Most akkor a leginkább csak azt csinálom, tudod,
merthogy kérdezted, hogy mit is, szóval, most
a leginkább csak azt csinálom üres órákban, szabad
időben, egyebekben, most akkor csak azt teszem, amit
tehetek, már 24 órája tudom a hírt, hogy valahol eltűnt,
ezért aztán keresem, tűvé teszem a lakást, keresem az Orbán
Ottó Műveket, dobálok idegesen szanaszét mindent, szerte-
szét repülnek a dolgok, egy Orbán Ottót keresek, de nem
jön elő, mindenki más, persze, igen, Pilinszky bukkan fel
a sarokban, kicsit sápadt, poros, Babits is előjön, nem
okoskodik egyáltalán, csak mosolyog, amott meg Kosztolányi,
aztán Ady, teljességgel váratlanul, nem tudom, hol lapult eddig,
majd az öreg Arany, ő tud a legjobban beszélni, hihetetlen
a beszélőkéje, most is, na, nézd, nem lehet leállítani, beszél
és beszél, egyszerűen nem lehet, csak magyaráz, kérdezem
tőle, hogy az Ottót, hogy az Orbán Ottót nem láttad-e, kérdezem,
Arany csak legyint, aztán mintha bólintana is, majd váratlanul
a padlóra zuhan, Arany padlót fogott, mondom magamban,
kicsit tiszteletlenül talán, mindegy, aztán látom, hogy a polcon
az Arany mögül előtűnik az Ottó, igen!, ott van!, ott az Orbán Ottó!,
még zavart kicsit, zavart kicsinkét, hogy úgy nagy hirtelen beszorult,
beszorult egy Baudelaire és egy Shakespeare-szonettek közé, oda,
a polcra, istenem, ezt is meg kell szoknia, merthogy ezentúl ez
lesz az állandó helye, kicsit szűkösen vannak, nem mondom,
ez kétségtelen, ott, a polcon, de meg kell értenie, hogy ezentúl
ez lesz az otthona, ez a polc, és, hogy ott, a többiek között,
baj már nem érheti.
2002. 05. 27.
- Kultúra [6]