (...) a közvetlen (lengyel) résztvevők többségéről is.

Mindent összevetve, a döntő szerepet a németek – mint felbujtók, szervezők és tettestársak – és húsz-harminc lengyel férfi játszotta, köztük olyanok is, akik kényszer hatása alatt tették, amit tettek. 1949-ben a bíróság az ítélet indoklásakor hangsúlyozta, hogy a vádlottak a német terror nyomására cselekedtek. S az sem lényegtelen, hogy sokan elszöktek, elrejtőztek a gabonatáblában vagy a házukban, és végül ott vannak az olyanok, akik – mint Józef Żyluk – segítették a mészárlást túlélő honfitársaikat. Józef Żylukot arra kényszerítették, hogy a Jedwabne határában álló malomból vigyen a főtérre két zsidót. Ő azonban elengedte őket, ezzel megmentette az életüket. Egyikük – Zdrojewicznek hívták – túl is élte a háborút. Zofia Górska letartóztatott férje, Roman ügyében 1949. március 2-án kelt, a lomżai járásbíróságnak küldött levelében beszámol arról, hogy a Górski házaspár már a jedwabnei tömeggyilkosság után két zsidó származású szomszédot bújtatott a házában. (...)

Ez a kép teljesen más, mint amit Jan Gross professzor fest a könyvében. De mivel magyarázható ez a különbség? Nos, Jan Tomasz Gross figyelmen kívül hagyott harminc-negyven tanúvallomást. Különböző személyek – tanúk, vádlottak stb. – beszámoltak a németek elkövetői szerepéről, s csak olyan vallomást idéz, amelyben a lengyelek részvételéről van szó. A szerző többek között Julia Sokolowska szakácsnő később visszavont vallomásaira és Karol Bardoń német csendőr írásos anyagaira építette gondolatmenetét. A halálra ítélt Bardoń a kisváros lakóira próbálja hárítani a felelősséget. Jan Gross professzor nem ismertette sehol a válogatás szempontjait. Nem adott magyarázatot arra, miért vesz figyelembe egyes dokumentumokat, másokat pedig miért nem.

Az a tény is figyelemre méltó, hogy a bíróság által ki sem hallgatott Szmul Wasersztajn beszámolóját és a vád tanúit, Abram Boruszczakot és Eljasz Grądowskit a per tényszeruen megcáfolta. Kiderült ugyanis a jedwabnei lakosok és Józef Grądowski zsidó származású lengyel állampolgár vallomásaiból, hogy Abram Boruszczak sosem lakott Jedwabnéban, Eljasz Grądowskit pedig lopás miatt elítélték és börtönbe zárták a szovjet hatóságok, és még 1940-ben a Szovjetunió belterületére szállították. Csak 1945-ben tért vissza Lengyelországba, tehát nem látott semmit. Ugyanez a Józef Grądowski mondta azt, hogy a gyilkosság napján egy lengyel segített rajta, akit nem ismer közelebbről. Neki köszönheti, hogy kiszabadult a németek kezei közül.

Mindhárom tanút olyan emberként kezelte a bíróság, aki hallott valamit, de nem tekinthető közvetlen szemtanúnak. A Legfelsőbb Bírósághoz intézett megsemmisítési keresetben az elítéltek védői felhívták a figyelmet arra a tényre, hogy Szmul Wasersztajnt nem hallgatták ki sem a Biztonsági Hivatal funkcionáriusai, sem az ügyészek, mint ahogy a bírósági eljárás során sem került sor a kihallgatására.

Válaszul e kifogásra a Legfelsőbb Bíróság megálapította, hogy ez komoly hiba volt, ugyanakkor a vizsgálat nem Wasersztajn, hanem a közvetlen tanúk beszámolóján alapult, így ez a mulasztás nem járt komolyabb következménnyel. Gross professzor pontosan Szmul Wasersztajntól vette könyve legdrasztikusabb részleteit. E tényeket, melyek olyan erősen hatnak a képzeletre, egyetlen más forrás sem támasztja alá.

Az olvasóra hagyom, hogy kommentárt fűzzön a fentiekhez.

(Rzeczpospolita, 2001. március 31.)

Pálfalvi Lajos fordítása

• A Jedwabne-vita