Tisztelt Elnök Úr, tisztelt Ház, tisztelt Miniszter Úr!
Nagy örömmel láttam és hallottam május végén az egyetlen nézhető reggeli műsorban, a Magyar Televízió Ma reggelében az ön szájából, hogy a tárcának az öt hónapos lendülete nemcsak Magyarországon, de szélesebb körben is egyre inkább elismerést arat. Az egészségügy nagyon nagy társadalompolitikai tényező lett, és ezt akartuk, nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan elérjük, elértük, elég nehéz viselni ugye, megmondom önnek személy szerint is, nehezen viselem, de viseljük.
Eddig az ön szavai, és most az én kérdéseim. Megnevezné-e hazánkon kívül is azt a széles kört, amelyben az ön öt hónapos lendülete egyre inkább elismerést aratott. Ha nem is akar konkrét országokat mondani, de legalább földrészeket sejtessen. Vagy esetleg a világűrbe is eljutott a hírünk? Értem, hogy az egészségügy nagyon nagy társadalompolitikai tényező lett, ám ez így túl megfoghatatlan, kérem kvantifikálja. Aztán miért viseli nehezen? És többes számban vagy egyes számban? Hiszen így fogalmaz: nehezen viselem, de viseljük.
További kérdéseim. Lát-e összefüggést a között, hogy a mostani ribilliók, hecckampányok és hisztériakeltések – ezek az ön szavai – tűzfészke és melegágya a Fiumei úti Traumatológia, ahol Horn Gyula és Torgyán József titkos találkozót bonyolított le, amikor utóbbit pacallal kezelték ott az állampolgárok pénzéből? Nem beszélve a Mentőkórház megmentett kádereiről, azokról a rút és hálátlan nővérekről és orvosokról, akik szintén az ön nagylelkűsége következtében találhattak menedéket és leltek otthonra, méghozzá meleg, baráti, csupán félkatonai körülmények között, amikor lehetne egész is. Miért állítják akkor azt, hogy egy gerincoperációhoz pénzhiány miatt gyógyászati segédeszközként ki kell fűrészelni a páciens néhány bordáját is? Továbbá mennyire viselték meg testvére lelkivilágát a kitüntetése körüli hercehurcák, nem beszélve a dolog kommunikációjával megbízott kedves unokaöccséről? Mennyire áldásos lesz az egészségügyi privatizáció, elsősorban Szegeden? Mennyire esett jól önnek, hogy a napokban a miniszterelnök úr kifejtette, ilyen energikus, aktív, tenni akaró és a nyílt vitától sem meghátráló emberre van szükség ahhoz, hogy a betegek számára is jobb legyen a magyar egészségügyi ellátás? Még kiknek a számára? Megtisztelne, ha a jólesés mértékét is kvantifikálná. Kérem a tisztelt kormánypárti többséget, hogy kérdésemet fogadja el.