Hálás vagyok John Waltersnek a cikkemre adott meggondolatlan válaszáért, főleg mert olyan jól demonstrálja a tudomány semmibevételét, az intellektuális szigor hiányát és a partizántámadás szenvedélyét, amelyek a drogcárt és sikertelen drogkontroll-politikáját jellemzik. (Eredeti, lábjegyzetekkel bővített cikkem megtalálható a www.drugpolicy.org/NR [2] oldalon.)
Kezdjük Walters gyógyászati marihuánával kapcsolatos bekezdésével, amelyet ezzel lehetne a leginkább összefoglalni: „Kinek hiszel, nekem vagy a saját hazug szemeidnek?” Jelenleg több tucat tudományos kutatás támasztja alá a marihuána gyógyászati felhasználhatóságát. (Az érdeklődő olvasók meglátogathatják a Nemzeti Orvosi Könyvtár website-ját: www.ncbi.nlm.nih.gov/entrez/query.fcgi [3], és beírhatják a „therapeutic cannabis” kifejezést a keresőmezőbe.) Orvosok ezrei páciensek tízezreinek ajánlottak marihuánát abban a tíz államban, amelyek törvényei lehetővé teszik ezt. Egy, a marihuána aktív hatóanyagát, azaz THC-t tartalmazó termék az FDA (Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal) jóváhagyását bírja, és széles körben felírják az orvosok – azonban a tudományos kutatások, csakúgy, mint az orvosok és betegek beszámolóinak ezrei, jelzik, hogy a legtöbb páciens kevésbé találja azt hatékonynak, mint magát a marihuánát. Kanadában a gyógyászati marihuánát a kormány biztosítja. És ahogy arra eredeti cikkemben is kitértem, ennek az országnak a kormánya is biztosítja annak a néhány páciensnek, akik még jelenleg is megkapják a kormány mississippi ültetvényéről származó havi jointadagjukat.
A marihuána csupán olyan okokból marad az I. osztályban, amelyek kizárólag politikaiak, nem tudományosak. 1988-ban a DEA vizsgálóbírója, Francis Young széles körű meghallgatások után javasolta, hogy helyezzék át a marihuánát a II. osztályba, felismerve mind gyógyászati értékét, mind pedig a többi droghoz képest alacsony visszaélési potenciálját. Az ajánlást az ügynökség igazgatója politikai alapon utasította el. Gondoljunk bele, hogy a II. osztályba, azaz a kevésbé szigorú kategóriába olyan drogok tartoznak, mint a kokain, amfetamin és számos ópiátszármazék, amelyek minden évben túladagolási esetek ezreiért felelősek. A marihuánának még egyetlen túladagolási esetet sem tulajdonítottak.
Az ember azt mondhatná, hogy Walters gyógyászati marihuánával kapcsolatos nézetei megragadtak a sötét középkornál – bár egyre növekvő számú bizonyíték szól amellett, hogy a marihuánát már az ún. sötét középkorban és annál korábban is használták gyógyászati célokra.
A szélesebb értelemben vett marihuánapolitikával kapcsolatban Walters jelentős mennyiségű zagyvaságot halmoz össze hibákból, ferdítésekből és durva támadásokból. Tudomást sem vesz azokról a meggyőző bizonyítékokról, amelyek szerint a legtöbb marihuánaszívó nem árt az egészségének. Azt állítja, hogy az alkoholnak a marihuánával szembeni nagyobb népszerűsége a marihuánatilalomnak köszönhető, ignorálva az ennek ellenkezőjére utaló történelmi és más jellegű bizonyítékokat. Csúsztat a marihuánával és a veszélyesebb drogokkal kapcsolatos tényekkel is, valószínűleg azt remélve, hogy ezzel szerez néhány olcsó pontot a vitában. A marihuána egyszerű birtoklását az ittas vezetéshez hasonlítja.
„Az igazság az”, mondja Walters, „hogy azért vannak törvények a marihuána ellen, mert a marihuána több ártalmat okoz, mint bármely más illegális drog”. Ez egy rendkívüli állítás. A kokain, metamfetamin, heroin és a gyógyszeriparból illegálisan kiáramló termékek több tízezer halálesethez vezetnek évente. Sok ember, aki függővé válik ezektől a drogoktól, lopással szerzi be a szenvedélye kielégítéséhez szükséges pénzt, mások erőszakossá válnak a drog hatása alatt. Százezrek fertőződtek meg HIV-vel (AIDS-szel), hepatitisszel és más fertőző betegségekkel. Tartsuk észben azt is, hogy az alkohol a 21 éven aluliak számára illegális drognak számít; az alkohollal való visszaélést határozottan összefüggésbe hozzák a közúti balesetekkel és halálesetekkel, illetve a gondatlan szexuális viselkedéssel. A marihuána sokféle módon ártalmas lehet, mint ahogy azt a cikkemben is megjegyeztem, de abszurd dolog a negatív hatásait a többi illegális drogéhoz hasonlítani.
„Számos államban”, mondja Walters, „a fiatalok között a marihuánaszívás méretei meghaladják a dohányzásét”. Ezzel szolgáltatja tulajdonképpen a marihuánatilalom elleni legfőbb vádat. A fiataloknak az évtizedes büntetőjogi fenyegetés ellenére jobb hozzáférése van a marihuánához, mint bárki másnak, sőt, sokukat éppen a „tiltott gyümölcs” státusa viszi kísértésbe. A cigaretta fogyasztása ugyanakkor, amely legális a felnőttek számára, drámai csökkenést mutatott a fiatalok között az elmúlt évtizedekben. Ha csak egy bizonyítékot lehetne felhozni az őszinte felvilágosítást és magas adók kivetését a zéró tolerancia elvével szemben előnyben részesítő politikai szabályozás mellett, akkor ez lehetne az. (Ne felejtsük el, hogy a büntetőjogi tiltás képviseli a magas adókat kivető politika netovábbját, azzal az eltéréssel, hogy a „tilalmi adó” a feketepiac vállalkozóit és nem a közvagyont gyarapítja.)
A valódi kérdés nem az, hogy ki mit gondol a marihuánáról, vagy hogy szeretnénk-e kiirtani a társadalmunkból vagy sem, hanem hogy a kormányzatnak mit kell tenni ez ügyben. Míg Walters jócskán túlbecsüli a marihuána ártalmait, semmibe veszi a marihuánatilalom káros hatásait; 700 ezer őrizetbe vett ember évente; lefoglalt magánvagyonok; egyéb alapvető emberi jogok megsértése a kormánynak a paternalista törvények betartásáért dühödten küzdő alkalmazottai részéről. Több millió amerikai szerint pontosan ugyanezen okokból kellene véget vetni a marihuánatilalomnak, még akkor is, ha ők személyesen nem kedvelik a marihuánát. Ha a kormány tilalma alacsony hatékonyságúnak és aránytalanul költségesnek bizonyul, ráadásul alapvetően több kárt okoz, mint az a probléma, amelynek megoldására hivatott, akkor a tilalom rászolgált a visszavonásra – csakúgy, mint az alkoholtilalom 70 évvel ezelőtt.
Végül engedjék meg, hogy ejtsek néhány szót Walters érvelési stílusáról és Soros György elleni ismételt támadásairól. Könnyű megoldásnak tűnhet Soros Györgyöt támadni a National Review hasábjain azért, mert támogat engem vagy a drogpolitikai reformmozgalmat. Walters ugyanakkor éppúgy megsérthette volna az ifjabb William F. Buckleyt, Richard Brookhisert, Milton Friedmant, George Schultzot, Grover Norquist, Dana Rohrabacher kongresszusi képviselőt, Új-Mexikó korábbi kormányzóját, Garry Johnsont és egy tucat más prominens republikánus és konzervatív személyiséget, akik kritizálták a drogháborút és támogatták az alternatív szabályozási lehetőségeket, beleértve a marihuánatilalom befejezését.
Az elvhű konzervatív hisz abban, hogy meg kell nehezíteni a kormányzat számára az állampolgárok magánéletébe és otthonába való betolakodást. Tiszteli az egyes államok és helyi közösségek azon jogát, hogy a szövetségi beavatkozástól mentesen intézzék a saját ügyeiket. Elutasítja a céltalan kormányköltekezést. Intellektuális szigort követel meg az ellenfelek érveinek cáfolásában és saját nézeteinek kifejtésében. Nem hathat meglepetésként ezért az, hogy annyi elvhű konzervatív ellenzi a drogháborút.
De van még egy kérdés, ami tisztázásra szorul Soros Györggyel kapcsolatban. Valószínűleg egyetlen magánszemély sem játszott nagyobb szerepet a közép-kelet-európai kommunista rendszerek bukásának siettetésében, illetve ezeknek az államoknak demokratikus, kapitalista nyitott társadalommá való átformálásában, mint ő. Közel 2 milliárd amerikai dollárt áldozott az elmúlt két évtizedben erre a célra. Elhivatottságát számos olyan elv motiválta, amelyek a National Review olvasói számára is szívügynek számítanak.
Soros ugyanazokat a politikai és intellektuális jellemzőket látta Amerika drogháborújában, amelyek meggyűlöltették vele a kommunizmust és a fasizmust: felvilágosítás helyett politikai indoktrináció; a tudományos bizonyítékokat az állam aktuális céljai érdekében eltorzító bürokrata aparátcsikok; a rendőrségi ügynökök és spiclik masszív, még tolakodóbb módon való alkalmazása; buta közhelyekről a legcsekélyebb szégyenkezés nélkül szónokló politikusok; hivatalos szóvivők, akik a kormány politikáját érő lényegi kritikára nem tisztességes hangnemben, hanem a kritikusok motivációit és tulajdonságait kifogásoló stílusban válaszolnak; ezen kívül milliók őrizetbe vétele és bebörtönzése személyes ízlésük és vétkeik vagy haszonszerző tevékenységük miatt, amelyet a kormány olyan érvek alapján tilt, amelyekre már maga sem emlékszik.
John Waltersnek elő kellene másznia a drogháborús bunkerjéből, és ki kellene merészkednie a zárt ajtók mögül, ahonnan ellenfeleit anélkül támadja, hogy valaha is nyíltan ki merne állni velük szemben. Demokráciánk életképessége részben azon is múlik, hogy a kormány hivatalnokai hajlandóak-e a politikájukat nyílt és becsületes vitában megvédeni, Walters azonban sorra menekül el a lehetőségek elől. Ha a szövetségi kormány drogpolitikája védhető, akkor a védelmére kell kelnie, méghozzá becsületesen. És ha nem képes megvédeni azt a tájékozott kritikusokkal szemben, ideje visszavonulnia vagy átadnia a helyét másnak.
- Játéktér [10]