Borsody Istvánt nem kell megvédeni. Írásai magukért beszélnek. De tanácsos az egész írást olvasni, nem csak összefüggésükből kiragadott szavakkal és félmondatokkal bizonygatni Borsody István „álszent” és „hazug”, „nacionalista”, „svábuszító” stb. mivoltát. A Johann Till által bizonyítékul használt cikk megtalálható Borsody István: Európai évek. Válogatott írások I., 1935–1945, szerk. Kenedi János (Századvég Kiadó, Bp., 1991) 81. oldalán. Címe: „A sváb kitelepítés nemzetközi szempontjai.” Igyekszünk a cikkből azokat a szövegrészeket idézni, amelyekből Till csak szavakat vagy félmondatokat ragadott ki:
„A magyarországi svábok kitelepítése belpolitikailag elhatározott dolog, s nemsokára elintézett üggyé is válik, mert a kormány hamarosan meghozza az erre vonatkozó rendeletet. Belpolitikailag úgyszólván már csak az a diszkusszió tárgya, hogy a németek milyen kategóriájára vonatkozzék a kitelepítési rendelet.
Nagyon helyesen az a vélemény kerekedik felül, hogy a rendeletnek nem szabad faji alapon nyugodnia. ...a hazai németség kitelepítésénél a demokratikus Magyarország nem követ náci módszereket, nem ismeri a kollektív felelősségrevonást, még kevésbé a faji gyűlölködést. Egyénenként bírálja el azok ügyét, akik a haza ellen vétettek, ellenségei a demokráciának, SS-kötelékekbe léptek és német állampolgárságot szereztek.
A svábok kitelepítésével valóban nem szabad a faji gyűlöletet felkorbácsolni; az ilyesmi homlok-egyenest ellenkeznék a demokratikus gondolkodással, nem szólva arról, milyen rossz hatással lenne, ha a fasizmus által társadalmunkba pumpált butit antiszemita faji előítéleteket, szenvedélyeket most a svábokkal kapcsolatban szítanánk tovább...
A nemzetközi közvéleményben még nem ült el a magyarországi zsidóság brutális kitelepítésével kiváltott felháborodás és megbotránkozás. Borzasztó hiba lenne, ha most a svábok kitelepítése a magyar brutalitásról elterjedt sajnálatos véleményeknek adna újabb tápot. Feltétlenül tanácsos lenne, ha a magyarországi svábság kitelepítését nem is mint kizárólag magyar, hanem mint általános nemzetközi ügyet kezelnénk. Az is a valóságban. A magyarországi svábság csak része annak a német települési láncolatnak, amely behálózza az egész Németország és Oroszország közti kelet-európai területeket. Ezek a német kolonisták (...) egykor a nyugati kultúrát vitték kelet felé, városokat építettek, ipart és kereskedelmet teremtettek az európai civilizációtól távolabb eső tájakon. Ám az egységes Német Birodalom megszületése óta ők is a germán imperializmus pillérei, a Drang nach Osten veszedelmes támaszai lettek, legutóbb pedig a hitlerista barbarizmus szálláscsinálóivá váltak, borzasztó szerepük volt a vendéglátó népek katasztrófáinak előidézésében és általában, a kelet felé törő német hódítás elősegítésével, a német világveszedelem egyik feltétlenül kiküszöbölendő tényezőjének bizonyultak.
A kelet-európai német települések likvidálása tehát elsőrendű nemzetközi kérdés, egyik szerves része az európai német kérdés megoldásának. Közvetve érinti az egész világot...
Minden államnak, Magyarországnak is természetesen szuverén joga azoknak a kategóriáknak a megállapítása, hogy kikre vonatkozzék a kitelepítés... A legdemokratikusabbnak az látszana, ha a hitlerizmusnak, illetve a német imperializmusnak nyújtott segítséget, tehát az egyetemes emberiséget, a világbékét veszélyeztető demokráciaellenességet ismernénk el döntő tényezőnek annak megállapításánál, hogy kiket sújtson a kitelepítés. Ezzel a mértékkel egyébként a svábok kitelepítésénél felmerülő különleges magyar érdekek sem szenvednének csorbát. Ennek alapján lehetne a germán imperializmus eszközeinek bizonyult, zárt, vidéki sváb telephelyek likvidálása mellett, a náci embertelenséget oly lelkesen befogadó és nemzeti katasztrófánkban oly különösen nagy szerepet játszó sváb származású városi középosztályunkat is a zavartalan demokratikus társadalmi fejlődés érdekében kiemelni és ártalmatlanná tenni, másrészt a magyarsághoz hű demokratikus gondolkozású német származású honfitársainkat nagyon szigorú rostálás után megtartani....” (Nagy rosszindulat kell ahhoz hogy az „ártalmatlanná tenni” kifejezést valaki a Vernichtung vagy elpusztítás fogalmával helyettesítse be.)
Nem az én feladatom, hanem a történészé eldönteni, hogy 1945-ben, a hitleri téboly és elpusztított emberek hullahegyeinek árnyékában, a svábok kitelepítése jogos büntetés volt-e vagy csak néhány politikus hisztérikus bűnbak-keresése. Egy azonban bizonyos, hogy Borsody István fenti cikkéből, a demokrácia melletti elkötelezettség, a szigorú, de méltányos bíráskodás és a kérdésnek európai keretek közötti megoldásához való ragaszkodás olvasható ki.
Borsody Istvánt sváb fajgyűlölettel már csak azért sem lehet vádolni, mert maga is a német etnikumból származott s erre büszke volt. De a német fajelmélet pusztítása az ő családjából is szedett áldozatot. Ugyanakkor meglepő, hogy a sváb áldozatok nevében szóló levélíró a felelősségvállalásnak vagy megbánásnak a legcsekélyebb jelét sem mutatja, még fél évszázad elmúltával sem. Mert „a magyarországi kisebbségi lelke mélyén a tiltakozásnak” nem most, Borsody méltatása nyomán, hanem már az 1940-es években kellett volna kezdődnie a „nagynémet” propaganda ellen. Félő, hogy fölháborodásával a levélíró az 1945-ös magyar és nemzetközi politika helyességét igazolja.
Hivatkozott cikkek
- Visszabeszélő [7]