Rendkívül örülök annak, hogy a Liberális Internacionálé pártjai Budapestet választották az idei kongresszus színhelyéül. Ez a megtiszteltetés egyszerre szól – gondolom – a Magyarországon zajló történelmi jelentőségű politikai és gazdasági átalakulás sikereinek, illetve a magyar liberális párt, a Szabad Demokraták Szövetsége politikájának. A világ liberálisainak szimpátiáját és támogatását mögöttünk tudva magabiztosabban veszünk részt abban a soha véget nem érő, nemes vetélkedésben, amelynek filozófus kezdeményezői évszázadokkal ezelőtt a jó és bölcs kormányzás megvalósítását, a kanti „örök békét” tűzték ki célul. Azt hiszem, ebben a folyamatban nekünk, magyar liberálisoknak van mire büszkének lennünk, amikor visszatekintünk eddigi teljesítményünkre. Nem csupán a többpárti demokrácia keretei közötti időszakra gondolok, hanem a megelőző évtizedekre is, amikor számosan az SZDSZ későbbi alapító atyái és anyái közül a demokratikus ellenzék szervezőjeként és ideológusaként a létező szocializmusnak nevezett egypártrendszer radikális, kemény kritikáját illegális kiadványokban, szamizdatokban fejtették ki. Gondolok azokra is, akik 1956-ban, a magyar forradalom hősi napjaiban küzdöttek a nemzeti függetlenségért és a szabadságért. Azokra, akik a szovjet megszállást követően börtönben, emigrációban vagy háttérbe szorítottan sem tagadták meg politikai nézeteiket – és most közénk tartoznak, minket választanak. De gondolok azokra az elődökre is, akik a XIX. században a liberalizmus híveként politizáltak, újságot írtak, reformokat hirdettek, modernizáltak, a nyugati gazdasági módszereket és kulturális mintákat kívánták meghonosítani, majd – ekkor is – szabadságharcot vívtak, mint az idén kétszáz éve született Kossuth Lajos, Magyarország 1848-as kormányzója. (...)
Az utolsó LI-kongresszus idején – látszólag – még két liberális párt létezett Magyarországon. Azóta egyedül képviseljük a liberalizmus elveit. A Fidesz úgy döntött, hogy inkább lesz konzervatív, kereszténydemokrata párt, mert úgy látta, hogy több a kereszténydemokrata szavazó Magyarországon, mint a liberális. Mi nem követjük a példájukat. Két okot említenék meg, miért nem. Először is – azért nem megyünk sehová, azért vagyunk liberálisok, mert ebben hiszünk, ez a hitvallásunk. A mi felfogásunk szerint a politikus nem a hitvallását hagyja ott a köz támogatásért, hanem a köz támogatását nyeri meg hitvallásának. És ez vezet el a második okhoz. Igaz lehet ugyan, hogy ma Magyarországon több a konzervatívnak nevezett szavazó, mint a liberális, de nemzetközi példák egész sora mutatja, hogy az emberiség előtt álló alternatívák közül a liberális a legvonzóbb alternatíva. Ezt a magyar választók is megtudják – azon dolgozunk, hogy előbb, mint utóbb tudják meg –, és ekkor a liberális eszmék támogatottsága lesz a legjelentősebb. Így aztán a fideszes türelmetlenség hosszú távon vissza fog ütni – a támogatottság is ott lesz, ahol az értékek: a liberalizmus mellett. (...)
Ma rengetegen ábrándultak ki a demokráciából. A negyedik szabadon választott kormánynak nem csupán a liberális demokrácia minőségét kell javítania, hanem a jogállam alapvető intézményeinek tekintélyét és működőképességét is helyre kell állítania. Az új kormány legfontosabb feladatai közé tartozik majd, hogy növelje az esélyegyenlőséget a társadalom perifériájára szorultak esetében: a szegényekre és mindenekelőtt a romákra gondolok. A szabad demokraták számára a szabadság mellett mindig is a szolidaritás volt a legfőbb érték: nem tűrhetjük tovább azokat a közállapotokat, hogy származásuk miatt üldöztetést elszenvedett magyar állampolgároknak külföldön kelljen politikai menedékjogot kérniük. Ez mindannyiunk számára megalázó helyzet. Mindent meg fogunk tenni a diszkrimináció bármilyen formájával szemben, és kormányzati eszközökkel fogjuk támogatni roma polgártársaink társadalmi integrációját. A jó kormányzás a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felemelkedését szolgálja. (...)
A jó kormányzás alapja örök, ám módszerei, technikái és a konkrét feladatok módosulhatnak. Általános érvényű szabály, hogy a jó kormányzás az ember, a szabadság és a demokrácia tiszteletén kell, hogy nyugodjon. Ma, amikor a globális terrorizmus fenyegetésével kell szembenéznünk, társaink biztonságát úgy kell megerősítenünk, hogy mindeközben szabadságjogaik ne sérüljenek, hogy a jó szándékú emberek minél kevésbé kényszerüljenek normális életvitelük módosítására. Ezt egykori belügyminiszterként is mondom Önöknek, és higgyék el, én tudom, milyen nehéz szabadelvű belügyminiszternek lenni egy olyan országban, ahol még működnek a rendpárti reflexek. A jó kormányzatnak nemcsak a szabadság, de a demokratikus döntéshozatali mechanizmusok tágításában is tevékenynek kell lennie. Az új technológiák lehetőséget teremtenek a polgárok szélesebb körű bevonására a döntéshozatalba. Én hiszek abban, hogy a nem is olyan távoli jövő már lehetőséget biztosít a digitális demokrácia elemeinek gyakorlásához. Tudnunk kell ugyanakkor, hogy a digizenek és netizenek világában egyre hangsúlyosabb szerepet kap majd az adatvédelem, hiszen a magánszféra szentségét semmilyen kormányzat sem sértheti meg. (...)
A jó kormányzat sokféle lehet, de provinciális soha. A jó kormányzatot nem vezetheti szűkkeblű önérdek, és a jó kormányzat messzire tekint. A jó kormányzat, legyen az kicsi vagy nagy, szem előtt tartja a világ egészének problémáit, és lehetőségeihez mérten enyhít azokon. A jó kormányzat odafigyel az emberi környezet megőrzésére és javítására, hiszen ismeri a mondást: amink van, azt nem pusztán felmenőinktől örököltük, sokkal inkább gyermekeinktől, unokáinktól kaptuk kölcsön. Mi, liberálisok, hiszünk a globalizációban. Amikor azt javasoljuk, hogy a liberális demokrácia értékei váljanak globálissá, azért is tesszük, mert tudjuk: a világ nagyobbik felén még uralkodó szegénység és demokráciadeficit összefüggenek. A demokrácia és a piacgazdaság elterjedése fog megoldást hozni a Föld globális problémáira is. (...) A szeptember 11-i szörnyű terrortámadásra válaszul meggyőző, sosem látott méretű, átfogó koalíció jött létre a Föld államai között a modern civilizáció védelmében. A világ számos pontján fellángoló minden rettenetes politikai erőszak, elhúzódó és megoldatlan súlyos regionális konfliktus, etnikai és vallási fanatizmus ellenére liberálisok és demokraták – polgárok és politikusok egyaránt – ma optimistábban nézhetnek a jövőbe, mint az előző, a huszadik század folyamán bármikor. (...)
Az okos és megfontolt politikus felismeri lehetőségeinek határait. Kormányzása során nem területfoglalásra, hanem hatékonyságra törekszik, nem ellenségre és barátra osztja fel a közéleti szereplőket, hanem a politikai közösség dolgával foglalkozik. Morális alapokon áll, ugyanakkor programjában, stílusában, sőt, taktikai döntéseiben – ha szabad így fogalmaznom – esztétikai szempontokat is figyelembe vesz. Meg vagyok győződve, hogy a politikai elvszerűség és a pragmatizmus nem egymást kizáró kategóriák, sikeres összeegyeztetésük ugyanakkor már a politika művészetének birodalmába tartozik. Miként látta azt a már többször emlegetett Kossuth Lajos is, aki szerint a „politika az exigenciák művészete”. Kérem Önöket, hogy miközben a jó kormányzás esélyeit – a jó kormányzás művészetének lehetőségeit – latolgatják, gondoljanak e nagy magyar államférfi és liberális szavaira is...
Hivatkozott cikkek
- Szabad elvek [7]