Grecsó Krisztián

Nyomtatóbarát változat

Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr!

Azon közérdekű ügyben, mely már csak abnormális voltánál fogva, de általában, a judikatúra és az ethikai érzések közötti ellentétessége következtében is (mondhatnék más szempontokat), úgy a kórházi körök, mint a gyógyszerészek és orvosok, és általában az egész közvélemény foglalkozásának főtárgyát képezi... tehát ezen közérdekű ügyben indíttatva érzem nézeteimet röviden kifejteni.

Előre bocsátván, hogy sem a merev pártszempontok, még kevésbé a közelmúlt, értem ezalatt az hamar elszaladó három koronás évet, tanulmányozása nem adják fölszólalásom megtételéhez az impulzust, még a Királyi Televízió által belém beoltott kegyeletszerű sensibilitás sem; inkább azon általánosan szembeötlő kivételesség, amely ezen ügy elbírálásánál az egyedüli domináló szempont lehet, s ez bizonyos következtetések levonását mellőzhetetlenül szükségessé teszi.

Ezen ügy, tisztelt Ház, gróf Zrínyi Miklós egészségügyi miniszternek és öccsének a sajtóban és a közönség nagy rétegeiben sokat pertraktált ügye. Mindnyájan ösmerjük a sajnálatos esetet, mely fonákján ütött ki, ahelyett, hogy minden érző és családszerető szívet megdobogtatott volna, a gyűlölködés lángját szította; tudunk erről az elhíresült jutalmazásról, melyet megannyi kihágás, sőt szellemi vérengzés követett.

Először: az kétségtelen, hogy az ethikai szempontokon túl törvényeink is e tekintetben világosak, a gyógyszerészkamara előtti egyenlőség evidens, a kérdés tárgyatlannak látszó voltát csak egyetlen körülmény alterálja, és kérek engedelmet erre röviden kiterjeszkedni, mielőtt interpellációmat megtenném. A törvények, tisztelt Ház, mindenkor azokra a generációkra érvényesek, amelyekre hozattak, és mind azon következő ellenzékiekre, akik azt meg nem változtathatják. De nem érvényes azon kormánytagokra, akik a törvény keletkezése előtt élvén, a fejükben fönnálló rend szerint azoknak hozatalába bele nem folyhattak, sőt azokat, elvakulva emezektől, nem is ösmerhették.

Zrínyi Miklós, hiába, egy más kornak szülöttje.

Tudok róla, hogy közvetve Katzianer tábornokot is ő ölette meg. De, tisztelt Képviselőtársaim, ez nem érv! Éppen ellenkezőleg, az az érv, hogy nem lett érte semmi baja. Ebből is látszik, ez mutatja, hogy ő egy másik korban élt, amikor sok olyat elnéztek, ami most kihágás, sőt a bűn kategóriájába esnék. Hunyadit senki se vádolta levéltitok megsértésével, amikor Brankovics vajda levelét elfogta. Balassa és Bebek köztudomású hamis pénzveréseinek megtorolása hasonlóan foganatba sem vétett, a közhatalom azon idő szerinti faktorai által, de általában nem megítélhető egy akkori egyén ténykedése a mostani törvények és a mostani törvények által suggerált közfelfogás szerint. Senki sem tartotta tolvajnak Aport, aki a koronát Ottótól jogtalanul elsajátította, sem zsarolónak Teleky Mihályt, aki egy láda ezüstöt csikart ki Leopold császártól, mondván tehenészeteket fog támogatni belőle, és lám az a pénz egy bocit sem látott. Nem tekinti becstelen egyénnek gróf Csákyt, aki Branderburgi Katalinnal szerelmeskedvén ezen könnyelmű hölgyet minden értékétől kifosztotta; mindezen férfiak akkoriban igen kiváló és becsületes embereknek tartattak. De ha ténykedéseikkel áthelyeztetnének a jelen korba, nem habozom kimondani, hogy ezen Ház tagjai sem tartanák korrekt embereknek őket.

Szerves elválaszthatatlanságban van ugyanis a törvény az egyéntől, ugyancsak mozdíthatatlanok a törvények és a jogszokások is, mert ha, hogy egy konkrét példát hozzak föl, ma Szent László törvényei szerint kellene ítélni, igen furcsán nézne ki a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési, sőt akkor már Kar Nélküli Minisztérium. Mi történne kérem Gyulai Endre apát és minden lében kanál urunkkal, ha a Mátyás-korba visszahelyezve, vagy a Mátyás korbeli törvényeket ide helyezve, elmenne a kerületekbe a lakosságot a tisztelt Ház nem annyira tisztelt fele ellen uszítani?

Ez a kérdés egyik oldala, Hölgyeim és Uraim. Ezen észjogi elvek és filozófiai igazságok fonalán továbbhaladva konstatáljuk, hogy gróf Zrínyi Miklós, Szigetvár volt kapitánya, ki 1508-ban született, és aki saját hibáján kívül, tehát akaratától független módon mintegy három éve föltámadott, valamint alig egy szűk éve kormányunk egészségügyi minisztere lett, olyan társadalomba jutott, melynek törvényei őrá nézve nem lehetnek olyan mereven kötelezők. De ha mi, fagyos merevséggel elzárkózunk ezen egyébiránt okvetlenül tekintetbe veendő indok elől, akkor beáll azon, megvallom, sajátságos, sőt páratlan eset, amivel ő előállhat, hogy öccse és ő, a feltámadás időpontját tekintve nem idősebbek háromévesnél. Ilyen korú egyéneket pedig büntetni nem lehet!

Pólyás csecsemők kaszabolták le a gyógyszerészszakmát Önök szerint?

Nem szabad elfelejtenünk, azt sem, hogy noha gróf Zrínyi Miklós nehéz ember, nem haragtartó, egyáltalán nem orrolt meg kormányunkra például, miért műholdkövetős szekerétől (Audi) megfosztatott. Kell, hogy ez a nemzet viseltessék kegyelettel a saját történelme iránt, és ha a körülmények úgy kívánják, a kormánynak kötelessége olyan expedienst keresni, mely mind a kettőt, lehetőleg, megkíméli.

Mindezeknél fogva a következő interpellációt van szerencsém benyújtani az összkormányhoz: Van-e tudomása a Miniszter Úrnak, illetve a kormánynak arról, hogy mióta gróf Zrínyi Miklós egészségügyi miniszter öccsét, Zrínyi Bálintot elfogulatlanul, a egészség kényszerének engedve kitüntette, nem kapja meg a neki, mint nemzeti pantheonunk örökös tagjának, kötelesen kijáró tiszteletet, és gúnyolódások, viccek céltáblája lett? Tekintettel az illetők történelmi és hazafiúi érdemeire, és némely mutatkozó abnormalitásokra, szándékozik-e a kormány, pórias fordulattal élve: végre valahára, védelmükben valamely kivételes intézkedést tenni?

(A fenti Mikszáth-írás Grecsó Krisztián torzításait tartalmazza.)

• Szabad napos interpellációk