Skip to main content

Hát szabad azt, hogy az óvodában is jelen legyen az ellenzék?

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
Interpelláció az Óvodaügyi Miniszternek


Tárgy: mondókák és kiszámolók az óvodákban

Tisztelt Miniszter Úr/Asszony! Kedves Képviselőtársak!

Engedje meg, hogy felolvassam a következő levelet, amit a napokban kaptam. A levél írója falumbeli, lelkes szavazóm, közéleti érdeklődése ismert.

„Kedves Képviselő Úr!

Instállom, kedves Képviselő Úr, tudja a Képviselő Úr, milyen régóta lelkes híve vagyok a Képviselő Úrnak, nekije, és tudja azt is, hogy hűséges szavazója vagyok a kormánynak is, mindig a kormányra szavazok, már ötven évvel ezelőtt is a kormányra szavaztam, csak akkor még Magyar Dolgozók Pártjának hívták a fiúkat. Haj! Rég volt, szép volt, mit tagadjam, visszasírom, mert hát ugye mégiscsak az volt az én ifjúságom. Nohát.

De nem erről akartam írni a Képviselő Úrnak. Nekije.

Hanem arról, hogy az onokám, a Dezső, merthogy Dezsőnek híjják az onokámat, haj, a kis vasgyúró, ha látná a Képviselő Úr, hogyan mássza meg a konyhában a hokellit, na, a kis kópé, mondom, meg miket mond az a gyerek, a múltkor is asszongya, hogy mi vagyunk az előretolt helyőrség, és hogy a Szabó János a mi vezérünk, hogy honnan szedi ezeket, föl nem tudom fogni.

No, de nem erről akarok én levelet írni, nohát.

Hanem arról, hogy bántják a népet.

Bizony, bizony, bántják a népet, és hogy hol bántják?

Hát nem tetszik elhinni, de már az óvodában is bántják.

A múltkor hazajön az onokám az óvodából, és asszongya a kis piszok, így be le a képembe asszongya, hogy orbántorgyán.

Csak úgy belehadarja a képembe, hogy orbántorgyán.

Na erre má' köpni meg nyelni se tudok, csak nézek arra a kis három és fél évesre, hogy má' mit akar ezzel.

Aztán meg látom, hogy leteszi a mackóit a földre, szépen sorban, és elkezdi mondani nekik, és közben még az ujjával is mutogat, szóval játssza a kis okos a kiszámolósat, hogy asszongya:

or-bán tor-gyán
pol-gár kor-mány
min-den fest-mény
csak má-zol-mány
a mon-dó-kám
is ko-hol-mány
szó-ra-ka-té-nusz
vissza-usz és át-usz
há-tamra
kap-hatnám
mégis arra
biz-tatnám
gyönyörű egy
hagyomány
pol-gár kor-mány
or-bán tor-gyán
ki lesz a hunyó?
te vagy a hunyó!


















No, ezt aztán leírni is szégyen.

Kérdezem az onokát, mégis hol tanultad ezt, te, Dezső.

Erre csak megrángatja a vállát és asszongya, de még szemtelenül a szemembe is néz, hogy az óvodában!

Hát így állunk, kedves Képviselő Úr.

Kérdezem, szabad ezt? Ma má' mindent lehet?

Alázatos tisztelettel, a füvet má' lekaszáltam a kertjibe, kézcsók a nagysasszonynak,

a Gizi férje, a Ferkó.”

Eddig a levél.

Nem szaporítom tovább a szót, én is azt kérdezem: Miniszter Úr/Asszony: ma már mindent lehet?

Hát szabad azt, hogy az óvodában is jelen legyen az ellenzék?

Mit tesz mindezzel szemben az Óvodaügyi Minisztérium?






















































Hivatkozott cikkek

Blogok

„Túl későn jöttünk”

Zolnay János blogja

Beszélő-beszélgetés Ujlaky Andrással az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnökével

Egyike voltál azoknak, akik Magyarországra hazatérve roma, esélyegyenlőségi ügyekkel kezdtek foglalkozni, és ráadásul kapcsolatrendszerük révén ehhez még számottevő anyagi forrásokat is tudtak mozgósítani. Mi indított téged arra, hogy a magyarországi közéletnek ebbe a részébe vesd bele magad valamikor az ezredforduló idején?

Tovább

E-kikötő

Forradalom Csepelen

Eörsi László
Forradalom Csepelen

A FORRADALOM ELSŐ NAPJAI

A „kieg” ostroma

1956. október 23-án, a késő esti órákban, amikor a sztálinista hatalmat végleg megelégelő tüntetők fegyvereket szerezve felkelőkké lényegültek át, ostromolni kezdték az ÁVH-val megerősített Rádió székházát, és ideiglenesen megszálltak több más fontos középületet. Fegyvereik azonban alig voltak, ezért a spontán összeállt osztagok teherautókkal látogatták meg a katonai, rendőrségi, ipari objektumokat. Hamarosan eljutottak az ország legnagyobb gyárához, a Csepel Művekhez is, ahol megszakították az éjszakai műszakot. A gyár vezetőit berendelték, a dolgozók közül sem mindenki csatlakozott a forradalmárokhoz. „Figyelmeztető jelenség volt az, hogy a munkások nagy többsége passzívan szemlélte az eseményeket, és még fenyegető helyzetben sem segítettek. Lényegében kívülállóként viselkedtek” – írta egy kádárista szerző.

Tovább

Beszélő a Facebookon