(...)

Ön már jó ideje tudott a jedwabnei tömeggyilkosságról, amelyet a háború alatt lengyelek követtek el zsidó szomszédaik ellen. A történészek, a publicisták keresik a mentséget a történtekre. Emlékeztetnek rá, hogy a zsidók előzőleg együttműködtek az NKVD-vel, eltűnődnek rajta, hogy talán német katonák is részt vettek a pogromban, hogy ez az egész német provokáció volt. Lát-e ön bármiféle enyhítő körülményt?

Először is, nem egyedülálló esetről van szó.

A Glos előző számában már beszámoltam egy kis lengyel falu barbár megsemmisítéséről és összes lakójának (kb. 300 fő) legyilkolásáról, ami 1944 áprilisában elsősorban zsidókból álló szovjet partizánegységek nevéhez fűződik. Ez a vérfürdő megtorlás volt, amiért a parasztok, a falu meg-megismétlődő kirablása miatt, megszervezték önvédelmüket. A koniuchei mészárlás célja csakis a többi lengyel falu megfélemlítése lehetett, hogy azok meg se próbálkozzanak hasonló önvédelemmel.

Amikor 1941. június 22-én a németek megtámadták a Szovjetuniót, Kelet-Galíciában kb. 540 ezer zsidó élt. Keresztény szomszédaik segítségére – csekély kivételtől eltekintve – a kelet-galíciai zsidók egyáltalán nem számíthattak.

Épp ellenkezőleg, közvetlenül a német hadsereg bevonulása után, néha már a megérkezésük előtt is, mind a lengyelek, mind az ukránok, több agresszív akciót megengedtek maguknak a zsidókkal szemben. Csupán 1941 júniusában és júliusában 35 pogromra került sor Kelet-Galíciában – a legnagyobb Lembergben, 20 a kisebb városokban és 14 faluhelyen.

1949. január 8-án Mazóviában, a Lomżától 19 km-re lévő Jedwabne kisvárosban őrizetbe vett tizenöt férfit a Biztonsági Hivatal. A letartóztatottak főként szegényparasztok és munkások voltak, de akadt köztük két cipész, kőműves, asztalos, órásmester, két lakatos, kézbesítő, a Városháza egykori hivatalsegéde és a tojásfelvásárló; voltak köztük sokgyerekes családapák (egyiküknek hét gyereke volt, a másiknak négy, a harmadiknak kettő) és egyedülálló emberek; a legfiatalabb huszonhét éves volt, a legidősebb pedig hatvannégy. Tehát mindent egybevéve afféle egészen hétköznapi emberek voltak.

Mindnyájan kíváncsian és nyugtalanul vártuk, mit mond Glemp bíboros a jedwabnei gyilkosságról. A prímás az alábbiakat jelentette ki: „Testvéreim! 1941 júliusában, amikor Lomza és Bialystock környékét megszállták a németek, az itt élő zsidók szörnyű leszámolás áldozatai lettek. Mindenekelőtt tagadhatatlan, hogy Jedwabnéban élve elégették a zsidó lakosságot, miután a lengyelek erőszakkal egy pajtába hajtották őket. Az még vizsgálandó, hogy mi okból bántak a lengyelek a zsidókkal ilyen elvetemült és gyűlöletes módon, amivel másutt nem találkoztunk.

1931 A népszámlálás szerint Jedwabnénak 2167 lakosa van, ennek több mint 60 százaléka zsidó.

1939. szeptember A német csapatok elérik Jedwabnét, felgyújtják a zsinagógát.

1939. szeptember 28. A Molotov–Ribbentrop-paktum értelmében Jedwabne szovjet fennhatóság alá kerül.

Jedwabne – egy ismeretlen kelet-lengyelországi kisváros – neve szinte egyik percről a másikra a világsajtó címoldalára került. Holott maga az esemény, amiről a lapok írnak, nem most történt, hanem hatvan évvel ezelőtt, 1941 nyarán. A zömmel zsidók lakta kisvárost egyetlen nap leforgása alatt a város nem zsidó, azaz lengyel lakói – nem minden német segédlet nélkül – különös kegyetlenséggel teljesen „zsidótlanították”. A hajdani pogromot annak idején, noha nem maradt titokban, a legutóbbi időkig mégis – a pártállami hatalom által is szorgalmazott -, jótékony feledés övezte.